Megjelent in: Nyelvtudományi Közlemények 103/2006: 129–147.

 

Szépe Judit

 

Ép és patologikus beszédbeli tévesztések

szóalak szintű szerkezetrendező műveletei

 

 

How to make normative to be deviant and vice versa?

(Mechanisms of disintegration and reorganising processes in deviance at the word level)

 

Cases of deviance occurring in Hungarian slips of the tongue, old-age language use, and pathological speech production of aphasics are concerned in terms of word-level phonology. Data taken mainly from spontaneous speech material, sporadically completed with instances of historical data and with those of other fields, show that the strategy and the mechanisms of disintegration and phonotactic reorganising of the word forms function in accordance with three basic types of structure building procedures. They are the following: (i) reorganising the syllable structure of the word form as a whole: (ii) repetitive insertion of some of the structural units already used within the sequence; and, (iii) striving to enhance, or even to reduce, the optimality parameters of the syllables the word form consists of. A general common characteristic of the types of structure building strategy discussed here is the endeavour to make the original input word form to become simpler for the purposes of implementation and, in this way, to reduce the space of phonological information of the input phonological representation to a minimal necessary measure.

 

 

 

 

Bevezetés

 

A nyelvi devianciák olyan alakulatai a közléseknek, amelyek eltérnek a rendszerszabályok alapján jósolható formáktól. Szabályszegő nyelvi alakulatok a nyelvhasználat számos területén felbukkannak: a köznapi be­széd  lenizációs folyamataiban (1a) és nyelvbotlásaiban (1b), a nyelvi humorban (1c), a patologikus beszédben (1d), a gyermeknyelvben (1e), sőt a nyelv történeti változásának adatsoraiban (1f) is.

 

(1) a.	majnem	‘majdnem’
b.	virázok rád	‘vigyázok rád’
c.	hadügymiszerintje	‘hadügyminisztere’ (Rejtő é.n.: 66)
d.	avar, savar	‘csavar’
e.	sübetény	‘sütemény’
f.	Kappanhágó	‘Koppenhága’

 

A szabályszegéseknek – látszólagos véletlenszerűségük ellenére – megvannak a maguk irányító szabályai (vö. pl. már Jakobson 1941, 1955, 1963, From­kin 1973, 1980, Cutler 1982, Dell 1985, 1986, Levelt 1989). A deviáns formációk létrejöttét olyan determinációk irányítják, amelyek a nyelv működésének kognitív mechanizmusaiban gyökereznek, továbbá univerzális, illetőleg egyedi rendszersajátosságaiból következnek (vö. Blum­stein 1978, Berg 1997, 2005, Croot et als 2000). Éppen ezért alkalmasak arra, hogy független bizonyítékként szolgál­janak olyan hipo­tézisek ellenőrzésére, ame­lyek a nyelv rendszerösszefüggéseiről, illetőleg működésfolyamatairól szólnak.

A tévesztéseknek – nemcsak a mindennapi közlésekben, hanem a patologikus megnyilatkozásokban és a nyelvbotlásokban is – ismert jelenségei a mássalhangzó-kapcsolatokon, illetőleg a szótagokon végbemenő átrendeződések. Ezek az átrendeződések mindig a szekvencia egyszerűsítését vagy felépítésük optimalizálását szolgálják.

Ez a tanulmány az ép spontán beszéd nyelvbotlásaiban, az afáziás beszéd­ben és az időskori tévesztésekben működő, szóalak szintű hangsor­építési sajátosságokat mutatja be, különös tekintettel a deviáns alakok szótagszerveződésére. A szótagszervező eljárások közül egyesek mindegyik vizsgált korpuszban fel­lelhetők, míg mások nem, vagy korpuszonként eltérő módon jelentkeznek.

 

 

1. A vizsgált korpuszok

 

Két non-poszterior és két poszterior afáziás beszélő 4 órányi spontán és előhívott közlésé­t, amely nagy mennyiségben tartalmazott deviáns szótagszerveződést, összevetettem nem-afáziás korpuszok hasonló devianciáival. Ezek az adatok egy körülbelül 1200 spontán nyelvbotlást tartalmazó gyűjte­ményből és egy időskori tévesztéseket tartalmazó összeállításból valók. Szem­ben az afáziás adatokkal, e két utóbbi korpusz on-line korpusz, tehát összevetésük statisztikai eljárásokkal nem térképezhető fel: a kapott adatok típusoknak, nem pedig példányoknak tekintendők (vö. Huszár 2005: 23–26). Az időskori adatok közlőjénél enyhe, nem romló kognitív zavar áll fenn (Folstein-féle Mini Mentál Státus = 25–26, normál állapot = 26–30), akinél sem afáziát, sem Parkinson-kórt, sem Alzheimer-kórt nem diagnosztizáltak. A korpusz mintegy 500 spontán tévesztést tartalmaz, amelyet a közlő 81 és 83 éves kora között produkált. Már a magyarra vonatkozó vizsgálatok is ki­mutatták, hogy bár az időskor önmagában nem okoz romlást a mentális státusban, az ép mentális státusú időskorúak és fiatalabbak nyelvi teljesítménye szignifikánsan eltér (Hoffmann 2005, Kajcsa 2005). Ezzel együtt a mentális státus pontszáma és a nyelvi teljesítmény között sem egyik, sem másik korcsoportban egyéni korreláció nem mutatható ki (Kajcsa 2005: 37). Mivel saját vizsgálataim szerint a magas nyelvi teljesítményt mutató, magas pontszámú, ép mentális státusú időskorú közlők tévesztései nem térnek el a fiatalkorú közlők tévesztéseitől, viszont az alacsonyabb, de még mindig ép mentális státusú és nyelvi teljesítményű közlők a fiatalokétól eltérő devianciatípusokat is mutatnak, ezeknek a rendszeres kimutatása időskorúaknál a normál mentális státus alsó határán várható.   

 

 

2. A devianciák csökkent információtaralma

 

A szekvenciák szabályszegő alakulatai – általános megfogalmazásban – az egyszerűsítés elvét követik, vagyis fonoló­giai információtartalmuk mindig kisebb, mint a szabálykövető alakoké (Szende 1989, 1992: 180–183, 1997: 153–163, Szépe 2000: 158–166). Az információ csökkenése abból adódik, hogy a sérült be­szédmechanizmus a közlésfolyamatnak egy adott pontján nem fér hozzá egy fonológiai in­formációhoz. Például ahhoz, hogy a csavar szóalak első szegmentuma milyen képzésmódú. Ám mássalhangzó-­szegmentumot képzés­hely nélkül nem lehetséges létrehozni. Vagyis a szóalak első pozíciója nem lesz kitöltve, és létrejön egy kisebb szegmentumszámú alak, egy szó­parafázia: avar. De történhet másképp is, úgy, hogy a hiányzó információ ellenére sem fogja kevesebb szegmen­tum alkotni a parafáziás alakot, mint a standardot. Ez akkor lehetséges, ha a képzésmódra vo­natkozó információhi­ányt megszünteti egy kompenzáló művelet. Minden kompenzáló műve­let mű­kö­­désének lényege, hogy a hiányzó komponenst egy vele azonos nyelvi szintű, másik komponenssel pótolja. Például az említett csavar esetében az (1d) pél­dában a cs-re előírt, de aktuálisan elő nem hívható affrikáta képzésmódjegyet a kompenzáció a réshang képzésmód­­jeggyel helyettesíti, így kerül a cs helyébe s: savar. Ez a megoldás az avar-hoz képest azért tekint­hető kompenzációnak, mert a képzésmódra vonatkozó információ hiánya ellenére is lesz va­lamilyen képzésmódjegy a szóalak első pozíciójában. Tehát a szegmentum létre tud jönni, a pozíció nem marad üresen. A kérdés most már az, hogy miért éppen a réshang képzésmódjegy került az információhiányos pozícióba. A választ a meglévő komponensekkel való kompenzációs el­járás egyik típusa, az összetevő-ismétlés adja meg. (A kompenzációnak az összetevő-ismétlésen kívüli eljárásai is vannak, mint például az összetevők átrendezése vagy a tago­lási határok kiemelése. Ezekre vonatkozóan l. Szépe 2000, 2003). Az összetevők ismétlésében az információhiány áthidalása a következőképp történik: egy olyan komponens, amelyiket sikerült a szekvencia egyik pozíciójára előhívni, megjelenik azon a helyen is, amelyre vonatkozóan az előhívás nem sikerült. Például a savar afáziás alak eseté­ben a sikeresen előhívott v-nek a rés képzésmódjegye ismétlődik meg az információhiányos első pozícióban. Így a két elemnek azonos lesz a képzésmódjegye. A közös komponens pedig szerkezeti harmóniát hoz létre a két pozíció egységei között. Ily módon kialakulhat har­mónia jegyek, szegmentumok, szótagok, illetve azonos szintaktikai szerepű vagy szemantikai tartalmú morfémák között.

Figyeljük meg, hogy a sérült közlésegység a kompenzálás ellenére is kevesebb infor­mációt tartalmaz, mint a nem sérült megfelelője. (A fonológiai reprezentációtól eltérő realizációkban történő információcsökkenés kérdésének részletes elméleti hátteréhez, a Globális Programo­zás Elvéhez vö. Szende 1989, 1992, 1997.) 1. A kompenzáló művelet korlátozott elemszámú halmazból vá­laszt elemet, így a kompenzáció eredményeképp létrejött alak valamilyen tekintetben kevesebb eltérő összetevőt fog tartalmazni, mint a nem sérült alak. A sértetlen csavar alak mássalhangzóiban három eltérő képzésmódjegy van: affrikáta képzés­mód­­jegy (cs), rés képzésmódjegy (v) és egyfajta zár képzés­mód­jegy (r). A savar-ból viszont hiányzik a képzésmódjegyek egyike, a cs-re előírt affrikáta képzésmódjegy, s helyén megismétlődik a v-re előírt rés képzés­mód­jegy. Tehát a sértetlen alakra előírt három képzésmód­jegy helyett az afáziás alakban csak két képzésmódjegy jelenik meg. 2. Az információ csökkenése abból is adódhat, hogy bár minden összetevő jelen van, de valamely, a sorrendezésre vonatkozó információ hiányzik. Például az, hogy egy adott meg­külön­böztető jegynek a közlésegység melyik pozíciójába vagy pozícióiba kell kerülnie. Ennek következményeként egy adott összetevő egy másik, információhiányos tagolási pozícióba is átkerülhet.

Az információcsökkenésnek három forrása lehet.

1. forrás: Szekvenciahatárok megerősítése vagy bevezetése, ami növeli a közlemény redundanciáját, ezáltal csökkenti információtartalmát. A folyamatos, ki­emelést (fókuszt) nem tartalmazó közlésben a szóalak/frázis nagyság­rendű közlésegységekben semmilyen tagolási határ jelölése nem kötelező. Ezért a legnagyobb entrópiájú, vagyis a legkevésbé redundáns közlésegység egyáltalán nem tartalmaz tagolásihatár jegyet. Ettől eltérni csak az információcsökkenés irányában lehetséges: méghozzá a tagolási határok akusztikailag azonosítható realizációjával. Ez számos, szegmentális és szupra­szegmentális művelettel elérhető (hangsúly, intonáció, junktúra vagy szünet alkalmazásával a tagolási határon, illetőleg beszédhang betoldásával vagy valamely jegyösszetevő megváltoztatásával stb.). Természetesen nem minden határjelölés információcsökkentő programozási művelet. A hat#alma#sok szekvenciában egyáltalán nem redundáns junktúrával jelölni a morfémahatárokat (pl. a hatalmas#ok  szekvenciától való elkülönítés érdekében). Az új indítással, esetleg szünettel jelölt junktúra már világosan mutatja a tagolási határokat. Ha ezen kívül is történik határjelölés – pl. a szünet után glottális zár kerül az  alma indítása elé –, az már csak megerősíti a tagolási határt, de új információt nem hordoz. Tehát növeli a közlés redundanciáját, azaz csökkenti információtartalmát. Ez még akkor is igaz, ha például az olykor nem könnyen érthető afáziás közlésekben a határ kiemelése a hallgatót segíti a feldolgozásban. Hiszen a redundancia akkor is csökkenti az információ mennyiségét, ha ezzel növeli a kommunikáció hatékonyságát (gondoljunk csak a redundancia szerepére az ép, mindennapi közlésekben). 

A határkiemelés művelete a szóalak belsejében vagy határain a fonológiai reprezentáció által előírt morféma- vagy szóhatárt erősíti meg valamely tagolásjel(ek) alkalmazásával. Például az összetett szó két komponense közötti határ kiemelése történik akkor, amikor a közlő az alááll szóalakot úgy ejti, hogy a két á közé beiktat egy glottális zárat (2a). A határbevezetés művelete a szóalakot szegmentummódosítással vagy junktúrával tagolja át olyan módon, hogy morfémahatár jöjjön létre a szóalaknak azon a pontján, amelyre a fonológiai reprezentáció eredetileg nem ír elő határt. Például morfémahatár bevezetése történik az Assisi Szent Ferenc tulajdonnév azt hiszi Szent Ferenc formában való értelmezésével és ejtésekor (2b).

2. forrás: Kevesebb eltérő komponens vagy szabály alkalmazása, mint amennyit az alakra a fonológiai reprezentációja eredetileg előír: például a szék szóalak szét, illetve tét formában való afáziás ejtése (2c) kevesebb képzéshely-, illetőleg képzésmódjegyet tartalmaz, mint amennyit a fonológiai reprezentáció előír. Ugyanis a szék lexéma egyaránt tartalmaz denti­alveo­lá­ris és veláris képzéshelyjegyet, míg a szét csak denti­alveo­lá­rist. Továbbá: a szék lexéma egyaránt tartalmaz zár és rés képzésmódjegyet, valamint denti­alveoláris és veláris képzéshelyjegyet, míg a tét kizárólag zár képzés­mód­jeggyel és dentialveoláris képzéshelyjeggyel rendelkezik. Posztlexikális sza­bály alkalmazásának elmaradása lép fel a tanuljunk szóalaknak pa­la­ta­li­zá­ció nélkül való ejtése, a tanul#junk esetében.

A szabálykiterjesztés ugyancsak információhiányt idéz elő. A (2e–g) példákban az afáziás közlésekre jellemző magánhangzó-illeszkedés, ille­tőleg ‑har­­­­mónia szabályának kiterjesztése figyelhető meg. A toldalék illeszkedését azonban a standard alak­­­tól eltérően nem az őt megelőző tő, hanem a következő szóalak határozza meg. (2e)-ben mind az elöl, mind a hátul képzettség jegye megjelenik az afáziás közlésegy­ségben: az előbbi az e-ben és az ü-ben, az utóbbi az ó-ban képviselve. Ám a jegyek nem minde­nütt a stan­dard alakra előírt magánhangzó-pozícióba kerültek. A hetven­három­be alakban a toldalék lexikálisan alulspecifikált magánhangzó-pozí­ció­já­ra nem a tő hátul képzett­sége ter­jed rá, hanem a következő szóalak magán­hangzóira előírt elöl képzettség. Így az elöl­ségi har­móniát nem a megelőző, hanem a következő tő magánhangzója irányítja, tehát – az információcsökkenés 2. esetének megfelelően – a fonológiai információt hordozó egységek standard kiosztási szabálya, vagyis egy rendező művelet ki­esik (erről l. Szende 1996–97). A (2f) példában az információcsökkenés 1. esetét figyelhetjük meg. A csak elöl­ség tekintetében illeszkedhető ‑val/-vel toldalékon kerekségi illeszkedés is végbemegy abból adódóan, hogy az ajakkerekítés jegy nem kizárólag a számára előírt pozíciókban jelenik meg, hanem az alulspe­cifikált toldalék-magán­hangzón is. Itt a kompenzáció, azaz a kerekség értékére vonatkozó informá­ció érkez­het akár a megelőző, akár a következő tő felől: mindkettő azonos módon tudja befo­lyá­sol­ni az alakot. A létrejött közlésegység pedig az ajakrés jegyének hiányával szegényebb, mint a sértetlen változat. (2g)-ben a harmóniaszabály még erősebb kiterjesztése mutat­kozik. A magyar­ban nincs nyelv­állás­fok szerinti harmónia vagy illeszkedés. Nincs továbbá olyan fono­tak­ti­kai szabály sem, amely a toldalék-­magán­hangzót jogosítaná fel a tőmagán­hangzó képzéshely tekintetében való specifikálására. A ráhongolódik alak attól deviáns, mert pontosan ez a két művelet megy rajta végbe: a toldalék­­magánhangzók nyelvállás­fok­jegye, a középső nyelvállásfok rá­terjed a tőmagánhangzóra. A mű­velet egy nyelvállásfokjegynyit homogenizál az alakon.

3. forrás: Az összetevők sorrendezésére vonatkozó információ hiánya. A deviáns alakok tartalmazzák ugyan összes előírt jegy-, szegmentum vagy morfo­lexikai komponensüket, ám létrejöttükből hiányzik az a művelet, amely valamely, legalább két komponenst a  szekvencia megfelelő pozíciójába helyez (3a–c). Össze­tevők sorrendjének cseréje a grammatikai elemzés bármelyik szintjén előfordulhat. Jegyek egymás helyére való pozicionálása  történik a táffítős ‘távfűtés’ alakban (3a): a kerekség jegyének minusz értéke a harmadik helyett a második magánhangzó-pozícióba kerül (így lesz ű helyett í), plusz értéke pedig a második helyett a harmadikba (így lesz é helyett ő). Teljes szegmentumok téves sorrendezését mutatja a zságd vebre ‘vágd zsebre’ alak, amelyben a szókezdő onseteket egymás szegmentumai töltik ki  (3b). Mor­fémák (tövek) pozíciótévesztésének az eredménye a hangja a hallodat ‘hallja a hangodat’ szerkezetben (3c), amelyben a helycsere folytán a toldalékok által kijelölt szintaktikai struktúrában a tövek és a toldalékok morfológiai szempontból inkompatibilis módon  kapcsolódnak egymáshoz.

 

(2) a.	alá[?]áll	‘alááll’	(minden­napi közlés)
b.	azt hiszi Szent Ferenc	‘Assisi Szent Ferenc’	(gyereknyelv)
c.	szét, tét	‘szék’	(afázia)
d.	tanul#junk	‘tanuljunk’	(afázia)
e.	hetvenhárombe kezdtem	‘hetvenháromba kezdtem’	(afázia)
f.	öttöl több vót	‘öttel több volt’	(afázia)
g.	ráhongolódik	‘ráhangolódik’	(afázia)
(3) a.	táffítős	‘távfűtés’	(afázia)
b.	zságd vebre	‘vágd zsebre’	(nyelv­botlás)
c.	hangja a hallodat	‘hallja a hangodat’	(nyelv­botlás)

 

Ettől az értelmezéstől eltérőenek látszik a fonológiai monotonicitás elmélete, amely amellett érvel, hogy az ejtésközeli fonológiai reprezentációtól való eltérő realizáció (pl. a lenizációs folyamatokban) mindig szabályhozzáadás eredménye (Kálmán 1989: 144–146). A szabályhozzáadás pedig műveleti megközelítésben értelmezhető az információ növekedésének is. Ám az ellent­mondás csupán látszólagos. A fonológiai devianciákat létrehozó mű­ve­letek nem ritkán megszegik a nyelvtan gazdaságossági elvének uni­ver­zá­lé­ját. Ilyen művelet például a szegmentum- vagy szótagbetoldás, amely szegmentálisan vagy fonotaktikailag mindig bonyolultabb szekvenciát ered­mé­nyez, mint a devianciától mentes alak. Ezzel szemben a törlések egyszerűsíthetik a szekvenciát, noha ez sem törvényszerű, hiszen szeg­men­tum­tör­lés is hozhat létre fonotaktikailag összetettebb szerveződést, pl sok dolg volt ‘sok dolog volt’ (afázia). Vagyis az információcsökkenés elve nem a deviáns alakot létrehozó szabályok számának csökkenését vagy növekedését állítja – hiszen mindkettő számos adattal képviselteti magát –, hanem a létrejött szekvencia információtartalmának csökkenését a fonológiai reprezentáció által előírt információtartalomhoz képest.  

 

 

3. Szótagépítési devianciák

 

A szótagépítési devianciákat létrehozó, legnagyobb hatókörű eljárások az összetevők átrendezése, ismétlése, valamint azok a szótagoptimalitást növelő, illetőleg szűkítő eljárások, amelyek az előző két művelettípus mellett szabályhatókör-módosításon, azaz szabálykiterjesztésen vagy ‑kor­lá­to­zá­son alapulnak. Mindegyiknek számos művelettípusa fordul elő a vizsgált korpuszokban, az alábbiak szerint:

1. Összetevők átrendezése

a) Jegyek és elemek átrendezése szótagpozíciók között

b) Affrikáta virtuális komponenseinek átrendezése:

i) felbontás

ii) összeépítés

2. Összetevő-ismétlés

a) Jegyek és elemek ismétlése szótagpozíciók között

b) Összetevő-ismétlés mássalhangzó-kap­csolatok között

c) Teljes szótagszerkezet-ismétlés

3. Szótagoptimalitást növelő és szűkítő eljárások

a) A szonoritási hierarchia kiterjesztése hosszú mássalhangzókra

b) Szóbelseji morfémahatár kiemelése posztlexikális hasonulások felfüggesztésével

c) A szonoritási hierarchia szabályának kiterjesztése morféma-, illető­leg szóhatárral egybeeső mássalhangzó-kap­cso­­la­­tokra

d) A szonoritási hierarchia szabályának kiterjesztése morféma­határ által nem tagolt mássalhangzó-kap­cso­la­tok­ra

e) Rosszul formált szótagtípus vagy szótagillesztés kialakítása.

 

3.1. Összetevők átrendezése

 

A magyar szótag fő szerkezeti egységei a mássalhangzóval kitöltött vagy ki nem töltött szótagkezdet (onset), valamint a rím, amely tartalmazza a szótagalkotó magánhangzót (nuk­leust) és a szótagzáró mássalhangzóval kitöltött vagy ki nem töltött szótagzárlatot (kódát) (Törkenczy 1994: 275). A szeg­mentumok cseréje szinte minden esetben szótagpozíciókkal értelmezhető. Szükségszerű, hogy a magánhangzók egymás pozíciójában való megjelenése mindig a nukleuskitöltés cseréje is legyen, de az már nem magától értődő, hogy a mássalhangzócserék is rendszeresen szótag­pozíciókhoz kötődjenek. És mégis: összesen egyetlen olyan adat akadt az összevetett korpuszokban, amelyben nem köthető az elemcsere szótagpozíciókhoz.

A szótagstruktúrát átrendező különféle műveletek mindenekelőtt a mássalhangzóval kitölthető pozíciók között működnek gyakran, szótagon belül és szomszédos szótagok között egyaránt. Jellegze­tes típusai a következők (az a.-jelű példák az afázia-korpuszból valók, a b. jelűek a nyelvbotlásosból, a c. jelűek pedig az időskori tévesztések közül): a szomszédos szótagok (vagy szomszédos szóalakok párhuzamos) onsetjei közötti sorrendcsere (4); a szomszédos vagy párhuzamos nukleusok közötti sorrend­csere (5); a szomszédos vagy párhuzamos szótagok kódái közötti sorrendcsere (6); az azo­nos szótagi onset és kóda közötti sorrendcsere (7); valamint a korábbi szótag kódája és a következő szótag onsetje közötti sorrendcsere (8).[1]

 

(4) a.	thelszízenődi[x]	‘elszíneződik’
b.	szoronánsabb	‘szonoránsabb’
c.	szőgenyek	‘szőnyegek’
(5) a.	zsenár	‘zsanér’
b.	hidag, észeki táj	‘hideg, északi táj’
c.	Rudetolt	‘Rudotelt’
(6) a.	nincs adat
b.	hertajtó	‘helytartó’
c.	püskönd	‘Pünkösd’
(7) a.	tutac	‘tucat’
b.	megbocsátó kanáj... kajánsággal	‘[…] kajánsággal’
c.	karapták az ajtót	‘kaparták’
(8) a.	csedrenci, csebrenci	‘cseresznye’
b.	párfány	‘páfrány’
c.	a Hovnéd utcába	‘a Honvéd utcába’

 

Megfigyelhetjük, hogy míg más adatokban előfordul, az afáziás korpuszban egyáltalán nin­csen példa sorrendcserére szomszédos kódák között. Ez utóbbi arra utal, hogy az afáziás hozzáférésben kiemelt szerepe van a szerkezet összetevői közül az első pozíciónak. Ezt a parafáziás mássalhangzó-harmóniák (Kassai 1981 gyermeknyelvre vonatkozó terminusával: távhasonulások) szintén alátámasztják: az érintett pozíció mindig a tagolási egységek első, szótag eleji mássalhangzója (Szépe 2000: 144–145). A nyelvbotlásos adatok – mélyreható statisztikai elemzések nélkül – is azt mutatják, hogy az onset érintettsége kiemelt: a szom­szédos onsetek közötti sorrendcserére hatszor annyi példa van, mint a kódák közöttire, három és félszer annyi, mint a kóda és a szomszédos onset közöttire, valamint kétszer annyi, mint az azonos szótagi onset és kóda közöttire.

Ritka, de minden korpuszban előforduló esete az összetevők átrendezésének az affrikáta virtuális komponenseinek átpozicionálása. Ha az aff­ri­ká­tát egy zár- és egy résösszetevő szintéziseként fogjuk fel (amely összetevők fonetikailag el is különíthetők), akkor összetevőátrendezési művelettel értelmezhetjük a következő afáziás jelenségeket (9a–d).

 

(9) a.	tusva	‘csukva’
b.	tósztosz	‘kócos’[2]
c.	doszent	‘docens’
d.	ha[dj]on nekik	‘hagyott nekik’

 

Az érintett affrikáták mindegyikére jellemző, hogy onset pozícióra vannak előírva. A műveletek mindegyikére pedig az jellemző, hogy csak az egyik kom­ponenst helyezi el eltérő pozícióban, a másik összetevő az affrikáta eredeti helyén marad. Az elmozgatott elem valamelyik legközelebbi kódában fog pozicionálódni, előremozgásnál ugyanannak a szótagnak a kódájában, hátramozgásnál pedig az előző szótag kódájában. Ennek megfelelően a) az onset pozíciójára előírt affrikátá­ból a résösszetevő ugyanannak a szótagnak a kódájába pozicionálódik (9a); b) az onset pozíciójára előírt affrikátából a résösszetevő a megelőző szótagnak a kódájába pozicionálódik (9b); c) az onset aff­ri­kátá­jából a zárelem ugyanannak a szótagnak a kódájába pozicio­ná­ló­dik (9c); d) az onset affrikátájából a zárelem a megelőző szótag kódá­já­ba pozicionálódik (9d). Az affrikátabontás számos adatának sajátos jellemzője, hogy az affrikátából elvándorló komponens olyan kódában pozi­cio­ná­ló­dik, amely a szóalak fonológiai reprezentációjában ki van töltve (9a, c). Ezek­ben az esetekben felmerül az az értelmezési lehetőség is, hogy nem affrikátabontásról, hanem egyszerű helyettesítésről van szó. Ezért az egyjegyű helyettesítéssel is levezethető eseteket nem tekintem affrikátabontásnak (pl. tasak ‘kacsa’), de azokat az eseteket igen, amelyek egyszerű helyettesítésként csak a közlőre egyébként nem jellemző, többjegyű helyettesítéssel lennének értelmezhetők (pl. k→s a tusva ‘csukva’ adatban). Felteszem továbbá, hogy az affrikáta egyik komponensének vándorlását az érintett kódába éppen a kóda kitöltetlensége vagy információhiányossága teszi lehetővé.   

Az ép nyelvi – tehát a spontán és az időskori – korpuszban az affrikátafelbontásnak éppen a fordítottja figyelhető meg: az affrikátaösszeépítés. Ez a művelet egy zár- és egy résszegmentumot épít össze affrikátává a felbontásnak megfelelő tükörművelettel (10a–c). Ennek megfelelően (10a)-ban az elvándorolt rés­szeg­men­tum helye kitöltetlen marad, (10c)-ben pedig az első szótag elágazó kódájának első eleme kerül az ugyanazon szótagi onset második pozíciójába, s megy végbe a két mássalhangzón az affrikátaépítő posztlexikális szabály.

 

(10) a.	mákos récse... rétes	‘rétes’	nyelvbotlás
b.	rozsdamencs… rozsdamentes	‘rozsdamentes’	nyelvbotlás
c.	csetvér	‘testvér’	időskori

 

3.2. Összetevő-ismétlés

 

A szerkezetek konstituensei között akkor jön létre ismétlés, ha a téves szerkezet­építő művelet egy olyan komponenst (jegyet, szegmentumot, morfémát, szintaktikai vagy szemantikai szerkezetet), amely a szekvenciában leg­alább egy pozícióban már hatékonyan mozgósítva volt, elhelyez egy olyan pozícióban is, amelyre a rendszerszabály azt nem írja elő, s ahonnan törölheti a szabály szerinti komponenst. Ez a művelet is jellemzően ugyanazok között a szótagpozíciók között megy végbe, mint a szerkezetet átrendező eljárások, vagyis szomszédos vagy párhuzamos onsetek között (11a–c), nukleusok között (12a–c), kódák között (13a–c), illetőleg azonos szótagi onset és kóda között (14a–c). (Az a. jelű példák afáziás adatok, a b. jelűek a nyelvbotlás-korpuszból, a c. jelűek pedig az időskori tévesztések közül valók.)

Figyeljük meg, hogy a szomszédos szótagi kóda és onset közötti művelet összetevők átrendezésében megjelenik, összetevők ismétlésben viszont egyetlen példa sem bukkant fel (15a–c). Az afáziás összetevő-ismétlés hatóköre pedig szűkül: míg az összetevőátrendezés csak a kódák közti átpozicionálásra nem terjed ki, addig az összetevő-ismétlés kizárólag az azonos szótagpozíciókra korlátozódik. Vizsgáljuk meg részletesen a (13a) adatot, amelyben az összetevő-ismétlés több lépése is megjelenik. Az ütöm szóalakot záró kódának, az m-nek a nazalitásjegye ráterjed a megelőző ragos főnév ugyanilyen pozíciójára, így lesz a t tárgyragból homorgán képzéshelyű nazális, azaz n. De a szóalak többi mássalhangzója is információhiányos. Egyik onsetpozíció sem a saját képzés­helyjegyét viseli, hanem egymásét. Az első szótagban a képzéshely labio­dentális helyett bilabiális, a második pedig bilabiális helyett labio­dentális lett. Vagyis d helyett b, b helyett pedig t. A létrejött alak tehát egy sorrendező művelettel is szegényebb, mint a standard változat. Ráadásul a szóalak második szótagi onsetje a saját zöngésség­jegye helyett a következő szóalak második szótagjából kapta meg onsetjének zöngésségi értékét. Ezért nem d, hanem t jelenik meg a főnévi tő végén. (13a) esetében tehát láttunk példát az információcsökkenésnek arra a típusára is, amelyben a felhasznált összetevők száma csökken, és arra is, amelyben a sorrendezési műveletek száma lesz kisebb.

 

(11) a.	körkő	‘körző’	onsetek között
b.	kukacban	‘kupacban’	↓ ↓
c.	haszlos lesz	‘hasznos lesz’
(12) a.	kuroszú	‘koszorú’	nukleusok között
b.	nézzük sörra	‘nézzük sorra’	↓ ↓
c.	nyugdújas	‘nyugdíjas’
(13) a.	a boton ütöm	‘a dobot ütöm’	kódák között
b.	húspogás	‘húspogács’	↓ ↓
c.	hideg víg	‘hideg víz’
(14) a.	nincs adat		onset és kóda között
b.	kék fokhagyma	‘két fokhagyma’	↓ ↓
c.	megidedtem	‘megijedtem’
(15) a.	nincs adat		kóda és onset között
b.	nincs adat		↓ ↓
c.	nincs adat

 

Összetevő-ismétlés nemcsak jegyek és szegmentu­mok között történhet, hanem – akár szóhatárokon keresztül is – mássalhangzó-kap­csolatok között is. Ez az eljárás a gyors vagy lezser beszédben is létezik lenizációs folyamatként (Siptár 1995, Szende 1992, 1997). Ott az a szabály érvényesül, hogy a korábban megjelenő beszédhang arti­ku­lá­ció­ja követi a későbbiét, pl.: lesz sütemény [S:], tíz zseb [J:] ejtése. A mássalhangzó-kapcsolatok közötti összetevő-ismétlés kiterjesztése a lenizáción túlra sem az ép beszéd nyelvbotlásaiban, sem az időskori tévesztések között nem fordult elő. Az afáziás összetevő-ismétlő művelet pedig módosítja a lenizációnál megismert szabályt. Függetlenül attól, hogy melyik mássalhangzó jelentkezik korábban vagy későbben, az afáziás példákban a nem elöl képzett mássalhangzó illeszkedik az elöl képzetthez, illetőleg az orális zárhang illeszkedik a vele azonos képzéshelyű nazálishoz (16a–c).

 

(16) a.	t + k → tt	menet tözbe	‘menet közben’
	g + d → dd	gymár gyuddida ba	‘már nyugdíjban van’
b.	d + n → nn	Sinney-be	‘Sidney-be’
	t + n → nn	ha[d#j]on nekik	‘hagyott nekik’
c.	r + n → nn	pánna	‘párna’
	l + n → nn	hen nem törik	‘el nem törik’

 

Amint látjuk, ezekben az esetekben a mássalhangzó-kapcsolat egyik szegmentuma helyén is a másik szegmentum jelenik meg. A két azonos mássalhangzó pedig a Kötelező Kontúr Elve (Törkenczy 1994: 327, Siptár 1995: 29) értelmében egy hosszút hoz létre. Az összetevő-ismétlést az indítja el, hogy a mássalhangzó-kapcsolat egyik eleme sikeresen ak­ti­vizálódik, a másik vi­szont egy vagy több jegy tekintetében információhiányos. A jegyek pótlása a kapcsolat másik, sértetlen eleme felől érkezik. A célszekvenciá­ban a mássalhangzó-kapcsolat ele­mei számos közös jeggyel rendelkeznek. Egészen pontosan: a kapcsolat elemeinek csupán egyet­len jegye nem közös. Az a. esetekben két, eltérő képzéshe­­lyű zárhang, b.-ben homorgán nazális és zárhang, c.-ben homorgán likvida és nazális kö­ve­ti egy­mást a kapcsolatban. Ám ha két olyan mássalhangzó talál­kozik, amelyeknek nincs vagy alig van közös jegyük, az afáziás kompenzációs stratégia más. Ekkor nem a kapcsolat másik eleméből pótlódnak a hiányok, hanem egy másik, a hiány helyé­nek szótagpozíciójával megegyező szótag­pozícióból, amely a szekvencia távolabbi helyéről kerül a műveleti mezőbe (17).

 

(17) a.	magam mellé vettem tilenctörténés	‘magam mellé vettem kilenc történészt’
b.	bordasztó sokat dolgaztam	‘borzasztó sokat dolgoztam’
c.	helyestek tartja	‘helyesnek tartja’

 

A sértetlen alakoknál a. esetben a mássalhangzó-kapcsolat két eleme (mk) között sem kép­zéshelyben, sem képzésmódban, sem zöngésségben nincs egyező jegy. b.-ben (rz) a képzés­hely azonos, c.-ben (sn) pedig ismét semmi. Az információhiányos onset­pozí­ció­kat egyik eset­­ben sem a mássalhangzó-kapcsolat másik elemének jegyei töltik fel, hanem egy másik onset­­pozíció, amellyel viszont mindig van több közös jegy. Egészen pontosan csupán egy jegy nem közös. Az a. esetben (k–t) megegyezik a képzésmód és a zöngétlenség, b.-ben (z–d) a képzéshely és a zön­gésség, c.-ben pedig a pár tagjai (n–t) egymásnak homorgán szonoráns és zöngétlen megfelelői (n zöngéssége redundáns, ezért tekinthető a t-től való különbsége csupán egy jegynyinek). Egyértelmű, hogy az információhiány pótlását a meglévő infor­má­ciók irányítják a legkisebb különbség elve alapján. Mással­hangzó-kapcsolat esetén a kapcsolat információhiányos elemének jegypótlása csak akkor érkezhet a kap­csolat hi­ánytalan eleméből, ha annak jegyei nem kisebb mér­tékben egyeznek meg az információhiá­nyos pozíció meglévő jegyeivel, mint az információhiányos pozíció meglévő jegyei a közlésegység egy másik, azonos helyzetű szótagpozí­ciójának jegyeivel. Máskülönben ez utóbbi ismételheti meg saját jegyeit az információhiányos pozícióban.

Az eltérő rendszerszintű betoldások a közlésegységet szekvencia­szer­ve­zé­si szem­­pontból teszik homogénebbé, vagyis egyszerűbbé. A szótag üres szerkezeti pozí­ció­jába való szeg­mentum­betoldás az érintett szótagok szerke­ze­tének egyneműsítését idézi elő (18a–c), a teljes szótag betoldása pedig ezen felül még szegmentálisan is homogenizálja az alakot (19). Ez utóbbi eljárás kizárólag az afáziás korpuszban jelent meg.

                                              

(18) a.	mindan ketten	‘mind a ketten’	afázia
b.	még sosem láttam tranktort trankolni	‘traktort tankolni’	nyelvbotlás
c.	szerencsé[k]tlenséget	‘szerencsétlenséget’	időskori
(19) a.	Huhunágel a feladatata	‘Hufnágel’ ‘a feladata’	afázia
b.	nincs adat		nyelvbotlás
c.	nincs adat		időskori

                       

3.3. A szótagoptimalitást növelő, illetőleg szűkítő eljárások

 

A legfőbb szótagillesztési szabály a szonoritási sorbarendezés (Törkenczy 1994: 276, 365–367). E szabály értelmében a) a szótaghatár által tagolt mással­hangzó-kapcsolat esetében hátrányos, ha a kapcsolat két tagja azonos szo­­­no­ri­tású. Ezen belül b) hátrányos, ha első tagja nem nagyobb szo­no­ri­tá­sú, mint a második tagja. Ez a szabály nem terjed ki a szó-, illetőleg morféma­határon lévő kapcsolatokra, továbbá az inter­vokális hosszú mássalhangzókra, amennyiben fonológiai reprezentációjukban kételemű kapcsolatoknak (geminátáknak) tekintjük őket. A deviancia által kiterjesztett szabály eze­ken a szekvenciarészleteken is működik, s ezzel is a szótagszerkezet op­ti­malitásának növelésére törekszik.

A jelenség a nyelvbotlás- és az időskori korpuszban fordul elő, a para­fá­ziák között mindössze két adat lelhető fel. Ez nem véletlen, hiszen a para­fá­zia stratégiája épp az ellenkező művelettel egyszerűsít, nevezetesen a mássalhangzó-­kapcso­latok egy­nemű­sí­té­sé­vel (vö. 16a–f). A nyelvbotlásos és az időskori tévesztések alap­ján úgy tűnik, hogy az a) szabály erősebb, mint a b). A korpusz adataiban a szabálykiterjesztés ugyanis rendre megszünteti a hosszú mássalhangzók szonoritási egyneműségét azzal, hogy egyik elemüket megváltoztatja (20a­–f). Ugyanakkor teljesen esetleges, hogy a létrejött mással­hangzó-kapcsolat két eleme közül az első vagy a második rendelkezik nagyobb szonoritással. A (20)-as példákban az időskori (a–d) és nyelvbot­lásos (e–f) példák mellett a korpusz két afáziás adata (g–h) sze­repel.

 

(20) a.	fél kentőtől nem indítanak	‘fél kettőtől nem indítanak’	nt > tt
b.	hallosztad azt a borzalmat	‘hallottad azt a borzalmat?’	szt­ > tt
c.	hogy estek túl rajta	‘essek’	st > ss
d.	rá lehetne vetni	‘venni’	tn > nn
e.	könyvem	‘könnyem’	nyv > nyny
f.	garmatika	‘grammatika’	rm > mm
g.	télt kelezsített	‘célt teljesített’	tk > tt
h.	menjenek honszá	‘hozzá’	nsz > zz

Megfigyelhetjük, hogy a megváltoztatott elem mindig a kapcsolat első eleme. A jelen­ség párhuzamba állítható a gyors és lezser beszédnek azzal a szabályával, hogy ha egy kételemű mássalhangzó-kapcsolatból hosszú mássalhangzó lesz, akkor mindig az első elem hasonul a másodikhoz. A jelenség megfelel az asszimilációk magyarban általános irányának. Ugyanakkor az adatok többségénél kimutat­ható, hogy a hosszú mássalhangzó bontása további struktúrarendezésre vezethető vissza. Olyanra, mint a példasorban a szóalakok párhuzamos szótagjainak szerkezeti és szegmentális homogenizálása (20a, d).

A hosszú mássalhangzók szonoritási egyneműségét megszüntető művelet eredménye egyes esetekben egybeesik egy másik egyszerűsítési stratégia működésével: a szó­belseji morfémahatár kiemelésével. Ez a stratégia poszt­lexi­ká­lis hasonulások végbemenését függeszti fel. Nyelvbotlásokban és időskori tévesztésekben az -sz tövű igék hasonulása marad el (21a–d). Afáziában erre nem akadt példa. Ezzel szemben kizárólag az afáziás adatokra jellemző művelet volt a palatalizáció törlése morfémahatáron (21e–f).

 

(21) a.	veszni	‘venni’	szn > nn
b.	átveszte a kezdeményezést	‘átvette a kezdeményezést’	szt > tt
c.	nem akarom elhiszni	‘nem akarom elhinni’	szn > nn
d.	fagylaltot esztünk	‘fagylaltot ettünk’	szt > tt
e.	saj[t#j]a	‘sajtja’	palatal. törlése
f.	tanu[l#j]unk	‘tanuljunk’	palatal. törlése

      

A szonoritási hierarchia szabályának kiterjesztése a mássalhangzó-kapcsolatok egy másik tartományban is végbemegy: az olyan szótaghatárokon, amelyek morféma-, illető­leg szóhatárral esnek egybe. A működési elv itt is hasonló: növeld a kapcsolat elemei között lévő szonoritási különbséget, függetlenül sorrendjüktől. (22) példái közül a. még az antilabiális szabályt is kiterjeszti. Az antilabiális szabály szerint a kis szonoritáskülönbségű kételemű intervokális mássalhangzó-kapcsolatok esetében hátrányos, ha a második mássalhangzó labiális, de ez nem érvényes akkor, ha az első mássalhangzó sz vagy s (Törkenczy 1994: 375–378). Számos szabálykiterjesztéses adat ugyancsak visszavezethető további struktúrarendezésre. Például párhuzamos szótagi onsetismétlést mutat a tö­vekben (22a), szomszédos onset­ismétlést toldalékolt formában pedig (22f). Az adatoknak ebben a tartományában afáziás példa nem fordul elő.

 

(22) a.	kakaskort	‘kakas-port’	sk > sp	nyelvbotlás
b.	szétmont	‘szétbont’	tm > tb	↓
c.	a te tantékeden tar­tom	‘tanszékeden’	nt > nsz	↓
d.	késmenge	‘késpenge’	sm > sp	↓
e.	eltöprő többség	‘elsöprő’	lt > ls	↓
f.	becslérlő	‘becsmérlő’	csl > csm	↓
g.	nagyon haszlos lesz	‘hasznos’	szl > szn	időskori
h.	akkor venné érte	‘észre’	rt­ > szr	↓

 

Feltűnő, hogy morfémahatár által nem tagolt szótaghatá­ron sokkal kevésbé jellemző a szonoritási hierarchia kiterjesztése mind az időskori adatok (23a), mind a nyelvbotlások esetében, afáziában pedig egyáltalán nem jelentkezik (23b–c).

           

(23) a.	küldött Titánnak jó, finom porcogókat, hű, de bordog volt	‘boldog’	rd­ > ld
b.	érzelmi kurtúra	‘kultúra’	rt >  lt
c.	szemgentális	‘szeg­mentális’	mg > gm

           

A szótagoptimalitás növelésével ellentétes irányú folyamat a rosszul formált szótag kialakítása. A devianciakutatások régi megállapítása, hogy a tévesztések nem szegik meg a közlő anyanyelvének fonotaktikai szabályait. Megfigyelésem szerint afáziában rend­szeresen, az időskori tévesztések között pedig ritkán és korlátozottan, de megjelenik a rosszul formált szótagtípus vagy szótagillesztés. Az afázia-korpuszban nagy számban fordulnak elő a kö­vet­kező deviáns ala­ku­lat­­típusok: a) szekvencia- vagy szóvégen középső nyelvállású, rövid magánhangzó (24a–c); b) egyszótagú szó vagy szekvencia végén fel­ső nyelvállású, ajakkerekítéses rövid magánhangzó (25a–c); c. rosszul formált onset (26a–d); d. rosszul formált szótagillesztés morféma­határ által tagolt szótaghatáron (27a–c).

 

(24) a.	fokofo	‘fogkefe’	afázia
b.	joesö	‘jól eső’	afázia
c.	ékö	‘pék’	afázia
(25) a.	gombostü	‘gombostű’	afázia
b.	fü	‘öv’	afázia
c.	zsü	‘zseb’	afázia
(26) a.	[xg]omb	‘gomb’	afázia
b.	[Ng]omb	‘gomb’	afázia
c.	[nj]o	‘nő’	afázia
d.	tkébébe	‘tévébe’	afázia
(27) a.	a[l#j]án	‘alján’	afázia
b.	tanu[l#j]unk	‘tanuljunk’	afázia
c.	megdagasz[t#j]a	‘megdagasztja’	afázia
(28) a.	sok dolg volt	‘sok dolog volt’	afázia
b.	szerencsé[k]tlenség	‘szerencsétlenség’	időskori

           

Rosszul formált kóda egyetlen esetben fordult elő a parafáziák között (28a). Az időskori adatok között ugyancsak egyetlen rosszul formált alak szerepelt (28b). A szerencsétlenség szóalak szerkezet­épí­té­sé­be akkor került hiba, amikor a magánhangzóra végződő tőhöz már kiválasztott -tlan allomorf elé (a zöngésségi hasonulás során zöngétlenedő) g betoldásának művelete meg­történt. Azzal ugyanis, hogy a g kódába került, a -tlan elvesztette átszótagolásának lehetőségét, hiszen a kóda nem tölthető ki [kt] kapcsolattal. Ugyanakkor ez a művelet szekvenciaszervezési szempontból egyszerűbbé tette az alakot, hiszen szótagszerkezet-ismétlést eredményezett a harmadik és az ötödik szótag között.

 

 

4. Kitekintés

 

Igazolodótt, hogy a deviáns alakok fő szervezőelve az egyszerűsítés, amely nagy hatókörű eljárások működése által irányítja a hangsorépítést a szekvenciában. Láttuk azonban, hogy ugyanazoknak az eljárásoknak eltérő korpuszokban eltérő műveletei lehetnek. A következő kérdés tehát az, vajon milyen tényezők hatására indítanak el hasonló környezetben azonos stratégiák eltérő műveleteket. A jelenség végső értékelése pedig akár történeti–tipológiai perspektívát is felidézhet. Feltehető, hogy a kevésbé differenciált képletek – egyéb patológiai, gyermeknyelvi, történeti, dialektológiai párhuzamok alapján – elementárisabb állapotokat és univerzális stratégiákat tükröznek.

 

           

Irodalom

 

Berg, T. (1997), The modality-specificity of linguistic representations: Evidences from slips of the tongue and the pen. Journal of Pragmatics 27: 671–698.

Berg, T. (2005), A structural account of phonological paraphasias. Brain and Language 94: 104–129.

Blumstein, S. (1978), Segment structure and the syllable in aphasia. In: Alan, B. – Hooper, J. B. (szerk.), Syllables and segments. North-Holland, Amsterdam, 189–200. 

Croot, K. – Hodges, J. R. – Xuereb, J. – Patterson, K. (2000), Phonological and articulatory impairment in Alzheimer’s disease: A case series. Brain and Language 75: 277–309.

Cutler, A. (1982), Slips of Tongue and Language Production. Mouton, The Hague.

Dell, G. S. (1985) Positive feedback in hierarchial connectionist models: applications to language production. Cognitive Science 9: 3–23.

Dell, G. S. (1986) A Spreading-Activation Theory of Retrieval in sentence production. Psychological Review 3: 283–320.

Fromkin, V. (szerk.) (1973), Speech errors as linguistic evidence. Janua Linguarum 77. Mouton, The Hague.

Fromkin, V. (szerk.) (1980), Errors in linguistic performance. Academic Press, London. 

Hoffmann I. (2005), Afáziás, Alzheimer-kóros és ép kontroll időskorúak spontán beszédének temporális sajátosságai. PhD-értekezés. PTE, Pécs.

Huszár Á. (2005), A gondolattól a szóig. A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében. Tinta, Budapest.

Jakobson, R. (1941), Kindersprache, Aphasie und allgemeine Lautgesetze. Uppsala.

Jakobson, R. (1955), Two aspects of language and two types of aphasic disturbances. In: Jakobson, R. – Halle, M. (szerk.), Fundamentals of language 2. Mouton, The Hague, 53–82.

Jakobson, R. (1963), Towards a linguistic typology of aphasic impairments. In: Reuck, A. V. S. de – O’Connor, M. (szerk.), Disorders of language. Churchill, London, 47–75.

Kajcsa N. (2005), Az időskori mentális károsodások hatása a nyelvhasználatra. Szakdolgozat. PPKE BTK, Piliscsaba.

Kálmán, L. 1989), Monotonicity in phonology. Acta Linguistica Hungarica 39/1–4: 133–147.

Kassai I. (1981), Távhasonulás a gyermeknyelvben. Nyelvtudományi Közlemények 83: 160–167.

Levelt, W. J. M. (1989), From intention to articulation. Cambridge: MIT Press.

Rejtő J. (é.n.), Piszkos Fred, a kapitány. MEK, Budapest.

Siptár P. (1995), A magyar mássalhangzók fonológiája. Linguistica, Series A, Studia et dissertationes 18. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest.

Szende, T. (1989), Phonological representation and ‘global programming’. Magyar Foneti­kai Füzetek/Hungarian Papers in Phonetics 21: 132–135.

Szende, T. (1992), Phonological representation and lenition processes. MFF/HPP 24. MTA Nyelv­tudományi Intézet, Budapest.

Szende T. (1997), Alapalak és lazítási folyamatok. Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 22. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest.

Szépe J. (2000), Fonémikus parafáziák magyar anyanyelvű afáziások közlésfolyamataiban. A Páz­mány Péter Katolikus Egyetem Magyar Nyelvészeti Intézetének Kiadványai 2. PPKE BTK, Piliscsaba. 

Törkenczy M. (1994), A szótag. In: Kiefer F. (szerk.), Strukturális magyar nyelvtan II. Fonológia. Akadémiai, Budapest, 273–392.