Elméleti keresztutak találkozásában I:

Módosítók és bővítmények a magyar szórend szerkezetében

Szépe Judit

MTA Nyelvtudományi Intézet – Pázmány Péter Katolikus Egyetem

 

Megjelent In: Galgóczi László – Vass László (szerk.):

Stílus és anyanyelv.

Tanulmányok a XII–XIII. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus előadásaiból, 327–334. Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged.

 

 

            Magyarországon az általános- és középiskolai nyelvtanoktatás – és ennek következté­ben a főiskolai/egyetemi magyar nyelvészetoktatás is – a hagyományos leíró grammatika (HLG) megközelítéseire és elemzéseire alapul. Ám a nyelvészet – s ezen belül a mondattan – oktatásában számos olyan nyelvi jelenség merül fel, amely a HLG keretein belül nem írható le kielégítően. Második éve folyik a PPKE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszékén annak az okta­tási koncepciónak az érvényesítése, amelynek megfelelően a hagyományos mondattan bizo­nyos kérdéseinek megválaszolásában a strukturális megközelítés érveit is felhasználjuk, bemu­tatván ezeknek az elemzéseknek eltérő voltát és eredményességét.

            Ezt demonstrálja majd az előadásban az a példa, amely bemutatja, hogy két eltérő vi­selkedésű mondatszerkezet, amelyek között a HLG nem tesz különbséget, milyen módon ve­zethető le a strukturális mondatelemzés két kategóriájának, a módosítónak és a bővítménynek a bevezetésével.

            A HLG a mondat elemzésével a nyilatkozatban kifejezett esemény összetevőit törek­szik feltárni, vagyis azt modellálja, hogy a nyilatkozatnak melyik egysége az eseménynek melyik szereplőjét vagy körülményét nevezi meg. Absztrakt kategóriákkal kifejezve azt vizs­gálja, hogy a mondatban melyik szóalak milyen mondatrészi szerepet tölt be. A HLG mondat­elemzése tehát funkcionális szemléletű. Ebből a szemléletből azonban korlátok adódnak a mondat szerkezeti felépítésének feltárása tekintetében. Gondoljunk csak a következő példákra (1a–c).

 

(1) (a)

Kinyílt egy/két sárga rózsa.

(b)

Péter fát vág.

(c)

Péter vágja a fát.

 

A funkcionális elemzés a mondat hierarchikus felépítésében egyszerre mindig csak két mondat­rész viszonyát elemzi, éppen ezért nem is tud számot adni arról az anyanyelvi intuícióról, hogy az (1a) mondatban a beszélő a fő tagolási vonalat az állítmányon kívüli rész­ben az egy/két és a sárga rózsa között húzza meg, s majd csak ez után a sárga és a rózsa kö­zött. Vagy­­is a HLG elemzéséből nem derül ki, hogy az egy határozatlan névelő vagy a két számnév a teljes sárga rózsa szerkezetet teszi határozatlanná, s nem pusztán az alannyal alkot morfológiai szintű kapcsolatot. (Sőt, amennyiben az egy határozatlan névelő, a funkcionális elemzés egyáltalán nem is elemzi, hiszen nem tölt be önállóan mondatrészi szerepet.) A strukturális elemzés éppen ezt a kapcsolatot mutatja ki (1. ábra).

 

                           Á      kinyílt

 

 


                           A      rózsa


 


            Jmi                   Jme                  egy/két            sárga               rózsa  

            sárga               két

 

1. ábra

 

Hasonló nehézségei támadnak a HLG-nek az (1b–c) mondatpárral. Itt a funkcionális elemzés semmiféle eltérést nem mutat ki a két mondat között, hiszen a két mondat mondatrészi viszo­nyai megegyeznek (2. ábra). Transzformációs viselkedésük azonban meglehetősen más. Mivel az eltérő transzformációs viselkedést a HLG is elfogadja szerkezetek elkülönítési szempontja­ként, nincs akadálya, hogy az (1b–c) mondatok elemzését ennek megfelelően továbbfolytas­suk.

           

                        Á vág                                                             Á vágja


 


    A                        T                                      A                          T    

            Péter                     fát                                 Péter                      a fát

 

2. ábra

 

Figyeljük meg, hogy az (1b–c) mondatpár tagjai között nem egyszerűen a tárgy határozottsága – és az abból adódó igeragozás – az eltérés.

            1. Mindkét mondat semleges szórendű, tehát egyik sem tartalmaz kiemelést (mondathangsúllyal rendelkező összetevőt). Mégis (1b)-ben a tárgy az állítmányi alaptag előtt helyezkedik el, (1c)-ben pedig mögötte: fát vág, illetőleg vágja a fát.

            2. Mozgassuk el a tárgyat a semleges mondatbeli helyükről! A semleges mondatban az állítmányi alaptag előtti tárgyat helyezzük át az állítmány mögé, az állítmányi alaptag mögötti tárgyat pedig helyezzük az állítmány elé. Ha előrevisszük a az eredetileg hátul álló tárgyat az állítmányi alaptag elé, akkor a mondat már nem semleges, hiszen az előrevitt tárgy mondat­hangsúlyt fog kapni (2a).

 

(2) (a)

Péter vágja a fát. ® Péter a 'fát vágja.

 

 

Ha pedig hátravisszük az eredetileg elöl álló tárgyat az állítmányi alaptag mögé, akkor a mon­dat vagy kiemelés nélkül rosszul formált lesz  (2b), vagy kiemelést fog tartalmazni, tehát nem lesz semleges (2c).

 

(b)

Péter fát vág. ® *Péter vág fát

 

(c)

Péter fát vág. ®  'Péter vág fát.

 

 

            3. Az állítmányi alaptaghoz képest eltérő helyen megjelenő tárgyak  jelölő szerepük szerint is eltérnek. Ha a tárgy semleges mondatban az állítmányi alaptag előtt áll, akkor nem individuumot jelöl, hanem halmazt, illetőleg (potenciálisan) a halmaz egy elemét, bármelyik értelemben, tehát a halmaz bármelyik elemére érvényes lehet. Éppen ezért nincs is előtte név­elő vagy mennyiségjelző. Az (1b) Péter fát vág. mondatban Péter nem egy bizonyos fát, ha­nem a fa halmaz bármely elemét vágja. Ezzel szemben a semleges mondatban az állítmányi alaptag mögött álló tárgy a halmaz egy/több, vagy minden elemét jelöli, pl. (3a–b):

 

(3) (a)

Péter kivágta a fát.

(b)

Péter kivágott egy/több/néhány/minden fát.

           

A HLG a két mondatban megjelenő kétféle tárgyat nem különíti el egymástól, s ez abban is megmutatkozik, hogy mindkettőt egyaránt bővítménynek nevezi. A strukturális grammatika – éppen eltérő szórendi megjelenésükre, transzformációs viselkedésükre és jelölő szerepükre való tekintettel – két eltérő bővítő elemnek tekinti az imént bemutatott tárgyakat: a semleges mondatban az alaptag előtt állót módosítónak, az alaptag mögött állót bővítménynek nevezi. A magyarban a módosító és a bővítmény elkülönülése természetesen nemcsak a tárgy, hanem más bővítő elemek esetében is érvényes (4a–c).

 

módosí                                             bővítmény                               

(4) (a)

Péter fát vág.

Péter vágja a fát.

tárgy

(b)

János házhoz megy.

János a házhoz megy.

határozó

(c)

Gyermek született.    

A gyermek megszületett.

alany

 

Amint láttuk, a HLG a módosítót tartalmazó szerkezeteket nem különbözteti meg azoktól a változataiktól, amelyekben a névszói tagok bővítmények, hiszen mindkét változatban azonos a mondatrészi szerep. Ám csak a mondatrészi szerep megállapításával nem lehetséges kimu­tatni a két mondat közti szerkezeti, illetőleg jelentéskülönbséget, ezért indokolt a módosító és a bővítmény elkülönítése a bővítő elemek között.

            A módosító és a bővítmény elkülönítésének bevezetését a HLG oktatásába az is indo­kolja, hogy ezekkel a kategóriákkal levezethetővé válik a magyar nyelvnek számos tipikus szerkezeti sajátsága, mint pl. az összetett állítmányé.

            A HLG szerint az összetett állítmányban a két tag további funkcionális összetevőkre nem felbonthatóan alkotja az állítmányt, míg a strukturális elemzés szerint a névszói rész a kopula módosítója. Ezt az indokolja, hogy az összetett állítmány névszói része pontosan úgy viselkedik, mint általában a módosítók, vagyis: 1. semleges mondatban az alaptag előtt he­lyezkednek el (5a); 2. ha az alaptag mögé kerülnek, a mondat nem lehet semleges (5b); 3. jelölő szerepük nem individuum-, hanem halmazmegjelölés (5c).

 

(5) (a)

Péter polgármester  volt.

(b)

'Volt Péter polgármester.

(c)

Péter polgármester volt « Péter volt a polgármester.

 

            Ugyanebből az elkülönítésből vezethető le az a jelenség is, hogy az összetett állítmányt, illetőleg a létige+határozó szerkezetet tartalmazó mondatpárok (6a–b), amelyeknek az alanyon kívüli részét a HLG eltérő módon elemzi (3. ábra), miért viselkednek teljesen azo­nos módon (7a–c). Az orvos lett és az orvossá lett/vált szerkezetekben az orvos és az orvossá egyaránt módosítója a ragozott igealaknak. Semleges mondatban az alaptag előtt helyezked­nek el, az alaptag mögött kizárólag kiemelést tartalmazó mondatban szerepelhetnek, jelölő szerepük pedig halmazjelölés (7c-ben a határozót tartalmazó mondatot még át sem lehet alakítani individuumjelölő szerkezetűvé).

 

(6) (a)

Péter orvos lett.

(b)

Péter orvossá lett/vált.

 

                        Á orvos lett                                                    Á lett/vált

 

 

                        A Péter                                              A                     Heredmény           

                                                                                  Péter               orvossá

3. ábra

 

(7) (a)

Péter orvos lett.

Péter orvossá lett/vált.

(b)

'Péter lett orvos.

'Péter lett/vált orvossá.

(c)

Péter orvos lett. « Péter lett az orvos.

Péter orvossá lett/vált. « *Péter lett/vált az orvossá.

 

            A módosító és a bővítmény imént bemutatott szórendi jelenségei a magyar mondat­szórend sajátos, úgynevezett topikprominens szerkezetéből vezethetők le. Az indoeurópai nyelvektől és a világ nyelveinek döntő többségétől eltérően a magyar mondat szórendjét nem a szóalakok mondatrészi szerepe határozza meg, hanem a mondat aktuális tagolása. Az aktuális tagolás a mondat kom­munikációs viszonyait reprezentálja: mi egy mondatban a már ismert, a még nem ismert, a hangsúlyos, kiemelendő információ. Ennek a szórendi pozíciói ugyanolyan szigorúan kötöttek a magyarban, mint a mondatrészi szerepeké az indoeuópai nyelvekben. A módosító és a bővítmény elkülönítése is ebbe az elemzésbe illeszkedik. Láthattuk, hogy a mó­dosító és a bővítmény nem, sőt éppen nem mondatrészi szerepeikben térnek el, hanem az alaptaghoz viszonyított elhelyezkedésükben. Ennek a nem funkcionális szempontnak a be­vezetése a mondatrészek szerinti elemzés tanításába lehetővé teszi, hogy olyan összefüggése­ket is levezethessük, amelyek mind szerkezeti, mind jelentésbeli eltéréseket magyarázhatnak funkcionálisan azonosan elemezhető mondatok esetében.