Történetek egy lovag botlásairól

 

Szépe Judit

 

Megjelent in: Cser András (szerk.): Köszöntő kötet Szende Tamás tiszteletére, 77–99. Open Art, Budapest.

 

 

A tökéletlen performancia, amely – kitartóan ragaszkodván saját korlátaihoz – bátran farkasszemet nézett a kompetenciaközpontú generatív grammatika kezdeti korszakainak reá irányuló negatív programjával, azóta fényes karriert futott be előbb a generatív, később pedig a kognitív pszicholingvisztikában. Ma pedig (hála tökéletlenségének) – mondhatjuk – pályája csúcsán áll. Grammatikaelméletek hadai versengenek kegyeiért: volna-e kedves ellenőrizni, netalántán igazolni a szabályrendszerre vonatkozó azon meghatározó hipotéziseket, ame­lyeknek egyedül a tökéletlenség képes torzításmentes tükröt tartani.

Mindenható Performancia szerencsére itt él közöttünk. Zsákjából derűvel és bőkezűen osztogatja nagy népszerűségnek örvendő devianciáit. Mindenkinek jut belőle: gyereknek és felnőttnek, öregnek és fiatalnak, egészségesnek és betegnek, anyanyelvi beszélőnek és nyelv­tanulónak, naiv közlőnek és szakbeszélőnek. De nem ám csak úgy összevissza: kinek-kinek a magáé – persze azért vannak nagy, azonos tartalmú zsákok is, amelyekből mindenkinek ugyanolyan deviancia jár. Néha némi eltéréssel… 

Ez az írás azért születhetett meg, mert Performancia őméltóságának végtelen jóindu­lata folytán a deviancia áldásaitól, a nyelvbotlásoktól még egy lovaggá ütött nyelvész­pro­fesszor sincs megfosztva. Ha kegyes Performanciánál kevésbé jó szándékú hatal­masságok meg is foszthatják tevékenységének bármi más eredményétől a legmagasabb kitüntetéssel hiába elismert tudóst, nyelvi közléseinek a hipotézisellenőrzés rangjára emelke­dett devianciáit a legmegbízhatóbb őrző-védő berendezés óvja az agresszív megsemmisítéstől: a közkinccsé tétel, a történetmesélés, köznapibb nevén a pletyka. Ím, lássuk, miként botlik egy lovag nyelve. 

 

 

Az egyszerűsítés elve a szekvenciaszervezésben

 

A nyelvi devianciák több típusára, elsősorban a patológiás és a gyermeknyelvi jelen­ségekre vonatkozó ismereteink régi megállapítása, hogy a deviáns közlésekben egyszerűsítési tendenciák mutatkoznak (vö. Trost–Cantor 1974, Nespoulous és mtsai 1984, 1985, Blumstein 1973, 1981, Dressler 1982, Béland–Valdois 1989). Nyilvánvaló a szegmentális egyszerűsítés a törléseknél, a mássalhangzó-kapcsolatok redukciójánál, illetőleg ha a leveseket helyett leve­leket, a szoros helyett szorosz szekvencia jelenik meg. Milyen alapon tekinthetők egyszerűsí­tésnek viszont a szegmentálisan komplexebb csárszárszalonna vagy tudomáséra kéna hozni alak?

Ha azt állítjuk, hogy ezek a szabályszegő alakulatok az egyszerűsítés elvét követik, akkor fonológiai szinten azt állítjuk, hogy fonoló­giai információtartalmuk mindig kisebb, mint a szabálykövető alakoké. A fonológiai egyszerűsítés fogalma a Szende Tamás által kidolgozott Globális Programozás Elvének (angolul Global Programming Principle, a továbbiakban GPP, Szende 1991; 1992: 180–183; 1997: 153–163) központi fogalma.

Az elmélet kiinduló hipotézise a következő. Bármely szóalak nagyságrendű közlésegység­hez két, egymással meghatározott viszonyban lévő hangtani leírás rendelhető: (a) a szóalak ejtésközeli fonológiai formájának (alapalakjának) leírása (fonológiai repre­zen­tá­ció­ja), vala­mint (b) az alapalakhoz tartozó, a közlésben realizált formájának leírása (Szende 1997: 5). A fonológiai reprezentáció a szóalak szegmentális és szótagszerkezetét ábrázolja, beleértve azo­kat a tagolásihatár jegyeket is, amelyek a szóalakot a közlés többi szóalakjától elkülönítik. Az ejtésközeliség pedig azt jelenti, hogy az alapalak maga is levezetett (derivált): a szótári alak­hoz képest a rajta végbemenő olyan szabályok eredményét is tartalmazza, mint például a zön­gésségi hasonulásét vagy a palatalizációs folyamatokét. A realizált forma leírása pedig azokat a műveleteket is magában foglalja, amelyek végeredményeként a realizált forma el fog térni az alapalaktól.

Ezek az eltérések hozzák létre a közlésben tapasztalható torzított, illetőleg deviáns alako­kat. Torzított alakoknak azokat az ejtésváltozatokat tekintjük, amelyek nem labo­ra­tó­riu­mi, hanem természetes körülmények között (például gyors vagy lezser beszédben) re­giszt­rál­ha­­tók. Ezek a már elsajátított normál nyelvhasználatban jelennek meg, és az anyanyelvi intuíció nem minősíti rosszul formált alakoknak őket (vö. Ács–Siptár 1994: 561, Siptár 1995: 107). Deviáns alakok pedig a még el nem sajátított nyelvhasználatban,  nyelvi diszfunkcióban vagy időskori nyelvi regresszióban figyelhetők meg. Tapasztalhatók a normál, köznapi beszéd nyelvbotlásaiban is. Közös jellemzőjük, hogy vagy ők maguk minősülnek rosszul formáltnak vagy az aktuális közlést teszik rosszul formálttá.

Az alapalak és a realizált forma közötti fő eltérés abban áll, hogy az elmélet az alap­alak minden szegmentumát teljes specifikációjúnak teszi fel (vagyis az alapalak minden ta­golási pozíciójára az összes előírt megkülönböztető jegyet felveszi). A realizált forma eltéré­sei pe­dig éppen abból állnak, hogy az alapalakhoz képest a realizált forma nem minden te­kintetben teljes specifiká­ciójú. Azt, hogy a teljes specifikációjú szegmentum az őt azonosító mindegyik összetevőt, mindegyik megkülönböztető jegyet tartalmazza, az elmélet a követ­kező­képp modellálja. Egy szóalak ejtésközeli fonológiai alapalakjának szegmentumai lineá­ri­san követik egymást egy vízszintesnek ábrázolt időtengelyen: mindegyik szegmentum egy-egy időfülkében helyezke­dik el. Az időfülkék absztrakt tagolási egységek. Absztrakt voltuk egyfelől abban nyilvánul meg, hogy absztrakt elemi összetevők töltik ki, amelyeknek megvalósulása azonban a közlés­ben ettől eltérő is lehet. Például a tagolási határ kijelölése a szóalak kezdetén a közlésben fa­kulta­tív: realizálódhat glottális zárként, h-ként, de el is ma­radhat a kitöltése. Másfelől pedig abban nyilvánul meg a fülkék absztrakt jellege, hogy az időfülkék azonos méretű tagolási pozíciók, vagyis nem modellálják az egyes szegmentumok egymáshoz képesti időtartamérté­keit. Például azt sem, hogy egy felpattanó zárhang fizikailag inherens időtartamértéke jóval ki­sebb, mint egy magánhangzóé.

De az egyes tagolási pozíciókban realizált alakok nemcsak időtartamértékeikben tér­nek el, hanem abban is, hogy időfülkéik – eltérően az absztrakt elemek időfülkéitől – (meta­fori­kus kifejezéssel élve) nincsenek átjárhatatlan falakkal elválasztva. Noha a hallgató az ejtés­közeli alapalak absztrakt elemeit azonosítja, tehát nem észleli a szegmentumok közötti átfedéseket, az átfedések fizikailag nagyon is léteznek. A képzőszervek együttműködésének ered­ménye­képp egy korábbi szegmentum artikulációjában már megjelennek a következő szegmentum arti­ku­lá­ció­jának egyes jegyei, abban pedig a következőéi. Ez eredményezi az akusztikai képen a szeg­men­tumok közötti átmeneteket. Vagyis a realizált formák időfülkéi egyfelől rugalma­sak: mé­re­tük időben növekedhet vagy csökkenhet. Másfelől pedig falaikon a megkü­lönböztető je­gyek­nek megfelelő összetevők átszivároghatnak a szomszédos fülkékbe, tehát szegmentumok kö­zöt­ti átfedések jönnek létre. Így a modellben az absztrakt elemekhez külön­féle artikulációs–akusz­ti­kai korrelátumok tartoznak, amelyeknek összetevői eltérő mértékben felelnek meg az abszt­rakt entitás megkülönböztető jegyeinek (Szende 1997: 141–153).

A realizált formában az egyes tagolási pozíciókat nem azonos mértékben töltik fel az össze­­tevőjegyek. Vannak olyan pozíciók a szóalakon belül, nevezetesen a szóhatárok mellet­tiek, amelyekre jóval kevésbé terjednek át a más pozíciókra előírt jegyek, és vannak mások, a szóalak belsejében lévő pozíciók, amelyekre jobban. Vagyis a pozíciók eltérő mér­tékben le­zártak, illetve lezáratlanok (Szende 1997: 147). Az erősebben lezárt pozíciókat ne­vezzük ki­emelt pozícióknak. Nem véletlen, hogy éppen a határjegyek melletti pozíciók ilye­nek. Sta­tisz­ti­kai vizsgálatok kimutatták, hogy a lehetséges szókezdeti és szóvégi szegmentum­kom­bi­ná­ciók jóval kevésbé számosak, mint a szóbelsejiek. Ezek a kisebb változatosságú szélső po­zí­ciók stabilabbak az észlelés számára, ezért a közlés feldolgozásában is kiemelt szerepük van. Közülük is a leginkább kiemelt hely a szóalakok kezdete, valamivel kisebb mértékben pedig a szóalakok vége (Szende 1997: 152–153). A szóbelseji morfémahatárok szintén prominensek, bár a szóhatároknál kevésbé.

Az egyik jelenséghalmazt, amely az imént leírt módon modellálható, a fonetika ko­arti­ku­lá­ció néven ismeri. A koartikuláció a szomszédos fonémák részleges átfedése, vagyis amikor az egyik tagolási pozícióra előírt összetevőjegyek átterjednek a szomszédos elemek imple­men­tá­ció­jának teljes vagy részleges időtartamára. Ám jegyek nem kizárólag szomszédos pozíciókra képesek átterjedni. Az elbertük a port ’elvertük a port’ példában az erősen kiemelt, szóeleji pozícióban lévő p szegmentum képzésmód­jegye ráterjed a távolabb lévő, kevésbé kiemelt pozíciójú, szóbelseji morféma­­kezdő szegmentumra, a v-re. Ez utóbbi esetben azt is megfigyelhet­jük, hogy egy korábbi szegmentumnak a pozíciójára egy későbbi szegmentum van hatással, amely fizikailag még nem lehetett jelen a korábbi szegmentum képzésekor. Ez a jelenség, az anticipáció pedig csak úgy lehetséges, hogy ha a jegyek terjedését nem szűkítjük le a fizikai megvalósulások, vagyis a koartikulációk körére.

Ezt a jelenséget értelmezi a GPP. A fonológiai reprezentációban a szóalak (tágabb érte­lemben pedig a szóalakok láncolata, végül is a frázis) szegmentumai jegyek nyalábjából áll, minden jegynyaláb egy-egy időfülkében elhelyezkedve. A közlést megelőző fonológiai terve­zés folyamatának kezdetén azonban az egyes tagolási pozícióira előírt megkülönböztető je­gyek egyszerre, egy időben, rendezetlenül vannak jelen. Rendező műveletek sora irányítja a jegyeket a megfelelő pozíciókba. Az, hogy végül is a realizált forma hogyan jön létre, stan­dard vagy torzított/deviáns módon, azon múlik, hogy a szóalakra/frázisra előírt jegyek a fo­nológiai reprezentációnak megfelelően kerülnek-e az egyes tagolási po­zí­ciók­ba vagy sem, tehát szabályosan vagy szerkezeti torzulásokkal fog-e a szóalak/frázis megjelenni a közlés­ben. A realizált formát két műveleti szint hozza létre a fonológiai reprezentációból való kiin­dulással. Az első szintű műveletek kijelölik a szóalak alapstruktúráját, vagyis szótagszerke­zetét, szélső (és belső) határait, a szóalak előállításához szükséges összes jegyösszetevőt, és csak a szó­határ­jegyek melletti pozíciók számára a teljes jegyfeltöltést. Ez a szint a globális programozás szintje. A második szinten történik a finomprogramozás: rendező műveletek a még nem po­zi­cio­nált jegyekkel feltöltik a nem kiemelt pozíciókat.

Ezen a ponton az eddig szigorúan a grammatikai elemzés hangtani tartományára kor­lá­to­­zódó modell érvényét más területeken is kipróbálhatjuk. A normál működés meg­isme­ré­sé­nek egyik legeredményesebb módja a deviáns működés tanulmányozása, így az ellen­őrzést a tor­zított vagy deviáns realizált formák fonológiai szerkezetének tanulmányozása segít­ségével hajthatjuk végre.

Mindenekelőtt állapítsuk meg, mi a globális programozás központi elve. Ez az elv az in­for­má­ciós térszűkítés vagy köznapibban fogalmazva: egyszerűsítés. Az egyszerűsítés min­dig információcsökkenés, amely abból adódik, hogy egy teljes halmazból való választás he­lyett egy szűkített elemszámú halmazból való választás történik. Ha egy program egy felada­tot úgy hajt végre, hogy előbb kijelöli a szerkezeti vázat, majd azt beépíti, akkor egyfajta egy­szerűsítést hajtott végre. Azért, mert a globális programozás során a teljes szerkezet helyett először csak néhány ponton kellett pozíciókat és jegyfeltöltéseket kijelölnie. Így a teljes össze­tevő- és pozícióhalmaznál kisebb elem­számú összetevő- és pozícióhalmazon kellett rendező­műveleteket végrehajtania.

A finom­programozásnak azoknál a műveleteinél, amelyek deviáns szekvenciákat hoz­nak létre, ugyancsak az egyszerűsítés a fő elv. Például a tértépektérképek’ szóalak esetében, amikor a tévesztett negyedik szegmentum szókezdetet ismétel, a tévesztett elem nem kapja meg a saját képzésihelyjegyét, ehelyett a kiemelt pozíció képzésihelyjegye generalizáltan rá, a kevésbé kiemeltre is érvényes lesz.  A nyitát vit… vitát nyitni vitát nyitni’ kezdő­szeg­men­tu­mai­nak cseréjében pedig egy szükséges rendező művelettel kevesebbet al­kalmaz a program, hiszen a két szókezdő pozícióra előírt jegyfeltöltéseket nem a megfelelő pozícióba viszi, így a rendezettség mér­téke nem éri el az alapalaknak megfelelő szintet (Szende 1997: 156). A GPP-nek megfelelő kiinduló hipotézis szerint a finomprogramozás effajta eljárásai – pl. a je­gyek­nek az előírt hatókörükön túlra való terjesztése vagy bizonyos rendezési műveletek el­mara­dása – mindig egyszerűsítő műveletek, amelyeknek eredménye egy, az alapalakhoz képest kisebb információtartalmú, torzított/deviáns realizált forma.

Afáziás, időskori és egyéb nyelvi devianciákban sikerült kimutatni, hogy a deviáns formációk valamilyen módon az egyszerűsítés elvét követik, vagyis információtartalmuk mindig kisebb, mint a szabálykövető alakoké (Szépe 2003, 2005). Ezzel  független bizonyí­té­kot találtunk a GPP hitelességére, egyúttal pedig magyarázatot kapunk a sokféle deviáns alak közös szekvenciaszervező elvére. Sikerült kimutatni, hogy egymással ellentétes irányú mű­ve­le­tek eredményei is, mint például a törlés és a betoldás, illetőleg mássalhangzó-kapcsolatok homogenizálása és differenciálása azonos keretben, az egyszerűsítés elvével ér­telmezhetők.

Ez a tanulmány – kiindulva abból, hogy a szekvenciaszervezés fonológiai szintű devi­anciái a fonológiai tervezés információcsökkentő programozási eljárásaiból adódnak – a ko­rábban felállított és más nyelvi devianciákban igazolt stratégiatípusokba sorolja az ünnepelt spontán beszédbeli tévesztéseit, egyúttal kísérletet tesz arra, hogy a stratégiák működésének előfordulási arányait, valamint főbb elveit is – a rendelkezésre álló adatok korlátai között – feltérképezze. Ritka sajátsága ennek az elemzésnek, hogy az adatközlő spontán beszédbeli devianciát az adatközlő saját elméleti keretében értelmezi.

 

 

Adatok

 

A vizsgált adatok az 1997 óta spontán közlésekből gyűjtött Szépe–Szende-féle on-line nyelvi devianciakorpusz nyelvbotlásos adatainak mintegy tizedét kitevő, az ünnepelt által pro­du­kált, fonológiai szinten értelmez­hető szekvenciaszervezési tévesztések csokra, összesen 129 adat, amely bizonyos korlátozá­sokkal a spontán beszéd tévesztési sajátosságainak repre­zen­ta­tív mintájaként tekinthető. Nem kerültek be tehát a vizsgálandó részkorpuszba a nemcsak ér­tel­mezésükben, de felszíni meg­jelenési formájukban is morfológiai vagy annál magasabb grammatikai elemzési szintű ada­tok, pl. (1a–c):

 

(1) (a)

a két megjegyződés a fejemben összekapcsolódott

’megjegyzés’

(b)

részedről ez egy mentegetőző fölméréskérés

’fölmentéskérés’

(c)

te csak ne fenyegetőddzél

engem

’ne fenyegetőddzél (vmivel) ´ ne fenyegess engem’

 

A részkorpusz négy olyan közlésegységet tartalmaz, amelynek a tévesztését nem tudom ki­elégítően értelmezni: vagy azért, mert a közlés idejekorán abbamaradt (2), vagy azért, mert csak a jelenség leírásáig sikerült eljutnom, a tévesztést létrehozó lehetséges műveletek teljes feltérképezése még várat magára (3a–c):

 

 (2)

kétszázezer karboná… karbovánec

’karbovánec’

(3) (a)

a tojásfejű nyúl fejére elképesztő méter... méretű tapsifülek voltak ragasztva

’méretű’

(b)

ha egy marha szolindával o szalonnával szocializálódik

’szalonnával’

(c)

kedvenc kombinációd az, hogy a jóízű levelek… leveket szürcsölsz

’leveket’

 

Az így fennmaradó 125 adatot a Globális Programozás Elve (Szende 1991, 1992, 1997) köz­ponti fogalma, az információs térszűkítés alapján feltárt szekvenciaszervezési stratégiákkal (Szépe 2003) értelmezem, amelyek az alábbiak:

      (i)  a tagolási határok kiemelése

    (ii)  szerkezetátrendezés

   (iii)  szerkezetismétlés

  (iv)  szabálykiterjesztés (ez utóbbi nem önállóan, hanem a többi stratégiatípusokon belül jele­nik meg).

 

 

Stratégiák

 

A vizsgált 125 adat stratégiatípusok szerinti megoszlási mintázatát az 1. táblázat mu­tatja.

 

stratégiatípus

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

a tagolási határok kiemelése

    6

    4,80

szerkezetátrendezés

  13

  10,40

szerkezetismétlés

105

  84,00

be nem sorolható

    1

    0,80

Összesen, ebből:

125

100,00

szabálykiterjesztés

    4

    3,20

szegmentumszám-változtatás

    6

    4,80

>1 tévesztés a közlésgys.-ben

    5

    4,00

frázishatárt túllépő

    4

    3,20

1. táblázat

 

Az előfordulások a szerkezetismétlő műveletek erős többségére utalnak (előfordulási aránya több mint 80%):

      (i)  Az összes többi stratégia a stratégiatípusoknak mindössze 16%-át teszi ki.

    (ii)  Az önálló stratégiák közül legkevésbé gyakori a nyelvbotlások között a tagolási határok kiemelése (5% alatt), míg patologikus beszédben ez a stratégia gyakori és változatos műveletekkel képviselteti magát (vö. Szépe 2003).

   (iii)  A szabálykiterjesztés kis számú adata a szerkezetátrendező és a szerkezetismétlő straté­gia között oszlik meg 1:3 arányban. A szabálykiterjesztés három esetben a szonoritási hierarchia, egy alkalommal pedig a magánhangzó-illeszkedés kiterjesztéseként jelent meg.

  (iv)  A vizsgált részkorpuszban ritka (5% alatti) a tévesztést tartalmazó szekvencia szeg­mentum­számának változása: öt betoldás és egyetlen törlés fordul elő. A betoldások mind­egyik esetben szótagszerkezet-ismétlést hoznak létre (pl. 4a–c), a törlés pedig a „be nem sorolható” kategória egyetlen jelensége, amely egyik stratégiával sem értelmezhető (5).

 

(4) (a)

csárszárszalonna

’császárszalonna’

(b)

én nem félstem Einsteint

’féltem’

(c)

Fónagy Iván márt írt egy cikket

’már’

 (5)

tudnék ajánlani egy fét fő o fél főtt sárgarépát

’fél főtt’

 

A nyelvbotlások előfordulására tendenciaszerűen jellemző a közlésegységenként egyszeri elő­fordulás. A részkorpuszban öt olyan közlésegység fordult elő, amelyben egynél több tévesztés jelent meg (pl. 6a–b), de a téves műveletek száma soha nem haladta meg a kettőt.

 

(6) (a)

Horváth Kató Szabalin

’Horváth Szabó Katalin’

(b)

fünyi sutyi

’sunyi fütyi’

 

A tévesztések kiváltó oka igen ritkán lépi túl a frázishatárt vagy a tagmondathatárt, a vizsgált részkorpuszban négy alkalommal történt ilyen (például (7a–b)); mondathatár, illetőleg köz­léshatár átlépésére pedig egyáltalán nem volt példa. Patologikus tévesztésekben a tagmondat­határ átlépése ugyancsak ritka, ám a megnevezésben és utánmondásban károsodott beszéd perszeverációs stratégiái gyakran mutatnak közlésegységet túllépő kiváltó okot.

 

(7) (a)

akkor nem egybepárolnám a tarajjal, hanem tejföllel spagettit főznék

’karajjal’

(b)

turista szalámiből nem többet, mint tíz dekát

’szalámiból’

 

 

Határkiemelés

 

Határkiemelés zöngétlenségművelettel és zárművelettel mehet végbe: a korpuszban a lehetsé­ges határok közül szóalak indításakor, valamint morféma- és szóalak végén fordul elő zön­gétlenség-, illetőleg zárjegy vagy ezeket tartalmazó szegmentum betoldásával. A be­feje­zést jelölő határ kiemelése hatszor annyi alkalommal jelenik meg a részkorpuszban, mint az indí­tást jelölőé, morféma nagyságrendben pedig kétszer annyiszor fordul elő, mint szóalak nagy­ságrendben. A határkiemelés stratégiája ötször annyi alkalommal él zárművelettel, mint zön­gét­lenségművelettel. Határkiemelő jegyet szóalak indításánál (8a) és szóbelseji morféma­hatá­ron alkalmaz (8b), határkiemelő szegmentumot pedig a zárásra kevéssé alkalmas szo­no­ráns mássalhangzóra végződő szóalak zárásakor (9a), illetőleg morfémahatár beveze­téseképp (9b).

 

(8) (a)

tervezek egy arra faló kanyarást

’való’

(b)

látszott az egyébként kétséges eladó arcán

’készséges’

(9) (a)

Fónagy Iván márt írt egy cikket

’már’

(b)

rosskeb... rossebként én is

’rossebként’

 

Patologikus tévesztések esetében a határkiemelés stratégiája jóval gyakoribb előfordulású, mint az ép spontán beszéd nyelvbotlásaiban, műveleteinek színtere ugyancsak változatosabb, de maguk a műveletek ott is a zöngétlenség- és a zárkomponens alkalmazására építik a straté­gia megvalósítását.

 

 

Szerkezetátrendezés

 

A szerkezetátrendezés stratégiája a második leggyakoribb stratégia, 10%-ot alig meg­haladó előfordulási aránya azonban szignifikánsan alacsonyabb a szerkezetismétlés csaknem 70%-os előfordulásánál. Jellemzően inkább a jegyek, mint a szegmentumok nagyság­rendjé­ben jelenik meg. 100%-nak tekintve a szerkezetátrendezés összes adatát a részkorpuszban, az egyes mű­veletek alábbi megoszlását tapasztaljuk (2. táblázat):

 

szerkezetátrendező művelet

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

affrikátaösszeépítés

  1

    7,69

jegyhelycsere

  3

  23,08

elemhelycsere

  9

  69,23

Összesen:

13

100,00

2. táblázat

 

A patologikus tévesztések egyik szerkezetátrendező stratégiája az affrikáta virtuális kompo­nenseire való felbontása (vö. Szépe 2002). Az érintett affrikáták mindegyike onset pozícióra van előírva. A műveletek mindegyikére pedig az jellemző, hogy csak az egyik komponenst helyezi el eltérő pozícióban, a másik összetevő az affrikáta eredeti helyén marad. Az elmoz­gatott elem valamelyik legközelebbi kódában fog pozicionálódni, előremozgásnál ugyanannak a szótagnak a kódájában, hátramozgásnál pedig az előző szótag kódájában. Ennek megfele­lően (i) az onset pozíciójára előírt affrikátá­ból a résösszetevő ugyanannak a szótagnak a kódájába pozicionálódik (10a); (ii) az onset pozíciójára előírt affrikátából a résösszetevő a megelőző szótagnak a kódájába pozicionálódik (10b); (iii) az onset aff­ri­kátá­jából a zárelem ugyanannak a szótagnak a kódájába pozicio­ná­ló­dik (10c); (iv) az onset affrikátájából a zár­elem a megelőző szótag kódá­já­ba pozicionálódik (10d). Affrikátafelbontásra a vizsgált rész­korpuszban nem akadt példa (és a teljes korpuszban is igen ritka). Ellenkező irányú művelet, affrikátaösszeépítés egyetlen esetben fordult elő (11). A művelet tükörszimmetriát mutat a felbontással: az összeépített affrikáta abba az onsetbe pozicionáliódik, amelyre eredetileg a résösszetevő van előírva.

 

(10) (a)

tusva

’csukva

(b)

az egés talád

’az egész család

(c)

doszent

’docens

(d)

ha[dj]on nekik

’hagyott nekik

(11)

a zeller megadja azt az üde mediterrán farancs[W]… fanyarságot 

’fanyarságot’

 

A jegyre és elemre kiterjedő átrendezések esetében a rendező művelet az érintett kom­ponenseket egymás helyére pozicionálja. Az átrendezés legerősebben a mássalhangzóval ki­töltött szótagpozíciókat érinti (3. táblázat). Nukleusok helycseréjére a vizsgált részkorpuszban mindössze egyetlen példa akadt (12).

 

jegy- és elemátrendező művelet

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

msh-pozíciót érintő

11

  91,67

nukleust érintő

  1

    8,33

Összesen, ebből:

12

100,00

azonos pozíciók között

10

  83,33

eltérő pozíciók között

  2

  16,67

3. táblázat

 

 (12) (a)   

fünyi sutyi

’sunyi fütyi’

 

Az átrendezések jellemzően azonos szótagpozíciók között mennek végbe. Onset és kóda kö­zötti átpozicionálás a vizsgált részkorpuszban két alkalommal fordult elő (13a–b):

 

(13) (a)

jól eső és megbocsátó kanáj... kajánsággal elvigyorodtam

’kajánsággal’

(b)

jobban lehet forgatni egy nagyobb egyé[mb]... edényben

’edényben’

 

Az azonos pozíciójú komponensek közötti átrendezések az onsetek kiemelkedően erős érin­tettségét mutatják. Előfordulásaikat 100%-nak véve az onsetek közötti helycsere 80%-os (4. táblázat).

 

átrendezés azonos szótagpozíciók között

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

onsetek között

  8

  80,00

kódák között

  1

  10,00

nukleusok között

  1

  10,00

Összesen

10

100,00

4. táblázat

 

A jegy- és elemátrendezések (nemcsak az azonos szótagpozíciók közöttiek) mindig vagy azo­nos szóalakon belül, vagy szomszédos szóalakok között mennek végbe (5. táblázat). Az át­rendezések színtere kétharmad–egyharmad arányban oszlik meg a szomszédos szóalakok és a szóalakon belüli előfordulások között. Az azonos szóalakon belül érintett komponensek min­dig szomszédos szótagok azonos pozícióját (pl. 14a–b), a szomszédos szóalakok közöttiek pedig a szóalakok azonos pozícióját foglalják el (pl. 15a–b). Ez alól kivétel a részkorpuszban egyetlen esetben fordul elő (16), amikor két szomszédos szótag azonos pozíciójára előírt, ám felcserélt két elem szomszédos (tehát eltérő) szóalakhoz tartozik.

 

az átrendezések színtere

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

szóalakon belül

  4

33,33

– szomszédos szótagok között

– nem szomszédos szótagok között

4

0

33,33

00,00

szomszédos szóalakok között

  8

66,67

– azonos szótagok között

– nem azonos szótagok között

7

1

58,33

8,33

Összesen

12

100,00

5. táblázat

 

(14) (a)

saranyú gyermekkorod volt

’sanyarú’

(b)

jobban lehet forgatni egy nagyobb egyé[mb]... edényben

’edényben’

(15) (a)

már azért sem érdemes nyitát vit… vitát nyitni

’vitát nyitni’

(b)

Horváth Kató Szabalin

’Horváth Szabó Katalin’

(16)

külön pechje volt a neme viatt

’a neve miatt’

 

 

Szerkezetismétlés

 

A legnépesebb botlásadathalmazt létrehozó stratégia a szerkezetismétlés, amely az összes adat 84%-ában vesz részt (vö. 1. táblázat). Három alaptípusa különül el: (i) a morféma­szerkezet-ismétlés (pl. (17a–b), (ii) a szótagszerkezet-ismétlés (pl. 18a–b), valamint (iii) a szegmentumokat érintő jegy-, illetőleg elemismétlés (pl. 19a–b).

 

(17) (a)

ivadásaim, ivadékaim egy villanásnyi időre

tíz  perc múlva ideérnek

’ivadékaim’

(b)

a viszony kölcsönyös

’kölcsönös’

(18) (a)

csárszárszalonna

’császárszalonna’

(b)

a Hegedűs Attilta közölte

’Attila’

(19) (a)

Imre űr működését megnézni

’úr’

(b)

úgy várja ki, mint annak a rendje

’vágja ki’

 

Jegyismétlésnek tekintem azt, ha egy szegmentumpozíció egyetlen megkülönböztető jegye terjed rá egy másik szegmentumpozícióra (ebben az esetben a művelet végeredménye nem szükségképpen két azonos szegmentum, de természetesen az is lehet vö. (20a–b)), elem­ismétlésnek pedig azt, ha egynél több jegy (akár a teljes jegyállomány) terjed rá egy másik szegmentumpozícióra (ebben az esetben a művelet végeredménye mindig két, jegyállomá­nyában azonos szegmentum, vö. (20c–d)). (17b) azért tekintendő morfémaszerkezet ismétlés­nek, nem pedig egyszerű szegmentum szintű jegyismétlésnek, mert a két érintett szeg­men­tá­lis pozíció szekvenciaszervezési szempontból sem szótagpozíció, sem prominencia­viszonyok tekintetében nem feleltethetők meg egymásnak. Az egyetlen, amiben szekvenciaszervezés tekintetében azonosak, a morfémazáró helyzet.

 

(20) (a)

egy csomagot a gázsóraszekrényben őrzök

’gázóraszekrényben’

(b)

meg kell attól az ebénytől szabadulnia

’edénytől’

(c)

a bokatájás, a bokafájás melléktünetei

’bokafájás’

(d)

a Zoli húgyhólyaghulladást kap

’húgyhólyaggyulladást’

 

A szerkezetismétlés típusainak az előfordulási arányai a szegmentum szintű érintettség erős többségét mutatják ki (87,62%), míg a morfémaszerkezet-ismétlés mindössze 6,67%-kal, a szótagszerkezet-ismétlés pedig 5,71%-kal képviselteti magát (6. táblázat).

 

szerkezetismétlő művelet

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

morfémaszerkezet-ismétlés

    7

    6,67   

szótagszerkezet-ismétlés

    6

    5,71

szegmentum szintű ismétlés

  92

  87,62

Összesen

105

100,00

6. táblázat

 

A szegmentum szintű ismétlő műveletek számát 100%-nak véve az egyetlen jegynek egy másik szegmentumpozícióra való ráterjedésének előfordulása (77,08%) többszörösen meg­haladja az azonos elemet létrehozó több jegy (vagy akár a teljes jegyállomány) terjedésé­nek előfordulását (22,92%). Hasonló arányokat mutat a morfémaszerkezet-ismétlés is. A szótagszerkezet-ismétlés esetében azonban ennek épp a fordítottját tapasztalhatjuk: az egyet­len jegy és az azonos elemet létrehozó több jegy terjedése közti arány 1:2, a több jegy javára (7. táblázat). A szerkezetátrendező stratégia is elsősorban a teljes jegyfeltöltéseken működik: a részkorpuszban háromszor annyi esetben történik csere két pozíció teljes jegyállománya (vagyis két szegmentum) között, mint két pozíció egy-egy jegye között (vö. 2. táblázat).

 

szerkezetismétlő művelet

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

szegmentum szintű

ismétlés összesen, ebből:

96

100,00

egy jegy ismétlése

74

  77,08

több jegy ismétlése (elem­ismétlés)

22

  22,92

morfémaszerkezet-ismétlés összesen, ebből:

  7

100,00

egy jegy ismétlése

  5

 71,43

több jegy ismétlése (elem­ismétlés)

  2

 28,57

szótagszerkezet-ismétlés összesen, ebből:

  6

100,00

egy jegy ismétlése

  2

 33,33

több jegy ismétlése (elem­ismétlés)

  4

 66,67

7. táblázat

 

A szótagszerkezet-ismétlés adatai közül kettőt – kérdésessége miatt – érdemes köze­lebbről is megvizsgálni (21a–b).

 

(21) (a)

én nem félstem Einsteint

’féltem’

(b)

megígérem, hogy legközelebb elviszlek a Juká… Jupátba

’Jupátba’

 

A szótagszerkezet-ismétléseket a szekvencia egyszerűsítése motiválja még annak az árán is, hogy a szerkezet szegmentálisan bonyolultabb lesz (vö. 18a). Ez látszik a (21a) példán is, amely­nek igealakjába az s betoldása azonos kételemű mássalhangzó-kapcsolatot (st) hoz létre a két szomszédos szóalakban, illetőleg olyan háromelemű mássalhangzó-kapcsolatokat, ame­lyeknek második és harmadik eleme minden jegy tekintetében, első eleme pedig a [szonoráns] osztályozójegyben megegyezik. Ám a két mássalhangzókapcsolat szekvenciaszervezési szem­pontból csak akkor tekinthető azonos szótagszerkezetnek, ha szótagfűzés tekintetében is azo­no­san elemezhetők, vagyis ha a kapcsolat mindkét szótagban azonos pozíció képviseli a szótaghatárt. A félstem szóalakban s egyértelműen a korábbi szótagot zárja (féls$tem). A ma­gyar szótagfűzési szabályai ugyanígy vonatkoznak az Einsteint szóalakra is (Eins$tein), ám nem hagyható figyelmen kívül az adatközlőnek magas szintű német nyelvismerete, amelyről fel kell tennünk, hogy ugyanolyan módon tartalmazza a morfémaszerkezetre vonat­kozó intuí­ció­kat, mint magyar anyanyelve. Ha az adatközlő a közlés során vált a két nyelv között, és a nevet a német mentális lexikonjából hívja elő, akkor az Einsteint szóalakban a szótaghatár az Ein morféma után van, és s a következő szótag onsetjébe kerül. Ebben az eset­ben viszont az Einsteint szótagolása nem hozna létre szekvenciális homogeneitást a frázis szótagszerkezetei között. Mivel azonban a tévesztések legfőbb szervezőelve az információs tér szűkítése, fel­tehe­tő, hogy a példában az adatközlő a német név esetében is a magyar szótag­­fűzési szabá­lyok­ból kiindulva hozta létre a szerkvenciaegyszerűsítő alakot.

(21b) esetében pedig az igényel magyarázatot,  miért terjedhet rá az elviszlek k-jának a képzéshelye a Jupát harmadik szegmentumának pozíciójára, amikor a két érintett pozíció sem nem azonos szótagban helyezkedik el, sem nem szomszédos szótagban, de még csak nem is azonos szótagpozíciók. Az elviszlek k-ja morfémazáró kóda, a Jupát harmadik szegmentuma viszont szóbelseji onset. Nyelvi devianciákban a szóalakzáró kódára jellemző, hogy a szek­ven­cia egy másik mor­fémájának záró kódapozíciójára hat (22a–b).

 

(22) (a)

piszokul ki van éhezve rá, hogy

jól összevessen a Hegedűs Attilával

’összevesszen’

(b)

dolgoztál is, mint egy igásvonó

’igavonó’

 

Ám az igen ritkán fordul elő, hogy egy másik szóalak vagy morféma eltérő (vagyis nem szóalak- vagy nem morfémazáró) pozíciójára terjesszen rá jegyeket. A vizsgált rész­kor­pusz­­ban a (21b)-hez hasonló másik adat nem is fordult el, a teljes (tízszeres méretű) kor­pusz­ban találtam még egy teljesen egyértelmű ilyen adatot (23):

 

(23) (a)

sose dob fel a kábé

’kávé’

 

(21b)-t besorolhatnánk a (23)-hoz hasonló kivételes esetek közé, de talán van más ér­telmezési lehetőség is. Az eddigi elemzések azt mutatják, hogy a tévesztések rendre fonoló­giai rendezőelvek, nem pedig fonetikai szempontok szerint működnek. (21b) azonban felveti, hogy a szekvenciaszervezési egyszerűsítő művelet a fonetikai szintről is kiindulhat. Az el­viszlek a Jupátba frázis fentebb bemutatott szótagviszonyai a fonológiai szótagolást repre­zentálják. Ám a szekvencia fonetikai szótagolása: el$visz$le$ka$Ju$pát$ba, vagyis a k szeg­mentum, amely az egyszerűsítés indítópontja, a Jupát harmadik pozíciójával megegyező mó­don onset pozícióba kerül, így képzési hely jegyének terjedése már megfelel a szótag szintű szekvenciaszervezési elveknek. Hasonló példák a fonetikai szótagolás hatására a részkorpusz­ból (24a–b). A fonológiai szótagolás szerint (24a)-ban két, második szótagkezdő pozícióban lévő cs is ráterjeszthette jegyeit a mert utolsó pozíciójára. Ám a fonetikai szótagolás ezt a kódapozíciót a következő szótag onsetjévé teszi. (24b)-ben a csomagot szóalakkezdő onset pozíciójának képzésihelyjegye terjed át a gázóraszekényben szóalak első morfémazáró kódapozíciójára. A fonetikai szótagolás azonban ezt is átszótagolja következő szótagi onsetté.

 

(24) (a)

mer$cs a Kar$csi Szé$chenyi-s

’mert’

(b)

egy csomagot a gá$zsó$raszekrényben őrzök

’gázóraszekrényben’

 

(21b) esetében további felvethető, ám nem túl könnyen ellenőrizhető hipotézis lehet az is, hogy az elviszlek k-jának fonetikai átszótagolása a következő szótagba, vagyis a névelő üres onsetpozíciójába egyben szóalakkezdő, prominens pozícióba is helyezi k-t. Ez pedig az egyik legerősebb hatású szekvenciapozíció, amely prominens és nem prominens helyekre egyaránt szívesen terjeszti jegyeit. Ez az értelmezés azonban azt a problémát veti fel, hogy k áthelyezését egyben morfémahatár-elmozdításként is kell értékelnünk. Morfémahatárt be­vezető, beiktató vagy átmozgató műveletek valóban léteznek nemcsak a nyelvi devianciák­ban, hanem a népetimológiák adataiban is (pl. fene#rossz#pora ’peronoszpóra’ < lat. perono­spora < gör. peróné#szporá [előtag: ’(rögzítő) tű, kapocs’ utótag: ’vetés, csíra, mag, spóra’], vö. Zaicz 2006: 634). Ám nem feledkezhetünk meg közös jellemzőjük­ről, vagyis arról, hogy a határ mindkét oldalán a művelet után is morféma marad. Ennek a kritériumnak pedig sem az átszótagolással csonkává váló elviszle, sem a kitöltött onsetű ka nem felel meg. Próbálkozhatunk még azzal a magyarázattal is, hogy az átszótagolás nem érinti a morfémaszerkezetet, de akkor elveszítjük a prominenciapozíció előnyeit.

 

 

Szótagpozíciók

 

A szegmentum szintű ismétlések döntő többsége azonos szótagpozíciók között törté­nik (8. táblázat). A vagylagosan megadott előfordulásszámok néhány, több módon is értel­mezhető adatból adódnak.

 

szegmentum szintű ismétlés

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

összesen, ebből:

92

100,00

azonos szótagpozíciók között

84~85

91,30~92,39

eltérő szótagpozíciók között

7~8

7,60~8,70

8. táblázat

 

Leggyakoribb az onsetek közötti ismétlési művelet (pl. (25a–b)), az összes, azonos szótagpozíciók között előfordulóknak több mint 70%-át teszi ki (9. táblázat). A nukleusok közötti ismétlés (pl. (26a–b)) ennek még harmadát sem teszi ki, a kódák közöttiek (pl. (27a–b)) pedig a nukleusok közti ismétlés harmadát adják.

 

szegmentum szintű ismétlés

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

azonos szótagpozíciók között összesen, ebből:

84~85

100,00

onsetek között

60~61

71,43~71,76

nukleusok között

18

21,18~21,43

kódák között

6

7,06~7,14

9. táblázat

 

(25) (a)

csak ezek a Budapest tértépek, térképek vannak

’térképek’

(b)

fél, hogy kerge marga kórt […kap]

’marha’

(26) (a)

fökhagymás, füstölt

’fokhagymás’

(b)

mérnöknőtől vett minta

’mérnöknétől’

(27) (a)

megijedtem, hogy a kék… két fokhagyma sok lesz neki

’két’

(b)

van az a húspogás

’pogács’

 

A kódák közti ismétlés alig gyakoribb, mint az eltérő szótagpozíciók (onsetek és kó­dák) közti, amelyek közül az onset kódában való megismétlése (28a) tendenciaszerűen gya­ko­ribb, mint a kóda onsetben való megismétlése (28b). 

 

(28) (a)

tehát egy szorosz szoros striktúrával oldjuk meg

’szoros’

(b)

a tévesztékek

’tévesztések’

 

 

Szekvenciapozíciók

 

Mind a szerkezetátrendező, mind a szerkezetismétlő stratégiák szegmentális szintű műveletei által érintett pozíciópárok a szekvencia három fő pontján helyezkedhetnek el: (i) azonos szóalakban (ASZ); (ii) egymással szomszédos szóalakokban – ide értve az összetett szót alkotó lexémákat is – (SZSZ) és (iii) távoli (egymással nem szomszédos) szóalakokban (TÁV). Ha azonos szóalakon belül foglalnak helyet, akkor elhelyezkedhetnek egymással szomszédos (ASZ+) vagy nem szomszédos (ASZ–) szótagpozícióban (29a–b). Ha pedig el­térő (egymással szomszédos vagy nem szomszédos) szóalakokban fordulnak elő, akkor elhe­lyezkedhetnek a két szóalak azonos szótagjában (SZSZ+ (30a), illetve TÁV+ (31a)) vagy nem azonos szótagjában (SZSZ­­– (30b), illetve TÁV– (31b)). Így hat pozícióval kimerítően jelle­mezhető a tévesztések szekvenciaszervezési pozíciók szerinti előfordulása.

 

(29) (a)

saranyú gyermekkorod volt

’sanyarú’

(ASZ+)

(b)

engem idézett [Sova′Jo:]

’Sauvageot’

(ASZ–)

(30) (a)

fünyi sutyi

’sunyi fütyi’

(SZSZ+)

(b)

genetikusan nyitópozíciót jelent

’generikusan’

(SZSZ–)

(31) (a)

de ha a Kenyeseit az ügynek megnyeri

’Keneseit’

(TÁV+)

(b)

később az ilyen még sóba jöhet

’szóba’

(TÁV–)

 

A szegmentum szintű cserék és ismétlések szekvenciapozícióit akár külön-külön, akár együttesen vizsgáljuk (10. táblázat), a szomszédos szóalakok közötti műveletek jelentős több­sége tűnik szembe, méghozzá minden esetben nagyjából azonos, 65% körüli átlagértékkel.

 

szekvenciapozíció szerinti előfordulás

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

szegmentum szintű csere

  12

  11,54

szegmentum szintű ismétlés

  92

  88,46

Összesen, ebből

104

100,00

azonos szóalakon belül (ASZ)

szomszédos szótagokban (+)

nem szomszédos szótagokban (–)

  19

17

2

  18,27

16,35

1,92

szomszédos szóalakokban (SZSZ)

azonos szótagokban (+)

nem azonos szótagokban (–)

  66

53

13

  63,46

50,96

12,50

távoli szóalakokban (TÁV)

azonos szótagokban (+)

nem azonos szótagokban (–)

  19

  16

    3

  18,27

15,38

2,89

 

szegmentum szintű csere összesen, ebből

  12

100,00

azonos szóalakon belül (ASZ)

szomszédos szótagokban (+)

nem szomszédos szótagokban (–)

    4

4

0

  33,33

33,33

00,00

szomszédos szóalakokban (SZSZ)

azonos szótagokban (+)

nem azonos szótagokban (–)

    8

8

0

  66,67

66,67

00,00

távoli szóalakokban (TÁV)

azonos szótagokban (+)

nem azonos szótagokban (–)

    0

0

0

  00,00

00,00

00,00

 

szegmentum szintű ismétlés összesen, ebből

  92

100,00

azonos szóalakon belül (ASZ)

szomszédos szótagokban (+)

nem szomszédos szótagokban (–)

  15

13

2

  16,30

14,13

2,17

szomszédos szóalakokban (SZSZ)

azonos szótagokban (+)

nem azonos szótagokban (–)

  58

45

13

  63,04

48,91

14,13

távoli szóalakokban (TÁV)

azonos szótagokban (+)

nem azonos szótagokban (–)

  19

16

3

  20,65

17,39

3,26

10. táblázat

 

Ugyancsak közös vonása mindkét vizsgált típusnak, hogy a szomszédos, illetőleg azo­nos szótagokra kiterjedő műveletek előfordulása többszörösen meghaladja a nem szomszédos, illetőleg nem azonos szótagokra kiterjedő műveletek előfordulását a részkorpuszban.  A cse­rék esetében ez utóbbiakra egyáltalán nincs is példa. Eltérés mutatkozik viszont a cserék és az is­métlések által érintett szekvenciapozíciók között abban, hogy míg a cserék több mint 30%-a azo­nos szótagon belül fordul elő, a távoli szóalakok között pedig nem fordul elő ilyen műve­let, addig az ismétlésnél  a távoli szóalakok érintettsége (20,65%) kis mértékben ugyan, de meghaladja az azonos szótagi előfordulásokat (16,30%). A cseréket és az ismétléseket együt­tesen tekintve ezeknek az eltéréseknek a kiegyenlítődése figyelhető meg: vagyis az, hogy a szomszédos szóalakok szekvenciaszervező műveletei mintegy három és félszeresen megha­ladják mind az azonos szóalakon belül, mind a távoli szóalakokban megfigyelhetőket.

 

 

Prominenciaviszonyok

 

A szegmentális szintű szerkezetátrendező és -ismétlő műveletek színterét a szekven­ciában nagyban meghatározzák az érintett pozíciók prominenciaviszonyai. Két pozíció négy fő prominenciaviszonyban lehet egymással: (i) prominens pozíció hat prominens pozícióra (PP), illetőleg cserénél egymásra (32a–c); (ii) nem prominens pozíció hat nem prominens pozícióra (NN), illetőleg cserénél egymásra (33); (iii) prominens pozíció hat nem prominens pozícióra (PN), illetőleg cserénél egymásra (34) és (iv) nem prominens pozíció hat prominens pozícióra (NP), illetőleg cserénél egymásra (35). (i)-en belül a pozíciók lehetnek azonos mér­tékben (32a) vagy eltérő mértékben prominensek. Ez utóbbi esetben hathat a prominensebb pozíció a kevésbé prominensre (PP↓) (32b), illetőleg a kevésbé prominens a prominensebbre (PP↑) (32c). (A cserék esetében a (32b–c) típus egyáltalán nem fordult elő a vizsgált rész­kor­pusz­ban.)

 

(32) (a)

már azért sem érdemes nyitát vit… vitát nyitni

’vitát nyitni’

(PP)

(b)

hogy stílserűen fejezzem ki magam

’stílszerűen’

(PP↓)

(c)

Nem lehetne a hagylót kihagyni?

’kagylót’

(PP↑)

(33)

akkor már nagyon halagudott a Bolla Kálmánra

’haragudott’

(NN)

(34)

jobban lehet forgatni egy nagyobb egyé[mb]... edényben

’edényben’

(PN)

(35)

genetikusan nyitópozíciót jelent

’generikusan’

(NP)

 

A szegmentum szintű cserék és ismétlések összességét tekintve a két prominens pozí­ció között zajló műveletek teszik ki a prominenciaviszonyok által meghatározott műveletek közel felét (11. táblázat).

Legritkább előfordulású a nem prominens pozíció hatása prominens pozícióra (6% alatti), a nem prominens pozíciók érintettsége pedig közel azonos arányban (20,19% és 25%) oszlik meg a prominens és a nem prominens pozíciók hatása között.

Mind a cserék, mind az ismétlések esetében magas a prominens pozíciók egymásra hatása (41,67% és 50,00%). Ám a cseréknél a prominens és a nem prominens pozíciók köl­csönhatása kis mértékben meghaladja a prominens pozíciókét (50,00%). Eltérés a két művelet között az is, hogy míg a prominens pozíció tartalmának ismétlése ugyancsak prominens pozíció­ban mind az azonos, mind az eltérő mértékben prominens pozíciók között megjelenik, addig a cserénél kizárólag az azonosan prominens pozíciók hatnak egymásra. Ez az összefüggés iga­zolhatja a GPP-nek azt a tételét, amely szerint az azonos prominenciájú pozíciók jegyfeltöl­tése azonos programozási szakaszban történik.   

 



prominenciaviszonyok szerinti előfordulás

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

szegmentum szintű csere

  12

  11,54

szegmentum szintű ismétlés

  92

  88,46

Összesen, ebből

104

100,00

prominens hat prominensre

azonosan prominensek hatnak egymásra

prominensebb hat kevésbé prominensre

kevésbé prominens hat prominensebbre

  51

26

15

10

  49,04

25,00

14,42

9,62

nem prominens hat nem prominensre

  26

  25,00

prominens hat nem prominensre

  21

  20,19

nem prominens hat prominensre

   6

    5,77

 

 

 

szegmentum szintű csere összesen, ebből

12

100,00

prominensek hatnak egymásra

azonosan prominensek hatnak egymásra

prominensebb és kevésbé prominens hat egymásra

  5

5

0

  41,67

41,67

00,00

nem prominensek hatnak egymásra

  1

    8,33

prominens és nem prominens hat egymásra

  6

  50,00

 

 

 

szegmentum szintű ismétlés összesen, ebből

92

100,00

prominens hat prominensre

azonosan prominensek hatnak egymásra

prominensebb hat kevésbé prominensre

kevésbé prominens hat prominensebbre

46

21

15

10

  50,00

22,83

16,03

10,87

nem prominens hat nem prominensre

25

  27,17

prominens hat nem prominensre

15

  16,03

nem prominens hat prominensre

6

    6,52

11. táblázat

 

 

Hierarchikus és lineáris szerveződés

 

A promineciaviszonyokon kívül bizonyos mértékben szintaktikai viszonyok is hatást gyakorolni látszanak a szerkezetismétlő műveletekre. Ezek közül a legmarkánsabban a frázi­son belüli alaptag­–bővítmény hierarchikus viszony (A–B) jelenik meg az adatsorokban olyan módon, hogy a fonológiai tévesztést tartalmazó szóalakok egymással A–B szintaktikai kap­cso­latban állnak (12. táblázat).

 

A–B kapcsolat a tévesztést tartalmazó

szóalakok között

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

szerkezetátrendezés összesen, ebből

tartalmaz A–B-t

nem tartalmaz A–B-t

  12

  4

  8

100,00

  33,33

  66,67

szerkezetismétlés összesen, ebből

tartalmaz A–B-t

nem tartalmaz A–B-t

105

64

41

100,00

60,95

  39,05 

morfémaszerkezet-ismétlés, ebből

tartalmaz A–B-t

nem tartalmaz A–B-t

    7

4

3

100,00

57,14

42,86

szótagszerkezet-ismétlés, ebből

tartalmaz A–B-t

nem tartalmaz A–B-t

    6

5

1

100,00

  83,33

  16,67

szegmentum szintű ismétlés, ebből

tartalmaz AB-t

nem tartalmaz AB-t

  92

  55

  37

100,00

59,78

40,22

A–B-t tartalmazó szerkezetismétlés

összesen, ebből:

  64

100,00

morfémaszerkezet-ismétlésben összesen,

ebből:

alaptag hat bővítményre

bővítmény hat alaptagra

alaptag hat távoli bővítményre

    4

 

0

4

0

100,00

 

  00,00

100,00

  00,00

szótagszerkezet-ismétlésben összesen,

ebből:

alaptag hat bővítményre

bővítmény hat alaptagra

alaptag hat távoli bővítményre

    5

 

2

3

0

100,00

 

40,00

60,00

00,00

szegmentális szintű ismétlésben összesen,

ebből:

alaptag hat bővítményre

bővítmény hat alaptagra

alaptag hat távoli bővítményre

    55

 

30

20

5

100,00

 

54,55

36,36

9,09

12. táblázat

 

A szerkezetátrendezést tartalmazó adatok több mint 30%-ában, a szerkezetismétlést tar­tal­mazó adatoknak pedig több mint 60%-ában kimutatható az érintett pozíciókat tartalmazó szó­ala­kok szintaktikai kapcsolata. (A szerkezetátrendezésnél nem vehető figyelembe az affrikáta­­össze­építés egyetlen esete, hiszen az affrikátaátrendezés egyik ismérve, hogy mindig egyszerű szó­ala­kon belül történik, vö. (10a–d) és (11).) A szerkezetátrendezésnél (pl. (36a–b)) természetesen csak annyi állítható, hogy alaptag és bővítmény kölcsönösen hat egymásra, a szerkezetismétlés adatai (pl. (37)) esetében viszont megállapítható a hatás iránya is.

 

(36) (a)

fünyi sutyi

’sunyi fütyi’

(b)

nyitát vit… vitát nyitni

’vitát nyitni’

(37) (a)

rebegő rémalak

’lebegő’

(b)

Zsölt fölhívott

’Zsolt’

 

Míg a szerkezetátrendezéssel létrejött adatok közül kevesebb mutat szintaktikai hatást, mint ahány nem, addig a szerkezetismétlés példái között ez épp fordítva látszik lenni. A szer­kezetismétlés összes típusában nagyobb a hierarchikus szintaktikai kapcsolatot tartalmazó ada­­tok aránya, mint az azt nem tartalmazóké. Közülük is kiemelkedően magas (több mint 80%) a szótagszerkezet-ismétlésben megjelenőké, míg a morfémakapcsolat- és a szegmentum szintű ismétlés közel azonos arányokat mutat (57,14% és 59,78%-uk tartalmaz szintaktikai kapcso­latot).

A szerkezetismétlés által érintett szóalakok hierarchikus szintaktikai kapcsolatai há­rom típusba sorolhatók: (i) alaptag hat bővítményre (AB) (38a), (ii) bővítmény hat alaptagra (BA) (38b); (iii) alaptag hat távoli, vagyis alárendelt bővítmény bővítményére (távAB) (38c). A (iii) típus kizárólag a szegmentum szintű ismétlések körében fordul elő, sem a morféma-, sem a szótagszerkezet-ismétlések között nem jelenik meg. A morfémaszerkezet-ismétlés még abban is eltér a másik két ismétléstípustól, hogy adataiban az alaptagnak nemcsak a távoli bővítményre gyakorolt hatása nem fordul elő, hanem saját bővítményére gyakorolt hatása sem. Vagyis ebben az ismétléstípusban kizárólag a bővítmény hat az alaptagra (39a–c).

 

(38) (a)

a söröbb...a sűrűbb szövésű húsnál

’sűrűbb’

(AB)

(b)

a nyúlság esméje teljesen elhatalmasodott

’eszméje’

(BA)

(c)

valahogy tudomáséra kéna hozni

’tudomására kéne’

(távAB)

(39) (a)

nincs előfordulás

 

(AB)

(b)

elfogyott a vágy, hogy megkérdezzem Demi kutyát

’elfogott’

(BA)

(c)

nincs előfordulás

 

(távAB)

 

A szótagszerekezet-ismétlésben szintén a bővítmény hatása az alaptagra (40b) a domi­náns (60%), de ebben az ismétléstípusban a fordított hatás (40a) is jelentősen (40%-kal) kép­viselteti magát. A szegmentális szintű ismétlések az alaptag és közvetlen bővítménye közti viszonynak épp a fordítottját mutatják, mint a szótagszerkezeti ismétlések. Közöttük a legerő­sebb az alaptag hatása a bővítményre (54,55%) (41a), ennél alacsonyabb (36,36%) a bővít­mény hatása az alaptagra (41b). Ez az egyetlen ismétléstípus, amelyben megjelenik az alaptag hatása nemcsak a közvetlen, hanem távoli bővítményre is (41c). 

 

(40) (a)

megígérem, hogy legközelebb elviszlek a Juká… Jupátba

’a Jupátba’

(AB)

(b)

Róth úrnál cuncus átveszte a kezdeményezést

’átvette’

(BA)

(c)

nincs előfordulás

 

(távAB)

(41) (a)

nem volt rössz ötlet beleejteni egy kolbászt

’rossz’

(AB)

(b)

hatszoros szebes… sebességgel fogod hajtani a dolgot

’sebességgel’

(BA)

(c)

megnézem, hogy a Baranyinek elég hosszú-e az í-je

’Baranyinak’

(távAB)

 

           Ugyancsak szintaktikai szintűek a részkorpuszban ritka előfordulású hangsúlyhatások. Mindegyik adatban a szekvencia prominens hangsúlyát viselő szótagból kerül ki a hangsúly­talan szegmentumra terjedő jegy: (42a)-ban az irtóhangsúlyos szótagból, (42b)-ben pedig  az emfatikus funkció miatt hangsúlyos szótagból. (42c) pedig a francia hátsó szóhangsúly hatását mutatja a hangsúlytalan első szótagra. 

 

(42) (a)

a ″Virág használ még el rengeteg viagramot

’diagramot’

(b)

nem 'hiszem, hogy a Diák ne tudna róla

’Deák’

(c)

engem idézett [Sova′Jo:]

’Sauvageot’

 

A vizsgált adatsorok kétségkívül igazolják egyes szintaktikai szabályoknak a fonoló­giai szerkezetátrendező és -ismétlő műveletekre gyakorolt hatását. Ám nem hagyhatjuk fi­gyelmen kívül azt sem, hogy a szerkezetátrendezések 75%-ában, a szerkezetismétléseknek pedig 41%-ában nincs közvetlen, frázis szintű hierarchikus kapcsolat a tévesztésben érintett szóalakok között. Az egymással nem közvetlen szintaktikai kapcsolatban álló szóalakok kö­zötti fonológiai műveletek teljes feltérképezése meghaladja ennek a vizsgálatnak a kereteit. Ám ezek az adatok értelmezhetők a szekvenciának egy másfajta, a szintaxis hierarchikus kapcso­lataitól eltérő szerveződésével, a lineáris rendeződéssel. (43a–d) adatsorában olyan pél­dákkal találkozhatunk, amelyekben az egymással nem frázison belüli kapcsolatban lévő szóalakok a szekvenciában lineárisan egymást követik, eltérő nagyságrendű egységek soro­za­tá­ban. (43a–b)-ben egymásra következő szóalakok alkotják a jegyterjedés színterét, (43c)-ben ugyancsak: itt a fonetikai szótagolás szerint azonos onsetű szótagok adják meg a szekvencia egyszerűsíté­sét. (43d)-ben pedig azt látjuk, amikor alaptagok sorozata a művelet színtere, hiszen a jegy­terjesztés „átugorja” a tagadó operátort.

 

(43) (a)

a társadalom inkább kellemes, mint hasznos tagjává

teszem magad melletted

’magam melletted’

(b)

na látja, Gittya

’Gitta’

(c)

mercs a Karcsi Széchenyi-s

’mert’

(d)

turista szalámiből nem többet, mint tíz dekát

’szalámiból’

 

Az alaptag–bővítmény kapcsolatot nem tartalmazó szerkezetátrendezések és -ismétlé­sek öt típusú szekvenciaszervezési viszonyt mutatnak a tévesztést tartalmazó szóalakok te­kintetében: (i) hangsúlyhatás (44a–b), (ii) szóalakon belüli művelet (45a–b), (iii) mellérende­lés (46a–b), (iv) megszakítatlan lineáris kapcsolat (47a–b) és (v) megszakított lineáris kap­csolat  (48a–b).

 

(44) (a)

a ″Virág használ még el rengeteg viagramot

’diagramot’

(b)

nem 'hiszem, hogy a Diák ne tudna róla

’Deák’

(45) (a)

hathetes leveleket szürcsölsz

’leveseket’

(b)

jól eső és megbocsátó kanáj... kajánsággal elvigyorodtam

’kajánsággal’

(46) (a)

a dallammente és a hangmenet nem azonos fogalmak

’dallamminta’

(b)

 felmerült egy idés, szerény úr

’idős’

(47) (a)

tudnék ajánlani egy fét fő, fél főtt sárgarépát

’fél főtt’

(b)

a vilég legdiétásabb étele a székelygulyás

’világ’

(48) (a)

én is hova teszem az esem

’eszem’

(b)

genetikusan nyitópozíciót jelent

’generikusan’

 

Mind az átrendezéseknél, mind az ismétléseknél a két leggyakoribb előfordulású típus a szóalakon belüli tévesztés, illetőleg a megszakítatlan lineáris kapcsolat (13. táblázat). A szóalakon belüli tévesztések nagy száma azt is indokolja, miért viszonylag alacsony az A–B kapcsolatot nem tartalmazó, szóalak nagyságrendű devianciatípusok példányszáma. Az átren­dezések között a szóalakon belüli tévesztésen és a megszakítatlan lineáris kapcsolaton kívül más típus nem is fordul elő. Bár a szerkezetismétlésekben mindegyik típus képviselteti magát, a megoszlás az egyes ismétlésfajták között távolról sem ilyen kiegyenlített. A kis példány­számú morfémaszerkezet-ismétlésben kizárólag (megszakított és megszakítatlan) lineáris sor­rendiség határozza meg a jegyterjedést, a még kisebb példányszámú szótagszerkezet-ismét­lésben pedig nem is fordul elő a szóalak nagyságrendjét átlépő jegyterjedés. A szegmentális szintű ismétlések közel felét a szóalakon belüli jegyterjedés teszi ki. A lineáris kapcsolat ez­úttal is jelentős motiválója az ismétlőműveletnek (közel 40%), a megszakítatlan változat erős többségével. Legritkább előfordulású a hangsúlyhatás és a mellérendelés. Ezeknek az A–B-kapcsolatot nem tartalmazó szekvenciaszervezési típusoknak az előfordulási gyakorisága egy­felől azt mutatja, hogy a szóalakon belüli csere és ismétlés jelentős tényező a hierarchikus szintaktikai viszonyt nem tartalmazó közlésegységekben, másfelől pedig azt, hogy a szekvenciaszervezés fonológiai devianciáit erősen motiválja a szintaxis. A tévesztést tartal­mazó, egymással hierarchikus viszonyban nem álló szóalakok közötti hangsúlyhatás egyértel­műen, a mellérendelés pedig bizonyos aspektusaiban szintaktikai jelenség, bár ez utóbbi vi­szonyt a hierarchia hiánya a lineáris kapcsolatok közé is sorolja.

 

szekvenciaszervezési előfordulástípus 

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

Összesen, ebből

117

100,00

szerkezetátrendezés

  12

  10,26

szerkezetismétlés

105

  89,74

szerkezetátrendezés összesen, ebből:

tartalmaz alaptag–bővítmény kapcsolatot (AB)

nem tartalmaz AB-t

  12

    4

    8

100,00

33,33

66,67

szerkezetismétlés összesen, ebből

tartalmaz AB-t

nem tartalmaz AB-t

105

64

41

100,00

60,95

39,05

AB-t nem tartalmazó szerkezetátrendezés

összesen, ebből:

hangsúlyhatás

szóalakon belül

mellérendelés

megszakítatlan lineáris kapcsolat

megszakított lineáris kapcsolat

 

    8

0

3

0

5

0

 

100,00

00,00

37,50

00,00

62,00

00,00

AB-t nem tartalmazó szerkezetismétlés

összesen, ebből:

hangsúlyhatás

szóalakon belül

mellérendelés

megszakítatlan lineáris kapcsolat

megszakított lineáris kapcsolat

 

  41

  3

17

4

10

7

 

100,00

7,32

41,46

9,76

24,39

17,07

morfémaszerkezet-ismétlésben összesen,

ebből:

hangsúlyhatás

szóalakon belül

mellérendelés

megszakítatlan lineáris kapcsolat

megszakított lineáris kapcsolat

3

 

0

0

0

1

2

100,00

 

00,00

00,00

00,00

33,33

66,67

szótagszerkezet-ismétlésben összesen,

ebből:

hangsúlyhatás

szóalakon belül

mellérendelés

megszakítatlan lineáris kapcsolat

megszakított lineáris kapcsolat

1

 

0

1

0

0

0

100,00

 

00,00

100,00

00,00

00,00

00,00

szegmentális szintű ismétlésben összesen,

ebből:

hangsúlyhatás

szóalakon belül

mellérendelés

megszakítatlan lineáris kapcsolat

megszakított lineáris kapcsolat

37

 

3

16

4

9

5

100,00

 

8,11

43,24

10,81

24,32

13,51

13. táblázat

 

A hierarchikus rendezőelvnél jóval kisebb hatáskörű lineáris rendezés (vagyis a meg­szakítatlan és lineáris kapcsolat, illetőleg bizonyos tekintetben a mellérendelés) mindazokat a tévesztéspéldányokat képes azonos elv alapján értelmezni, amelyek nem egyetlen szóalakon belül mutatnak cserét, illetőleg ismétlést, továbbá nem tartalmaznak hierarchikus vagy más szintaktikai viszonyt. A megszakítatlan lineáris viszony egyértelmű számbeli fölényét mutat­ják az adatok azzal együtt is, hogy a morfémaszerkezet-ismétlés kis számú példányai között a megszakítottból van több. Egyfelől a szintaktikai hatások erőssége, másfelől pedig a megsza­kítatlan lineáris viszonyban lévő, tévesztést tartalmazó szóalakok gyakorisága arra enged kö­vetkeztetni, hogy az aktuális szekvenciarészlet kiválasztását, amelyen az egyidejű fonológiai programozás zajlik, két eltérő szervezőelv irányítja. Az elsősorban hierarchikus meghatáro­zottságú szintaxis mindenekelőtt frázis nagyságrendű közlésegységekre korlátozza a fonoló­giai jegyválasztó és -rendező műveleteket, az elsősorban a lineáris rendezésen alapuló szekvencia­­építés pedig mindenekelőtt az egymásra következő, azonos nagyságrendű közlés­egységekre. Ez utóbbiakban az előreprogramo­zás, az anticipáció a szakirodalomból közismert módon (vö. Huszár 2005) legalább kétszeresen meghaladja az ellenkező irányú programozás, a per­szeveráció előfordulási gyakoriságát (14. táblázat).

 

szerkezetismétlési irányok

előfordulás száma

előfordulás aránya (%)

szerkezetismétlés összesen, ebből:

41

100,00

anticipáció

28

  68,29

perszeveráció

13

  31,71

morfémaszerkezet-ismétlés összesen,

ebből:

anticipáció

perszeveráció

  3

 

  2

  1

100,00

 

66,67

33,33

szótagszerkezet-ismétlés összesen,

ebből:

anticipáció

perszeveráció

  1

 

1

0

100,00

 

100,00

  00,00

szegmentális szintű ismétlés, ebből:

anticipáció

perszeveráció

37

25

12

100,00

67,57

32,43

14. táblázat

 

A  hierarchikus és a lineáris programozási művelet egyidejű hatása figyelhető meg azokon az eseteken, amelyekben a jegycsere, illetve -terjedés olyan szóalakok között zajlik, amelyek egyszerre mutatnak megszakítás nélküli lineáris kapcsolatot és A–B kapcsolatot (49).    

 

(49) (a)

Zsölt fölhívott

’Zsolt’

(b)

a söröbb...a sűrűbb szövésű húsnál

’sűrűbb’

(c)

hangszel... hangszalag peremének a tenziója

’hangszalag’

 

Mindennek fényében nyitott marad a jegyterjedést az egymással közvetlen hierarchikus viszonyban nem álló, megszakított lineáris rendezésű szóalakokban tartalmazó közlésegysé­gek kérdése (50).

 

(50) (a)

ivadásaim, ivadékaim egy villanásnyi időre tíz perc múlva ideérnek

’ivadékaim’

(b)

a Világ nem fogadta kitörő örömmel az én telefonhívásomat

’Virág’

(c)

a virág szegényebb lenne, ha nem volna a Vitányi Borika

’világ’

 

 

Összefoglalás

 

A vizsgált nyelvbotlások azt mutatják, hogy a spontán beszédbeli fonológiai devian­ciák központi szervezőelve – hasonlóan más devianciatípusokhoz – az egyszerűsítés, amely  az átmenetileg hozzá nem férhető információt a szekvenciaszervezés stratégiáinak alkalmazá­sával kompenzálja – így jön létre a deviáns alak (spontán beszédben a nyelvbotlás), amelynek fonológiai információtartalma mindig alatta marad az alapalakénak. Tendenciaszerűen jel­lemző, hogy közlésegységenként egy nyelvbotlás fordul elő, amely ritkán lépi át a frázis- vagy tagmondathatárt. A stratégiák közül a szerkezetismétlés előfordulása mutatja a leg­nagyobb gyakoriságot.

A zöngétlenség- és zárműveletek formájában megvalósuló határkiemelések közül a befejezést jelölő határ kiemelése többszörösen meghaladja az indítást jelölő határ kiemelését. Morféma nagyságrendben kétszer olyan gyakori, mint szóalak nagyságrendben. A zárművelet előfordulása többszöröse a zöngétlenségműveletének. Határkiemelés jegy nagyságrendben elsősorban szóalak indításánál, szegmentum nagyságrendben pedig szonoráns mássalhangzóra végződő szóalak zárásakor jelenik meg.

A szerkezetátrendezés jellemzően inkább a jegyek, mint a szegmentumok nagyság­rendjében fordulnak elő. Egyik ritka típusa az affrikátaösszeépítés, amelynek redező művele­tei tükörszimmetriát mutatnak a patologikus devianciák affrikátafelbontásával. Az átrendező stratégia legfőbb színterei a szegmentumpozíciók, amelyekben jegy- és elemcserék történnek. Az átrendezés legerősebben a mássalhangzóval kitöltött szótagpozíciókat érinti, azon belül is jellemzően azonos szótagpozíciók – mindenekelőtt onsetek – között zajlik. A jegy- és elem­átrendezések vagy azonos szóalakon belül, vagy szomszédos szóalakok között történnek. Az előbbi esetben az érintett komponensek mindig szomszédos szótagok azonos pozícióit töltik ki, az utóbbiban pedig a szóalakok azonos pozícióit.

A szerkezetismétlés morfémaszerkezet, szótagszerkezet és szegmentum nagyságrend­ben mehet végbe. Ez utóbbiak előfordulása igen nagy gyakoriságot mutat az előbbiekhez ké­pest. Az egyetlen jegy ráterjedésének előfordulása többszörösen meghaladja a több jegy terje­déséét. (Ezzel szemben a szerkezetátrendezés mindenekelőtt a teljes jegyfeltöltéseken műkö­dik.) A szegmentumpozíciókban történő ismétlések döntő többsége azonos szótagpozíciók kö­zött zajlik: leggyakrabban az onsetek között.

A szerkezetátrendező és -ismétlő stratégiák szegmentum nagyságrendet érintő műve­letei által érintett pozíciópárokra egyaránt jellemző a szekvenciában elfoglalt helyük. Elhe­lyezkedésük a szekvencia hat pozíciójával kimerítően jellemezhető. Közülük a szomszédos szóalakok közötti műveletek jelentős többsége tűnik szembe. A szomszédos, illetőleg az azo­nos szótagokra kiterjedő műveletek száma többszörösen meghaladja a nem szomszédos, ille­tőleg nem azonos szótagokra kiterjedő műveletekét. Eltérést mutat a két stratégia abban a te­kintetben, hogy átrendezések azonos szótagban gyakran, távoli szóalakok között viszont nem fordulnak elő, míg az ismétléseknél a távoli szóalakok érintettsége kis mértékben meghaladja az azonos szótagi előfordulásokat.

A szerkezetátrendezés és -ismétlés előfordulási pozícióit nagyban meghatározzák a szek­vencia prominenciaviszonyai. Legnagyobb az előfordulása a két prominens pozíció kö­zött végbemenő műveleteknek, legritkább előfordulású pedig a nem prominens pozíció hatása prominens pozícióra. A prominens pozíció jegyfeltöltésének ismétlése azonos és eltérő mér­tékben prominens pozíciók között is megtörténhet, míg cserénél kizárólag az azonos mérték­ben prominens pozíciók tudnak hatni egymásra. (Vagyis az azonos mértékben prominens pozíciók jegyfeltöltése azonos programozási szakaszban történik, míg az egymástól eltérő prominenciájú pozíciók eltérő programozási szakaszokban.)

A prominenciaviszonyokon kívül a frázison belüli hierarchikus szintaktikai viszonyok is meghatározó tényezői a devianciastratégiáknak, elsősorban a szerkezetismétlésnek. Kiemel­ke­dően nagy hatást gyakorolnak a szótagszerkezet-ismétlésre. A devianciát tartalmazó szóalakok többsége egymással közvetlen alaptag–bővítmény kapcsolatban áll, kis hányada pedig távoli alaptag–bővítmény kapcsolatban. Ez utóbbi kizárólag a szegmentum szintű is­mét­lések között jelenik meg. A morfémaszerkezet-ismétlés specifikuma pedig az, hogy ese­tei­ben kizárólag a bővítménynek az alaptagja gyakorolt hatása mutatkozik. Ettől eltérően, mind a szegmentum szintű, mind a szótagszerkezetben mutatkozó devianciák esetében a hatás for­dí­tott. Ugyancsak szintaktikai szintűek a ritka előfordulású hangsúlyhatások: minden eset­ben prominens hangsúlyt viselő szótagból kerül ki az a jegy, amely hangsúlytalan szótag szeg­mentumára terjed.

Bár a szekvenciaszervezés fonológiai devianciáit erősen motiválja a szintaxis, elő­for­dul­nak olyan, hierarchikus kapcsolattal nem értelmezhető adatok a vizsgált részkorpuszban, amelyek a szekvenciának egy másfajta szerveződésével, a megszakított és a megszakítatlan lineáris rendeződéssel írhatók le, az utóbbiak erős többségével.  Mindez arra enged kö­vet­kez­tet­ni, hogy két, eltérő szervezőelv irányítja, hogy mi is legyen az az aktuális szekvenciarészlet, amelyen az egyidejű fonológiai programozás történik. A hierarchikus ren­de­zés frázis nagyság­rendű közlésegységekre korlátozza a programozási műveleteket, a li­neá­ris sorozat­építés pedig az egymásra következő, azonos nagyságrendű közlésegységekre. Elő­fordul e két szervezőelv egyidejű hatása is.

Az elemzés végére egy kérdés azonban nyitva maradt: mi irányítja a jegyterjedést  a megszakított lineáris rendezésű szóalakokban? Talán sikerül meglelni a választ a következő köszöntésre. 

 

 

Hivatkozások

 

Ács Péter – Siptár Péter (1994): Túl a gondozott beszéden. In: Kiefer F. (szerk.) Strukturális magyar nyelvtan II. Fonológia, 550–580. Akadémiai, Budapest.

Béland, R. – Valdois, S. (1989): Les perturbations phonétiques et phonémiques: nouvelles per­spec­tives. In: Hécaen, H. (szerk.): Neurolinguistique et neuropsychologie. Langages 25: 44–63.

Blumstein, S. (1973): A phonological investigation of aphasic speech. Mouton, The Hague.

Blumstein, S. (1981): Phonological aspects of aphasia. In: Sarno, M.T. (szerk.): Aquired Aphasia. Academic Press, New York.

Dressler, W. (1982): A classification of phonological paraphasias. Wiener Linguistische Gazette 29: 3–16.

Huszár Ágnes (2005): A gondolattól a szóig. A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében. Tinta, Budapest 2005.

Nespoulous, J.-L. – Joanette, Y. – Béland, R. – Caplan, D. – Lecours, A. R. (1984): Phonologic disturbances in aphasia: Is there a “markedness effect” in aphasic phonemic errors? In: Rose, F.C. (szerk.): Advances in Neurology 42. Progress in Aphasiology, 203–214. Raven Press, New York.

Nespoulous, J.-L. – Ska, B. – Joanette, Y. – Lecours, A. R. (1985): The taxonomy of phonetic/phonemic disturbances in aphasia. Academy of Aphasia, Pittsburg.

Siptár Péter (1995): A magyar mássalhangzók fonológiája. Linguistica, Series A, Studia et Disser­ta­tiones 18. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest.

Szende, Tamás (1991): Lenition processes and global programming principle’. Proceedings of the XIIth International Congress of Phonetic Sciences 5: 126–129.

Szende, Tamás (1992): Phonological representation and lenition processing. Magyar Fonetikai Füze­tek/Hungarian Papers in Phonetics 24. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest.

Szende Tamás (1997): Alapalak és lazítási folyamatok. Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 22. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest.

Szépe Judit (2002): Hangsorépítési stratégiák nyelvbotlásokban és parafáziákban. In: Gósy Mária (szerk.): Beszédkutatás 2002, 52–69. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest.

Szépe Judit (2003): Hipotézisellenőrzés a fonológiában: a Globális Programozás Elvének néhány füg­getlen bizonyítéka. In: Hunyadi László (szerk.): Kísérleti fonetika és laboratóriumi fonológia a gyakorlatban, 181–212. Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Nyomda, Debrecen.

Szépe Judit (2005): Beszédtévesztések közös elve afáziásoknál, időskorúaknál és mindennapi nyelv­botlásainkban. Beszédgyógyítás 16/1: 32–74.

Trost, J. E. – Cantor, G. J. (1974): Apraxia of speech in patients with Broca’s aphasia: A study of phoneme production accuracy and error patterns. Brain and Language 1: 63–79.

Zaicz Gábor (főszerk.) (2006): Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. Tinta, Budapest.