Kételemű mássalhangzó-kapcsolatok csökkent információtartalma

fonológiai parafáziákban

Szépe Judit

Bevezetés

A nyelvi devianciák olyan alakulatai a közléseknek, amelyek eltérnek a rendszerszabályok alapján jósolható formáktól. Szabályszegő nyelvi alakulatok a nyelvhasználat számos területén felbukkannak: a köznapi beszéd lenizációs folyamataiban (1a) és nyelvbotlásaiban (1b), a nyelvi humorban (1c), a patologikus beszédben (1d), a gyermeknyelvben (1e), sőt a nyelv történeti változásának adatsoraiban (1f) is.

(1) a.	aszongya	‘azt mondja’
b.	csúrtordultak	‘túlcsordultak’
c.	főlegvár	‘fellegvár’ (Rejtő é.n.: 66)
d.	avar, savar	‘csavar’
e.	nem is vagy Ágnes	‘Nemes Nagy Ágnes’
f.	Borsosvápa → Borsospápa (Hoffmann 2007: 159)

A szabályszegéseknek – látszólagos véletlenszerűségük ellenére – megvannak a maguk irányító szabályai (vö. pl. már Jakobson 1941, 1955, 1963, Fromkin 1973, 1980, Cutler 1982, Dell 1985, 1986, Levelt 1989, Huszár 2005). A deviáns formációk létrejöttét olyan determinációk irányítják, amelyek a nyelv működésének kognitív mechanizmusaiban gyökereznek, továbbá univerzális, illetőleg egyedi rendszersajátosságaiból következnek (vö. Blumstein 1978, Berg 1997, 2005, Croot et al. 2000). Éppen ezért alkalmasak arra, hogy független bizonyítékként szolgáljanak olyan hipotézisek ellenőrzésére, amelyek a nyelv rendszerösszefüggéseiről, illetőleg működésfolyamatairól szólnak.

A tévesztéseknek – nemcsak a mindennapi közlésekben, hanem a patologikus megnyilatkozásokban és a nyelvbotlásokban is – ismert jelenségei a mássalhangzó-kapcsolatokon, illetőleg a szótagokon végbemenő átrendeződések. Ezek az átrendeződések mindig a szekvencia egyszerűsítését vagy felépítésük optimalizálását szolgálják.

Ez a tanulmány az afáziás közlések kételemű mássalhangzó-kapcsolatain végbemenő összetevő-ismétlést mutatja be, összevetve azt a szonoritási hierarchia szabályának kiterjesztésével, amely a geminátákon a mindennapi és az időskori közlések tévesztéseiben mutatkozik.

1. A vizsgált korpuszok

Két non-poszterior és két poszterior afáziás beszélő 4 órányi spontán és előhívott közlését, amely nagy mennyiségben tartalmazott fonológiai devianciákat, összevetettem nem-afáziás korpuszok tévesztéseivel. Ezek az adatok egy körülbelül 1200 spontán nyelvbotlást tartalmazó gyűjteményből és egy kb. 500 elemű, időskori tévesztéseket tartalmazó összeállításból valók.

2. A devianciák csökkent információtaralma

A szekvenciák szabályszegő alakulatai – általános megfogalmazásban – az egyszerűsítés elvét követik, vagyis fonológiai információtartalmuk mindig kisebb, mint a szabálykövető alakoké (Szende 1989, 1992, 1997, Szépe 2000). Az információ csökkenése abból adódik, hogy a sérült beszédmechanizmus a közlésfolyamatnak egy adott pontján nem fér hozzá egy fonológiai információhoz. Például ahhoz, hogy a csavar szóalak első szegmentuma milyen képzésmódú. Ám mássalhangzó-szegmentumot képzéshely nélkül nem lehetséges létrehozni. Vagyis a szóalak első pozíciója nem lesz kitöltve, és létrejön egy kisebb szegmentumszámú alak, egy szóparafázia: avar. De történhet úgy is, hogy a hiányzó információ ellenére sem fogja kevesebb szegmentum alkotni a parafáziás alakot, mint a standardot. Ez akkor lehetséges, ha a képzésmódra vonatkozó információhiányt megszünteti egy kompenzáló művelet. Minden kompenzáló művelet működésének lényege, hogy a hiányzó komponenst egy vele azonos nyelvi szintű, másik komponenssel pótolja. Például az említett csavar esetében az (1d) példában a cs-re előírt, de aktuálisan elő nem hívható affrikáta képzésmódjegyet a kompenzáció a réshang képzésmódjeggyel helyettesíti, így kerül a cs helyébe s: savar. Ez a megoldás az avar-hoz képest azért tekinthető kompenzációnak, mert a képzésmódra vonatkozó információ hiánya ellenére is lesz valamilyen képzésmódjegy a szóalak első pozíciójában. Tehát a szegmentum létre tud jönni, a pozíció nem marad üresen. A kérdés most már az, hogy miért éppen a réshang képzésmódjegy került az információhiányos pozícióba. A választ a meglévő komponensekkel való kompenzációs eljárás egyik típusa, az összetevő-ismétlés adja meg. (A kompenzációnak további típusaira vonatkozóan l. Szépe 2000, 2003). Az összetevők ismétlésében az információhiány áthidalása a következőképp történik: egy olyan komponens, amelyiket sikerült a szekvencia egyik pozíciójára előhívni, megjelenik azon a helyen is, amelyre vonatkozóan az előhívás nem sikerült. A savar afáziás alak esetében a sikeresen előhívott v-nek a rés képzésmódjegye ismétlődik meg az információhiányos első pozícióban. Így a két elemnek azonos lesz a képzésmódjegye. A közös komponens pedig szerkezeti harmóniát hoz létre a két pozíció egységei között. Ily módon kialakulhat harmónia jegyek, szegmentumok, szótagok, illetve azonos szintaktikai szerepű vagy szemantikai tartalmú morfémák között.

A sérült közlésegység a kompenzálás ellenére is kevesebb információt tartalmaz, mint a nem sérült megfelelője. (Az információcsökkenés kérdésének részletes elméleti hátteréhez, a Globális Programozás Elvéhez vö. Szende 1989, 1992, 1997.) Információhiányos közlésegység két alapvető tévesztési eljárás következménye lehet.

1. Az információ mennyiségének csökkenése. A kompenzáló művelet korlátozott elemszámú halmazból választ elemet, így a kompenzáció eredményeképp létrejött alak valamilyen tekintetben kevesebb eltérő összetevőt fog tartalmazni, mint a nem sérült alak. A sértetlen csavar alak mássalhangzóiban három eltérő képzésmódjegy van: affrikáta képzésmódjegy (cs), rés képzésmódjegy (v) és egyfajta zár képzésmódjegy (r). A savar-ból viszont hiányzik a képzésmódjegyek egyike, a cs-re előírt affrikáta képzésmódjegy, s helyén megismétlődik a v-re előírt rés képzésmódjegy. Tehát a sértetlen alakra előírt három képzésmódjegy helyett az afáziás alakban csak két képzésmódjegy jelenik meg.

2. Az információt rendező műveletek számának csökkenése. Az információ csökkenése abból is adódhat, hogy bár minden összetevő jelen van, de valamely, a sorrendezésre vonatkozó információ hiányzik. Például az, hogy egy adott megkülönböztető jegynek a közlésegység melyik pozíciójába vagy pozícióiba kell kerülnie. Ennek következményeként egy adott összetevő egy másik, információhiányos tagolási pozícióba is átkerülhet.

Az információcsökkenésnek három forrása lehet.

1. forrás: Szekvenciahatárok megerősítése vagy bevezetése, ami növeli a közlemény redundanciáját, ezáltal csökkenti információtartalmát. A folyamatos, kiemelést (fókuszt) nem tartalmazó közlésben a szóalak/frázis nagyságrendű közlésegységekben semmilyen tagolási határ jelölése nem kötelező. Ezért a legkevésbé redundáns közlésegység egyáltalán nem tartalmaz tagolásihatár jegyet. Ettől eltérni csak az információcsökkenés irányában lehetséges: méghozzá a tagolási határok akusztikailag azonosítható realizációjával (hangsúly, intonáció, junktúra vagy szünet alkalmazásával a tagolási határon, illetőleg beszédhang betoldásával vagy valamely jegyösszetevő megváltoztatásával stb.). Természetesen nem minden határjelölés információcsökkentő programozási művelet. A hat#alma#sok szekvenciában egyáltalán nem redundáns junktúrával jelölni a morfémahatárokat.

A határkiemelés művelete a szóalak belsejében vagy határain a fonológiai reprezentáció által előírt morféma- vagy szóhatárt erősíti meg valamely tagolásjel(ek) alkalmazásával. Például az összetett szó két komponense közötti határ kiemelése történik akkor, amikor a közlő a beleenged szóalakot úgy ejti, hogy a két e közé beiktat egy glottális zárat (2a). A határbevezetés művelete a szóalakot szegmentummódosítással vagy junktúrával tagolja át olyan módon, hogy morfémahatár jöjjön létre a szóalaknak azon a pontján, amelyre a fonológiai reprezentáció eredetileg nem ír elő határt. Például morfémahatár bevezetése történik az Aporházi allé helynév a Porházi allé formában való tagolásakor (2b) (Hoffman 2007: 157).

2. forrás: Kevesebb eltérő komponens vagy szabály alkalmazása, mint amennyit az alakra a fonológiai reprezentációja eredetileg előír: például a szék szóalak szét, illetve tét formában való afáziás realizációja (2c) kevesebb képzéshely-, illetőleg képzésmódjegyet tartalmaz, mint amennyit a fonológiai reprezentáció előír. A szék lexéma egyaránt tartalmaz dentialveoláris és veláris képzéshelyjegyet, míg a szét csak dentialveolárist. Továbbá: a szék lexéma egyaránt tartalmaz zár és rés képzésmódjegyet, valamint dentialveoláris és veláris képzéshelyjegyet, míg a tét kizárólag zár képzésmódjeggyel és dentialveoláris képzéshelyjeggyel rendelkezik. A szabálykiterjesztés ugyancsak információhiányt idéz elő. A (2e–g) példákban az afáziás közlésekre jellemző magánhangzó-illeszkedés, illetőleg ‑harmónia szabályának kiterjesztése figyelhető meg. A toldalék illeszkedését azonban a standard alaktól eltérően nem az őt megelőző tő, hanem a következő szóalak határozza meg. (2e)-ben mind az elöl, mind a hátul képzettség jegye megjelenik az afáziás közlésegységben: az előbbi az e-ben és az ü-ben, az utóbbi az ó-ban képviselve. Ám a jegyek nem mindenütt a standard alakra előírt magánhangzó-pozícióba kerültek. A hetvenhárombe alakban a toldalék lexikálisan alulspecifikált magánhangzó-pozíciójára nem a tő hátul képzettsége terjed rá, hanem a következő szóalak magánhangzóira előírt elöl képzettség. Így az elölségi harmóniát nem a megelőző, hanem a következő tő magánhangzója irányítja, tehát – az információcsökkenés 2. esetének megfelelően – a fonológiai információt hordozó egységek standard kiosztási szabálya, vagyis egy rendező művelet kiesik (erről l. Szende 1996–97). A (2f) példában az információcsökkenés 1. esetét figyelhetjük meg. A csak elölség tekintetében illeszkedhető ‑val/-vel toldalékon kerekségi illeszkedés is végbemegy abból adódóan, hogy az ajakkerekítés jegy nem kizárólag a számára előírt pozíciókban jelenik meg, hanem az alulspecifikált toldalék-magánhangzón is. Itt a kompenzáció, azaz a kerekség értékére vonatkozó információ érkezhet akár a megelőző, akár a következő tő felől: mindkettő azonos módon tudja befolyásolni az alakot. A létrejött közlésegység pedig az ajakrés jegyének hiányával szegényebb, mint a sértetlen változat. (2g)-ben a harmóniaszabály még erősebb kiterjesztése mutatkozik. A magyarban nincs nyelvállásfok szerinti harmónia vagy illeszkedés. Nincs továbbá olyan fonotaktikai szabály sem, amely a toldalék-magánhangzót jogosítaná fel a tőmagánhangzó képzéshely tekintetében való specifikálására. A ráhongolódik ‘ráhangolódik’ alak attól deviáns, mert pontosan ez a két művelet megy rajta végbe: a toldalékmagánhangzók nyelvállásfokjegye, az alsó nyelvállásfok ráterjed a tőmagánhangzóra. A művelet egy nyelvállásfokjegynyit homogenizál az alakon.

3. forrás: Az összetevők sorrendezésére vonatkozó információ hiánya. A deviáns alakok tartalmazzák ugyan összes előírt jegy-, szegmentum vagy morfolexikai komponensüket, ám létrejöttükből hiányzik az a művelet, amely valamely, legalább két komponenst a szekvencia megfelelő pozíciójába helyez (3a–c). Összetevők sorrendjének cseréje a grammatikai elemzés bármelyik szintjén előfordulhat. Jegyek egymás helyére való pozicionálása történik a táffítős ‘távfűtés’ alakban (3a): a kerekség jegyének minusz értéke a harmadik helyett a második magánhangzó-pozícióba kerül (így lesz ű helyett í), plusz értéke pedig a második helyett a harmadikba (így lesz é helyett ő). Teljes szegmentumok téves sorrendezését mutatja a madarás ‘maradás’ alak, amelyben a szótagkezdő onseteket egymás szegmentumai töltik ki (3b). Morfémák (tövek) pozíciótévesztésének az eredménye az a címüknek a cikke ‘a cikkünknek a címe’ szerkezetben (3c), amelyben a helycsere folytán a toldalékok által kijelölt szintaktikai struktúrában a tövek és a toldalékok a birtok és a birtokos vonatkozásában tévesen kapcsolódnak egymáshoz.

(2) a.	bele[?]enged	‘beleenged’	(mindennapi közlés)
b.	Aporházi allé → a Porházi allé		(nyelvtörténet)
c.	szét, tét	‘szék’	(afázia)
d.	tanul#junk	‘tanuljunk’	(afázia)
e.	hetvenhárombe kezdtem	‘hetvenháromba kezdtem’	(afázia)
f.	öttöl több vót	‘öttel több volt’	(afázia)
g.	ráhongolódik	‘ráhangolódik’	(afázia)
(3) a.	táffítős	‘távfűtés’	(afázia)
b.	madarás	‘maradás’	(nyelvbotlás)
c.	a címüknek a cikke	‘a cikkünknek a címe’	(nyelvbotlás)

Ettől az értelmezéstől eltérőenek látszik a fonológiai monotonicitás elmélete, amely amellett érvel, hogy az ejtésközeli fonológiai reprezentációtól való eltérő realizáció (pl. a lenizációs folyamatokban) mindig szabályhozzáadás eredménye (Kálmán 1989). A szabályhozzáadás pedig műveleti megközelítésben értelmezhető az információ növekedésének is. Ám az ellentmondás csupán látszólagos. A fonológiai devianciákat létrehozó műveletek nem ritkán megszegik a nyelvtan gazdaságossági elvének univerzáléját. Ilyen művelet például a szegmentum- vagy szótagbetoldás, amely szegmentálisan vagy fonotaktikailag mindig bonyolultabb szekvenciát eredményez, mint a devianciától mentes alak. Ezzel szemben a törlések egyszerűsíthetik a szekvenciát, noha ez sem törvényszerű, hiszen szegmentumtörlés is hozhat létre fonotaktikailag összetettebb szerveződést, pl sok dolg volt ‘sok dolog volt’ (afázia). Vagyis az információcsökkenés elve nem a deviáns alakot létrehozó szabályok számának csökkenését vagy növekedését állítja – hiszen mindkettő számos adattal képviselteti magát –, hanem a létrejött szekvencia információtartalmának csökkenését a fonológiai reprezentáció által előírt információtartalomhoz képest.

3. Szótagépítési devianciák

A szótagépítési devianciákat létrehozó, legnagyobb hatókörű eljárások az összetevők átrendezése, ismétlése, valamint azok a szótagoptimalitást növelő, illetőleg szűkítő eljárások, amelyek az előző két művelettípus mellett szabályhatókör-módosításon, azaz szabálykiterjesztésen vagy ‑korlátozáson alapulnak. Közülük ezúttal kettőt vizsgálunk meg: az összetevők ismétlésének, valamint a szonoritási hierarchia kiterjesztésének néhány módját.

3.1. Összetevő-ismétlés

A szerkezetek konstituensei között akkor jön létre ismétlés, ha a téves szerkezetépítő művelet egy olyan komponenst, amely a szekvenciában legalább egy pozícióban már hatékonyan mozgósítva volt, elhelyez egy olyan pozícióban is, amelyre a rendszerszabály azt nem írja elő, s ahonnan törölheti a szabály szerinti komponenst. Ez a művelet szomszédos vagy párhuzamos onsetek között (4a–c), nukleusok között (5a–c), kódák között (6a–c), illetőleg azonos szótagi onset és kóda között (7a–c) megy végbe. A szomszédos szótagi kóda és onset közötti művelet összetevők ismétlésben nem fordul elő (8a–c). Az afáziás összetevő-ismétlés hatóköre pedig szűkül: míg az összetevőátrendezés csak a kódák közti átpozicionálásra nem terjed ki, addig az összetevő-ismétlés kizárólag az azonos szótagpozíciókra korlátozódik. Vizsgáljuk meg részletesen a (6a) adatot, amelyben az összetevő-ismétlés több lépése is megjelenik. Az ütöm szóalakot záró kódának, az m-nek a nazalitásjegye ráterjed a megelőző ragos főnév ugyanilyen pozíciójára, így lesz a t tárgyragból homorgán képzéshelyű nazális (n). De a szóalak többi mássalhangzója is információhiányos. Egyik onsetpozíció sem a saját képzéshelyjegyét viseli, hanem egymásét. Az első szótagban a képzéshely labiodentális helyett bilabiális (d helyett b), a második pedig bilabiális helyett labiodentális (b helyett t) lett. A létrejött alak tehát egy sorrendező művelettel is szegényebb lett. Ráadásul a szóalak második szótagi onsetje a saját zöngésségjegye helyett a következő szóalak második szótagjából kapta meg onsetjének zöngésségi értékét. Ezért nem d, hanem t jelenik meg a főnévi tő végén. (6a) esetében tehát láttunk példát az információcsökkenésnek arra a típusára is, amelyben a felhasznált összetevők száma csökken, és arra is, amelyben a sorrendezési műveletek száma lesz kisebb.

(4) a.	szészek	‘fészek’	onsetek között	afáziás
b.	ősi napsütés	‘őszi napsütés’		nyelvbotlásos
c.	resz Rex	‘lesz Rex’		időskori
(5) a.	bészél	‘beszél’	nukleusok között	afáziás
b.	rössz ötlet	‘rossz ötlet’		nyelvbotlásos
c.	abból jonnek	‘abból jönnek’		időskori
(6) a.	a boton ütöm	‘a dobot ütöm’	kódák között	afáziás
b.	raktárrészlet, amit	‘raktárrészleg, amit’		nyelvbotlásos
c.	az ágtól a kis asztalig	‘az ágytól a kis asztalig’		időskori
(7) a.	nincs adat		onset és kóda között	afáziás
b.	szorosz	‘szoros’		nyelvbotlásos
c.	annyira barba voltam	‘annyira bajban voltam’		időskori
(8) a.	nincs adat		kóda és onset között	afáziás
b.	nincs adat			nyelvbotlásos
c.	nincs adat			időskori

Összetevő-ismétlés nemcsak jegyek és szegmentumok között történhet, hanem – akár szóhatárokon keresztül is – mássalhangzó-kapcsolatok között is. Ez az eljárás a gyors vagy lezser beszédben is létezik lenizációs folyamatként (Siptár 1995, Szende 1992, 1997). Ott az a szabály érvényesül, hogy a korábban megjelenő beszédhang artikulációja követi a későbbiét (lesz sütemény [S:], tíz zseb [J:]). A mássalhangzó-kapcsolatok közötti összetevő-ismétlés kiterjesztése a lenizáción túlra sem az ép beszéd nyelvbotlásaiban, sem az időskori tévesztések között nem fordult elő. Az afáziás összetevő-ismétlő művelet pedig módosítja a lenizációnál megismert szabályt. Függetlenül attól, hogy melyik mássalhangzó jelentkezik korábban vagy későbben, az afáziás példákban a nem elöl képzett mássalhangzó illeszkedik az elöl képzetthez, illetőleg az orális zárhang illeszkedik a vele azonos képzéshelyű nazálishoz (9a–c).

(9) a.	t + k → tt	menet tözbe	‘menet közben’
	g + d → dd	gymár gyuddida ba	‘már nyugdíjban van’
b.	d + n → nn	Sinney-be	‘Sidney-be’
	t + n → nn	hagyon nekik	‘hagyott nekik’
c.	r + n → nn	pánna	‘párna’
	l + n → nn	hen nem törik	‘el nem törik’

Amint látjuk, ezekben az esetekben a mássalhangzó-kapcsolat egyik szegmentuma helyén is a másik szegmentum jelenik meg. A két azonos mássalhangzó pedig a Kötelező Kontúr Elve (Törkenczy 1994, Siptár 1995) értelmében egy hosszút hoz létre. Az összetevő-ismétlést az indítja el, hogy a mássalhangzó-kapcsolat egyik eleme sikeresen aktivizálódik, a másik viszont egy vagy több jegy tekintetében információhiányos. A jegyek pótlása a kapcsolat másik, sértetlen eleme felől érkezik. A célszekvenciában a mássalhangzó-kapcsolat elemei számos közös jeggyel rendelkeznek. Egészen pontosan: a kapcsolat elemeinek csupán egyetlen jegye nem közös. Az a. esetekben két, eltérő képzéshelyű zárhang, b.-ben homorgán nazális és zárhang, c.-ben homorgán likvida és nazális követi egymást a kapcsolatban. Ám ha két olyan mássalhangzó találkozik, amelyeknek nincs vagy alig van közös jegyük, az afáziás kompenzációs stratégia más. Ekkor nem a kapcsolat másik eleméből pótlódnak a hiányok, hanem egy másik, a hiány helyének szótagpozíciójával megegyező szótagpozícióból, amely a szekvencia távolabbi helyéről kerül a műveleti mezőbe (10).

(10) a.	magam mellé vettem tilenc történés	‘magam mellé vettem kilenc történészt’
b.	bordasztó sokat dolgaztam	‘borzasztó sokat dolgoztam’
c.	helyestek tarta	‘helyesnek tartja’

A sértetlen alakoknál a. esetben a mássalhangzó-kapcsolat két eleme (mk) között sem képzéshelyben, sem képzésmódban, sem zöngésségben nincs egyező jegy. b.-ben (rz) a képzéshely azonos, c.-ben (sn) pedig ismét semmi. Az információhiányos onsetpozíciókat egyik esetben sem a mássalhangzó-kapcsolat másik elemének jegyei töltik fel, hanem egy másik onsetpozíció, amellyel viszont mindig van több közös jegy. Egészen pontosan csupán egy jegy nem közös. Az a. esetben (k–t) megegyezik a képzésmód és a zöngétlenség, b.-ben (z–d) a képzéshely és a zöngésség, c.-ben pedig a pár tagjai (n–t) egymásnak homorgán szonoráns és zöngétlen megfelelői (n zöngéssége redundáns, ezért tekinthető a t-től való különbsége csupán egy jegynyinek). Egyértelmű, hogy az információhiány pótlását a meglévő információk irányítják a legkisebb különbség elve alapján. Mássalhangzó-kapcsolat esetén a kapcsolat információhiányos elemének jegypótlása csak akkor érkezhet a kapcsolat hiánytalan eleméből, ha annak jegyei nem kisebb mértékben egyeznek meg az információhiányos pozíció meglévő jegyeivel, mint az információhiányos pozíció meglévő jegyei a közlésegység egy másik, azonos helyzetű szótagpozíciójának jegyeivel. Máskülönben ez utóbbi ismételheti meg saját jegyeit az információhiányos pozícióban.

3.2. A szonoritási hierarchia kiterjesztése

A legfőbb szótagillesztési szabály a szonoritási sorbarendezés (Törkenczy 1994: 276, 365–367). E szabály értelmében a) a szótaghatár által tagolt mássalhangzó-kapcsolat esetében hátrányos, ha a kapcsolat két tagja azonos szonoritású. Ezen belül b) hátrányos, ha első tagja nem nagyobb szonoritású, mint a második tagja. Ez a szabály nem terjed ki a szó-, illetőleg morfémahatáron lévő kapcsolatokra, továbbá az intervokális hosszú mássalhangzókra, amennyiben fonológiai reprezentációjukban kételemű kapcsolatoknak (geminátáknak) tekintjük őket. A deviancia által kiterjesztett szabály ezeken a szekvenciarészleteken is működik, s ezzel is a szótagszerkezet optimalitásának növelésére törekszik.

A jelenség a nyelvbotlás- és az időskori korpuszban fordul elő, a parafáziák között mindössze két adat lelhető fel. Ez nem véletlen, hiszen a parafázia stratégiája épp az ellenkező művelettel egyszerűsít, nevezetesen a mássalhangzó-kapcsolatok egyneműsítésével (vö. 9a–c). A nyelvbotlásos és az időskori tévesztések alapján úgy tűnik, hogy az a) szabály erősebb, mint a b). A korpusz adataiban a szabálykiterjesztés ugyanis rendre megszünteti a hosszú mássalhangzók szonoritási egyneműségét azzal, hogy egyik elemüket megváltoztatja (11a–f). Ugyanakkor teljesen esetleges, hogy a létrejött mássalhangzó-kapcsolat két eleme közül az első vagy a második rendelkezik nagyobb szonoritással. A (11)-as példasorban a gyakori időskori (a–d) és nyelvbotlásos (e–f) példák figyelhetők meg, míg ez a stratégia afáziában nem jellemző.

(11) a.	fél kentőtől nem indítanak	‘fél kettőtől nem indítanak’	nt > tt
b.	hallosztad azt a borzalmat	‘hallottad azt a borzalmat?’	szt > tt
c.	hogy estek túl rajta	‘essek’	st > ss
d.	rá lehetne vetni	‘venni’	tn > nn
e.	könyvem	‘könnyem’	nyv > nyny
f.	garmatika	‘grammatika’	rm > mm

Megfigyelhetjük, hogy a megváltoztatott elem mindig a kapcsolat első eleme. A jelenség párhuzamba állítható a gyors és lezser beszédnek azzal a szabályával, hogy ha egy kételemű mássalhangzó-kapcsolatból hosszú mássalhangzó lesz, akkor mindig az első elem hasonul a másodikhoz. A jelenség megfelel az asszimilációk magyarban általános irányának. Ugyanakkor az adatok többségénél kimutatható, hogy a hosszú mássalhangzó bontása további struktúrarendezésre vezethető vissza. Olyanra, mint a példasorban a szóalakok párhuzamos szótagjainak szerkezeti és szegmentális homogenizálása (11a, d).

4. Összefoglalás

A vizsgált két devianciatípus adatai azt mutatják, hogy kettős disszociáció mutatkozik a kételemű mássalhangzó-kapcsolatok és a fonológiai reprezentációjukban geminátáknak tekinthető hosszú mássalhangzók között. Az előbbi afáziában jellemző, az ép beszéd nyelvbotlásaiban pedig nem, az utóbbi pedig az ép közlés tévesztéseire jellemző, az afáziára azonban nem. Az összefüggés differenciáldiagnosztkai értéke abban áll, hogy a két stratégia ellentétes irányú folyamatra épül: afáziában az információhiányos kételemű mássalhangzó-kapcsolatban a jegyek pótlása a jegykülönbség csökkentésének, illetőleg megszüntetésének az irányában hat, míg a szonoritási hierarchia kiterjesztése a geminátákra az ép közlésekben éppen jegykülönbség létrehozására törekszik.

Irodalom

Berg, T. 1997. The modality-specificity of linguistic representations: Evidences from slips of the tongue and the pen. Journal of Pragmatics 27. 671–698.

Berg, T. 2005. A structural account of phonological paraphasias. Brain and Language 94. 104–129.

Blumstein, S. 1978. Segment structure and the syllable in aphasia. In: Alan, B., Hooper, J. B. (szerk.) Syllables and segments. Amsterdam: North-Holland. 189–200.

Croot, K., Hodges, J. R., Xuereb, J., Patterson, K. 2000. Phonological and articulatory impairment in Alzheimer’s disease: A case series. Brain and Language 75. 277–309.

Cutler, A. 1982. Slips of Tongue and Language Production. Mouton, The Hague.

Dell, G. S. 1985. Positive feedback in hierarchial connectionist models: applications to language production. Cognitive Science 9. 3–23.

Dell, G. S. 1986. A Spreading-Activation Theory of Retrieval in sentence production. Psychological Review 3. 283–320.

Fromkin, V. (szerk.) 1973. Speech errors as linguistic evidence. Janua Linguarum 77. The Hague: Mouton.

Fromkin, V. (szerk.) 1980. Errors in linguistic performance. London: Academic Press.

Hoffmann István 2007. Helynevek nyelvi elemzése. Tinta, Budapest.

Huszár Á. 2005. A gondolattól a szóig. A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében. Budapest: Tinta.

Jakobson, R. 1941. Kindersprache, Aphasie und allgemeine Lautgesetze. Uppsala.

Jakobson, R. 1955. Two aspects of language and two types of aphasic disturbances. In: Jakobson, R., Halle, M. (szerk.) Fundamentals of language 2. The Hague: Mouton. 53–82.

Jakobson, R. 1963. Towards a linguistic typology of aphasic impairments. In: Reuck, A. V. S. de, O’Connor, M. (szerk.) Disorders of language. London: Churchill. 47–75.

Kálmán, L. 1989. Monotonicity in phonology. Acta Linguistica Hungarica 39.133–147.

Kassai I. 1981. Távhasonulás a gyermeknyelvben. Nyelvtudományi Közlemények 83. 160–167.

Levelt, W. J. M. 1989. From intention to articulation. Cambridge: MIT Press.

Rejtő J. é.n. Piszkos Fred, a kapitány. Budapest: MEK.

Siptár P. 1995. A magyar mássalhangzók fonológiája. Linguistica, Series A, Studia et dissertationes 18. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet.

Szende, T. 1989. Phonological representation and ‘global programming’. Magyar Fonetikai Füzetek/Hungarian Papers in Phonetics 21. 132–135.

Szende, T. 1992. Phonological representation and lenition processes. Magyar Fonetikai Füzetek/Hungarian Papers in Phonetics 24. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet.

Szende T. 1996–97. Információvesztés morfolexémikus változások kialakulásában. Nyelvtudományi Közlemények 95. 193–200.

Szende T. 1997. Alapalak és lazítási folyamatok. Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 22. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet.

Szépe J. 2000. Fonémikus parafáziák magyar anyanyelvű afáziások közlésfolyamataiban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Nyelvészeti Intézetének Kiadványai 2. Piliscsaba: PPKE BTK.

Szépe J. 2003. Hipotézisellenőrzés a fonológiában: a Globális Programozás Elvének néhány független bizonyítéka. In: Hunyadi László (szerk.) Kísérleti fonetika és laboratóriumi fonológia a gyakorlatban. Debrecen: Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Nyomda. 181–212.

Törkenczy M. 1994. A szótag. In: Kiefer F. (szerk.) Strukturális magyar nyelvtan II. Fonológia. Budapest: Akadémiai. 273–392.