Összefoglaló

Előadás a Kísérletes nyelvészet sorozatban

Budapest, 2005. december 8.

MTA Nyelvtudományi Intézet

Szépe Judit

MTA Nyelvtudományi Intézet

Fonológiailag értelmezhető beszédtévesztések a nyelvhasználat számos területén felbukkannak: a köznapi beszéd lenizációs folyamataiban és nyelvbotlásaiban, a nyelvi humorban, a költészetben, a patologikus beszédben, a gyermeknyelvben, sőt a nyelv történeti változásának adatsoraiban is. A szabályszegés lehetséges eljárásainak megvannak a maguk irányító szabályai, vagyis a devianciák – látszólagos véletlenszerűségük ellenére is – szabálykövetők. Tervezett előadásom célja annak bemutatása, hogy a nyelvbotlások, a patologikus közlések, valamint az időskori tévesztések nagy változatosságú adatait olyan kis számú, nagy hatókörű és azonos működési elvre alapuló közös eljárások irányítják, amelyeknek közös, illetőleg eltérő tartományokra kiterjedő műveletei hozzák létre az egyes korpuszok speciális devianciáit. Ezek az eljárások lényegében jegy- vagy szegmentumválasztó és fonotaktikai szekvenciaszervezési szabályok, illetőleg erős tendenciák, amelyeknek legfőbb közös szervezőelve az információvesztés. Közéjük tartoznak: (1) a határjegyek megerősítésének jegy, valamint elem nagyságrendben történő zöngétlenség- és zárműveletei; (2) a szegmentum-, szótag-, illetőleg morfémastruktúrát jegy-, szegmentum-, illetőleg szótagpozíció alapján átrendező vagy ismétlő műveletek; (3) a szótagoptimalitást kiterjesztő, illetőleg korlátozó eljárások.

(1) A magánhangzós indítást kiemelő mássalhangzó-protézisek nyelvbotlásban egyáltalán nem jelennek meg, afáziában és időskori tévesztésekben viszont nagy számban fordulnak elő: afáziában környezetfüggetlenül, az időskori korpuszban pedig szerkezetismétlést kiváltó környezetben jelennek meg. A mássalhangzós indítást kiemelő mássalhangzó-betoldások afáziában mutatják a legtöbb eltérő művelettípust, míg a másik két korpuszban ezeknek csak egy része jelenik meg. Az időskori tévesztések és a nyelvbotlás műveleteinek nincs közös tartománya: az időskoriakban csak zárműveletek fordulnak elő, a nyelvbotlásokban pedig kizárólag zöngétlenítések. A záró határjelzéseket kiemelő műveletek közül a zöngétlenítés az erősen érintett afáziás adatokon kívül más korpuszban nem fordul elő, a zárelem bevezetése viszont mindegyik vizsgált korpuszban kimutatható. A határjelzés megerősítésének harmadik módja, a posztlexikális hasonulások elmaradása morfémahatáron, ugyancsak megoszlást mutat a korpuszok között: afáziában a palatalizáció, nyelvbotlásban és az időskori korpuszban pedig az -sz tövű igék ragozott alakjának hasonulása maradása el.

(2) A devianciát tartalmazó közlések további jellegzetes információcsökkentő eljárásai a szótagpozíciók kitöltését érintik. A szerkezetismétlések a szekvencia jegy-, illetőleg elemszámát csökkentik, a szerkezetátrendezések pedig a szekvencia sorrendező műveleteinek számát. Műveleteik közül egyesek azonos módon, mások pedig eltérően mennek végbe a három devianciakorpuszban. Eltérően a tagolási határt kiemelő eljárásaitól, amelyek diszfunkcióban változatosabbak és számosabbak, mint az ép nyelvi devianciákban, a szerkezetátrendezés és ‑ismétlés műveletei az ép devianciákban változatosabbak. Ez abban nyilvánul meg, hogy mind az ismétlő, mind az átrendező műveletek az összes szótagpozíciót érinthetik. Végbemehetnek ugyannak a szóalaknak a szomszédos onsetjei között, nukleusai között, kódái között, vagy eltérő szóalakok párhuzamos onsetjei, nukleusai és kódái között. Ugyanazon szótag nukleusa és kódája között éppúgy, mint egy korábbi szótag kódája és egy következő szótag nukleusa között. A diszfunkció hasonló esetei sokkal korlátozottabbak. Egyfelől az erősen érintett onsethez képest a nukleusok és kódák lényegesen kisebb mértékben érintettek, másfelől pedig a kölcsönhatásba lépő pozíciók távolsága szigorúan kötött. Vagy két szomszédos szóalak párhuzamos szótagjainak ugyanazon szótagpozíciójában lévő elem (gyakorlatilag az első szótagok onsetje) léphet programozási kapcsolatba egymással, vagy két szomszédos szótag azonos szótagpozíciója (szerkezetismétléseknél), illetőleg ugyanazon szótag onsetje és kódája (szerkezetátrendezésnél). Ez a szigorú pozicionális kötöttség feltehetően kapacitásalapon magyarázható: a közeli és párhuzamos pozíciók kevésbé terhelik a fonológiai tárat, mint a távoli és nem jósolható pozíciók.

A szerkezetátrendezés ritka, de minden korpuszban előforduló művelete az affrikáta virtuális komponenseinek átrendezése, amennyiben az affrikátát egy zár- és egy résösszetevő szintéziseként fogjuk fel. Az eljárás afáziában az affrikátafelbontás, nyelvbotlásban és időskori tévesztésekben pedig az affrikátaösszeépítés műveletével képviselteti magát. Felbontásnál csak az egyik komponens kerül eltérő pozícióba, a másik összetevő az affrikáta eredeti helyén marad. Az elmozgatott elem valamelyik legközelebbi kódában fog pozicionálódni, előremozgásnál ugyanannak a szótagnak a kódájában, hátramozgásnál pedig az előző szótag kódájában. Összeépítésnél pedig egy zár- és egy résszegmentum épül össze affrikátává a felbontásnak megfelelő tükörművelettel.

Szerkezetismétlés a jegyek és szegmentumok nagyságrendjén túl is létrejöhet. A mássalhangzó-kapcsolatok homogenizálását végrehajtó művelet afáziában a gyors vagy lezser beszéd lenizációs folyamatszabályát terjeszti ki annak hatókörén túlra. A szótag üres szerkezeti pozíójába való szegmentumbetoldás az érintett szótagok szerkezetének egyneműsítését idézi elő, a teljes szótag betoldása pedig ezen felül még szegmentálisan is homogenizálja az alakot. Míg az előbbi művelet mindhárom korpuszban megjelenik, az utóbbi kizárólag afáziában.

(3) A szótagoptimalitást kiterjesztő és korlátozó eljárásnak négy típusa mutatkozik a vizsgált korpuszokban, három kiterjesztő és egy korlátozó: (a) a szonoritási hierarchia kiterjesztése intervokális hosszú mássalhangzókra; (b) a szonoritási hierarchia szabályának kiterjesztése morféma-, illetőleg szóhatárral egybeeső mássalhangzó-kapcsolatokra; (c) a szonoritási hierarchia szabályának kiterjesztése morfémahatár által nem tagolt mássalhangzó-kapcsolatokra; (d) rosszulformált szótagtípus vagy szótagillesztés kialakítása. Az előbbiek növelik, az utolsó csökkenti a szekvencia optimalitását. A szonoritási sorbarendezés szabályának kiterjesztése intervokális hosszú mássalhangzókra nyelvbotlásban és időskori tévesztésekben nagy gyakorisággal fordul elő, míg az afáziás korpuszban csak elvétve. Ez nem véletlen, hiszen az afázia épp az ellenkező művelettel egyszerűsít, nevezetesen a korábban bemutatott mássalhangzókapcsolat-egyneműsítéssel. A szonoritási egyneműségét megszüntető művelet eredménye egyes esetekben egybeesik egy másik, ugyancsak fentebb említett egyszerűsítési stratégia működésével: a szóbelseji morfémahatár kiemelésével. A szonoritási hierarchia szabályának túlgeneralizálása a mássalhangzó-kapcsolatok egy másik tartományban is végbemegy: az olyan szótaghatárokon, amelyek morféma-, illetőleg szóhatárral esnek egybe (közülük számos adat ugyancsak visszavezethető további struktúrarendezésre). Az adatoknak ebben a tartományában afáziás példa nem fordul elő. Morfémahatár által nem tagolt szótaghatáron sokkal kevésbé jellemző a szonoritási hierarchia túlgeneralizálása mind a nyelvbotlások, mind az időskori adatok esetében, afáziában pedig egyáltalán nem jelentkezik. A szótagoptimalitás növelésével ellentétes irányú folyamat a rosszulformált szótag kialakítása. Afáziában rendszeresen, nyelvbotlásban pedig ritkán és korlátozottan, de adatolhatóan megjelenik a rosszulformált szótagtípus vagy szótagillesztés. Az afáziás korpuszban nagy számban fordulnak elő a következő deviáns alakulattípusok: (i) szekvencia- vagy szóvégen középső nyelvállású, rövid magánhangzó; b) egy szótagú szó vagy szekvencia végén felső nyelvállású, ajakkerekítéses rövid magánhangzó; (c) rosszul formált onset; (d) rosszul formált szótagillesztés morfémahatár által tagolt szótaghatáron.