Miért nehezebb az egyszerűbb?

Szekvenciaszervezési műveletek

nyelvbotlásban, afáziában és időskori tévesztésekben

Előadás a Kísérletes nyelvészet sorozatban

Budapest, 2005. december 8.

MTA Nyelvtudományi Intézet

Szépe Judit

MTA Nyelvtudományi Intézet

Bevezetés

A nyelvi devianciák olyan alakulatai a közléseknek, amelyek eltérnek a rendszerszabályok alapján jósolható formáktól. Szabályszegő nyelvi alakulatok a nyelvhasználat számos területén felbukkannak: a köznapi beszéd lenizációs folyamataiban (1a) és nyelvbotlásaiban (1b), a nyelvi humorban (1c), a patologikus beszédben (1d), a gyermeknyelvben (1e), sőt a nyelv történeti változásának adatsoraiban (1f) is.

(1) (a)	aszongya	‘azt mondja’	(lenizáció)
(b)	a viszony kölcsönyös	‘kölcsönös’	(nyelvbotlás)
(c)	Miért hagyta, hogy trónvitorlás történyen?	‘trónbitorlás’ (Rejtő)	(nyelvi humor)
(d)	hargadima	‘harmonika’	(patologikus)
(e)	rám mindig haragusz a mama	‘haragszik’	(gyermek)
(f)	kerti#fityula	‘kar(ti)fiol(a)’ (TESZ)	(történeti)

A szabályszegéseknek – látszólagos véletlenszerűségük ellenére – megvannak a maguk irányító szabályai (vö. pl. már Jakobson 1941, 1955, 1963, Fromkin 1973, 1980, Cutler 1982, Dell 1985, 1986, Levelt 1989). A deviáns formációk létrejöttét olyan elvek irányítják, amelyek a nyelv működésének kognitív mechanizmusaiból vezethetők le, továbbá univerzális, illetőleg egyedi rendszersajátosságaiból (vö. Blumstein 1978, Berg 1997, 2005, Croot et als 2000). Éppen ezért alkalmasak arra, hogy független bizonyítékként szolgáljanak olyan hipotézisek ellenőrzésére, amelyek a nyelv rendszerösszefüggéseiről, illetőleg működésfolyamatairól szólnak.

Korábbi előadásaimban azt mutattam be, hogy a tévesztések létrejöttét milyen, fonológiai(lag értelmezhető) szerkezetépítő folyamatok irányítják. A különféle devianciakorpuszok adataiból kimutathatók voltak olyan nagy hatókörű eljárások, amelyek feltehetően bármilyen típusú deviáns nyelvi alakulatok létrejöttében szerepet kapnak. A kimutatott eljárások egyik fő előnye, hogy kis számúak, tehát igen változatos kiindulásból kevés eljárással igen nagy számú adat levezethető.

Ezek az eljárások lényegében szegmentumválasztó és fonotaktikai szekvenciaszervezési szabályok, illetőleg erős tendenciák. Legfőbb közös szervezőelvük az egyszerűsítés, az információvesztés. Ez azt jelenti, hogy a tévesztést tartalmazó alak mindig kevesebb fonológiai információt fog tartalmazni, mint a tévesztést nem tartalmazó. Némelyik tévesztésben nyilvánvaló az egyszerűsítés. Például ha a fogkefe szóalak egy afáziás közlésben fokofo-ként hangzik el, akkor világos, hogy egy magánhangzótípussal, ez e-vel kevesebbet tartalmaz a szóalak, illetve a gk mássalhangzókapcsolat – zöngésségi hasonulás, majd a Kötelező Kontúr Elvénrk érvényesülését követően – egyetlen rövid elemre redukálódott. Ha a laknak szóalak helyet laklak hangzik el, akkor pedig az első szótag kitöltése megismétlődik a másodiknak a helyén, vagyis két fajta kitöltés helyett csak egy van a deviáns alakban. Tehát egy téves szóalak például kevesebb alkotóelemet (szegmentumot vagy megkülönbözetető jegyet) használ fel, mint amennyi a fonológiai reprezentációjában elő van írva, vagy az egyik szótag szerkezetét egy másik szótag szerkezetének a mintájára tölti ki. De vannak olyan esetek is, amelyekben a tévesztett alak bonyolultabb szegmentális szerkezetű, mint a hibátlan. Mindjárt fogjuk látni, hogy az egyszerűsítés ennek ellenére is megvan. Például a gyermeknyelvi krokrodil alak több szegmentumot tartalmaz a szó fonológiai reprezentációjánál (ráadásul egy nehéz mássalhangzó-kapcsolatot is), mégis kimutatható benne egy egyszerűsítési művelet. Ugyanis az r betoldásával az első két szótag szerkezete azonos kitöltésűvé, vagyis egyszerűbbé vált. A második szótag saját, egyéni jellegét elnyomta az elsőé, így egy szótagtípussal kevesebbet tartalmaz a deviáns szóalak, mint az alapalakja. Ilyenkor természetesen nem szegmentálisan egyszerűbb a tévesztett változat, hanem más szempontból: szekvenciaszervezési szempontból.

A deviáns alakokban számos, fonológiai szintű művelet érhető tetten: olyanok, mint pl. a szegmentumbetoldás vagy -törlés, a helyettesítés, a helycsere, illetőleg egyes megkülönböztető jegyek megváltoztatása vagy átrendezése a szekvenciában. Ezeknek a puszta kimutatásával és felsorolásával még nem jutnánk közelebb a tévesztések természetének rejtelmeihez. Annál is inkább, hiszen a korpuszokban egymással ellentétes irányú műveletek is megjelennek. Ha elfogadjuk a nyelvben működő gazdaságosság elvét, akkor nehéz lenne azt állítani, hogy a devianciakorpuszokban a törlések egyszerűsítik a szekvenciát, a betoldások pedig bonyolítják, vagy hogy egy mássalhangzó-kapcsolat redukciója vagy homogenizálása egyszerűsíti, létrehozása pedig bonyolítja a szekvenciát. Ha valami a gazdaságosság ellen hat, akkor egyáltalán miért jön létre? Pontosan azért, mert ugyanaz a művelet, amely a szekvencia egyik szervezési aspektusából bonyolít, az a másikéból egyszerűsít. Ezért kiindulásként azt kellett feltenni, hogy a tévesztések nyomán akár bonyolultabb, akár egyszerűbb szegmentális szerkezetűvé válik is a szekvencia, mindig fellelhető benne az információvesztés. Fel kell tennünk továbbá a következőt. Ha egy deviancia szegmentálisan és szekvenciálisan is egyszerűbbé tesz egy közlésegységet, akkor a két tényező azonos irányban hat, és együtt érvényesítik a gazdaságosság elvét. Ám ha irányuk ellentétes, vagyis a szekvenciális egyszerűsítés szegmentális bonyolódással jár, akkor kizárólag az előbbi művelet áll összhangban a gazdaságosság elvével. Hogy mégis létrejöhetnek ilyen közlésegységek, az arra utal, hogy a szekvenciális egyszerűsödés elnyomja azt a hatást, amellyel a szegmentális bonyolódás megsérti a gazdaságosság elvét.

Korábbi vizsgálataim néhány nagy hatókörű egyszerűsítési eljárást mutattak ki a különféle devianciakorpuszokból. Ezek az eljárások a következők:

– a tagolási határok kiemelése és

– a szótagszervező eljárások, amelyek

(A) szerkezetátrendező és

(B) szerkezetismétlő

műveletekben különféle változataiban valósulnak meg, A szabálykiterjesztés nem önálló művelettípus: mindig az előbbiek valamelyikén belül valósul meg.

Ezek az eljárások számos, különféle szekvenciaszervező fonológiai művelet gyűjtőnevei. Meglehetősen változatos fonológiai műveletekben nyilvánulnak meg, olyanokban, mint a már említett a szegmentumbetoldás vagy -törlés, a helycsere, egyes megkülönböztető jegyek megváltoztatása vagy átrendezése a szekvenciában. A különféle korpuszokban egy-egy eljárás megvalósulhat azonos műveletek formájában is, de lehetnek köztük különbségek is. Ezúttal afáziás, nyelvbotlásos és időskori tévesztésből adódó produkciós adatokban fogjuk összevetni a tagolási határok kiemelésének egyszerűsítő eljárásait.

Ha összevetünk különféle devianciakorpuszokat, azt tapasztaljuk, hogy bennük az egyszerűsítő eljárásoknak különféle variánsai hozzák létre a különféle típusú devianciákat. Látni fogjuk, hogy például másképp emeli ki a tagolási határt az afáziás tévesztés, mint az időskori, a nyelvbotlás pedig csak egészen korlátozottan él vele. Természetesen nem ritkák a teljesen azonos módon lefutó, közös műveletek sem.

A vizsgált korpuszok

Három non-poszterior (mindhárman több éve gyógyult Broca-afáziások) és három poszterior afáziás beszélő (egy vezetéses és két Wernicke-afáziás, az utóbbiak közül egyikük törzsdúci vérzések okán rendszeres, de a mondat hosszúságában korlátozott echoláliákat mutat) mintegy hat órányi spontán és előhívott közlését, amely nagy mennyiségben tartalmazott környezetfüggő parafáziákat, összevetettem nem-afáziás korpuszok szekvenciaszervezési devianciáival: ezek az adatok egy körülbelül 1200 spontán nyelvbotlást tartalmazó gyűjteményből és egy, mintegy 500 időskori tévesztést tartalmazó gyűjteményből valók. Szemben az afáziás adatokkal, e két utóbbi korpusz on-line korpusz, tehát összevetésük statisztikai eljárásokkal nem térképezhető fel: a kapott adatok típusoknak, nem pedig példányoknak tekintendők (vö. Huszár 2005: 23–26). Az időskori korpusz annyiban korlátozott, hogy nemcsak az életkor, hanem mentális állapot tekintetében is szűrt. Erre a szűrésre több okból is szükség van.

(1) Már a magyarra vonatkozó vizsgálatok is kimutatták (Hoffmann 2005, Kajcsa 2005), hogy bár az időskor önmagában nem okoz romlást a mentális státusban, az ép mentális státusú időskorúak és fiatalabban nyelvi teljesítménye szignifikánsan eltér.

(2) Ezzel együtt a mentális státus és a nyelvi teljesítmény között sem egyik, sem másik korcsoportban rendszeres egyéni korreláció nem mutatható ki (Kajcsa 2005: 37).

(3) Saját megfigyeléseim szerint a magas nyelvi teljesítményt mutató, magas pontszámú ép mentális státusú időskorú közlők tévesztései jellegükben nem térnek el a fiatalkorú közlők tévesztéseitől.

(4) Ezzel szemben az alacsonyabb (de ugyancsak a normál tartományba tartozó) mentális státusú és nyelvi teljesítményű közlők más devianciatípusokat is mutatnak.

Így ezeknek az időskorinak nevezett (de nem patologikus) tévesztéseknek a rendszeres kimutatása 65 év felett, a normál mentális státus alsó határán várható.

A tagolási határok kiemelése

A folyamatos, kiemelést (fókuszt) nem tartalmazó közlésben a szóalak/frázis nagyságrendű közlésegységekben semmilyen tagolási határ jelölése nem kötelező. Ezért a legnagyobb entrópiájú, vagyis a legkevésbé redundáns közlésegység egyáltalán nem tartalmaz tagolásihatár jegyet. Ettől eltérni csak az információcsökkenés irányában lehetséges: méghozzá a tagolási határok akusztikailag azonosítható realizációjával. Ez számos, szegmentális és szupraszegmentális művelettel elérhető (hangsúly, intonáció, junktúra vagy szünet alkalmazásával a tagolási határon, illetőleg beszédhang betoldásával vagy valamely jegyösszetevő megváltoztatásával stb.). Természetesen nem minden határjelölés információcsökkentő programozási művelet. A hat#alma#sok szekvenciában egyáltalán nem redundáns junktúrával jelölni a morfémahatárokat (pl. a hatalmas#ok szekvenciától való elkülönítés érdekében). Az új indítással, esetleg szünettel jelölt junktúra már világosan mutatja a tagolási határokat. Ha ezen kívül is történik határjelölés – pl. a szünet után glottális zár kerül az alma indítása elé –, az már csak megerősíti a tagolási határt, de új információt nem hordoz. Tehát növeli a közlés redundanciáját, azaz csökkenti információtartalmát.

A tagolási határok kiemelése olyan egyszerűsítési eljárás, amely az deviáns szekvenciákban a legnagyobb számban és változatosságban jelenik meg. A tagolási határ kiemelése több módon történhet: pl. határjelölés történik ott, ahol a folyamatos közlés szekvenciaszervezési szabályai ezt nem írják elő (vagy éppen tiltják), vagy többféle tagolási jel együtt jelenik meg morféma-, szó-, frázis- vagy szekvenciakezdeten, illetőleg -határon. A tagolás kijelölésében részt vehetnek szupraszegmentális tényezők, illetve elmaradhatnak posztlexikális hasonulások. Sőt, szegmentális komponensek is hozzájárulhatnak a tagolás kiemeléséhez. A szegmentális komponensek arra törekszenek, hogy a tagolási határon a közlést átmenetileg blokkolják. Ezt úgy érik el, hogy beiktatnak egy zöngétlen hangot, s ezzel felfüggesztik a glottisz működését, vagy beiktatnak egy zárkomponenst tartalmazó hangot, s ezzel megakasztják a levegőáramlást. Határmenti indítások és zárások mellett fordulnak elő, valamint a közlésegység valamely belső pozíciójában (szó- vagy morfémahatáron), zárás és indítás között.

Nézzük meg először az indításjelzéseket.

A magánhangzóval kezdődő közlésegységek indításjelzése nyelvbotlásban egyáltalán nem jelenik meg, afáziában és időskori tévesztésekben viszont nagy számban fordul elő (1. táblázat, (a) pont). Műveleteikben a h, a k és a t protézise közös, az időskori korpuszban pedig a betoldható elemek köre még p-t is tartalmazza. De míg a h, k, t betoldások környezetfüggetlenül és környezetfüggően is elfordulnak mind az afáziás, mind az időskori korpuszban, addig az időskori p-betoldás csak szerkezetismétlést kiváltó környezetben jelenik meg. Ez arra utal, hogy a további gyűjtés során az időskori koruszban várhatóan további, zöngétlenség- vagy zárelemet tartalmazó elemek is megjelennek indításjelző funkcióban.

Azt, hogy ezek a betoldott elemek funkciójuk szerint nem szegmentumok, hanem tagolási jelek, a kilencedi[k#k]éve ‘kilencedik éve’ adat világosan mutatja, hiszen a szóhatáron találkozó két k-n nem ment végbe a Kötelező Kontúr Elvének megfelelő összeolvadás egy hosszú mássalhangzóvá (Siptár 1995: 76–77).

A tagolási határok kiemelése devianciaeljárás műveletei indításban
művelet	afázia	nyelvbotlás	időskori
1. indításjelzések
(a) indításjelzés mgh-s kezdeten: h protézisével k protézisével t protézisével p protézisével	hablak ‘ablak’ herég asz ‘elég az’ hírt, hírt nekik a levelet ‘írt egy levelet’ ha levél ‘a levél’ és#higen ‘és igen’ nem#kirodába ‘nem irodába’ kilencedik#kéve ‘kilencedik éve’ kablak ‘ablak’ könnyű#ta#dombrom ‘könnyű a dolgom’		ott el#halhatnak ‘ott elalhatnak’ lehet, hogy hakkor ‘lehet, hogy akkor’ csak ha heső van ‘csak ha eső van’ örülök, hogy a# keszedbe jutott ‘eszedbe jutott’ Kalikáéknak köllene még valami ‘Alikáéknak’ Timi telefonált ‘Imi telefonált’ neki kettő, neked#tegy ‘egy’ pakragá, papragász ‘aszparágusz’

1. táblázat

A mássalhangzóval kezdődő szekvenciák indításjelzései (2. táblázat, (b) pont) ugyancsak zárelemmel és a zöngétlenség jegyével történnek, és számos eltérő művelettel képviseltetik magukat. A nagyszámú afáziás adatban az összes művelettípus kimutatható, míg a másik két korpuszban ezeknek csak egy része. Megfigyelhető az is, hogy az időskori és a nyelvbotlás műveleteinek nincs közös tartománya: az időskoriakban csak a zárműveletek fordulnak elő (2. táblázat, (b/2) pont), a nyelvbotlásokban pedig kizárólag zöngétlenítések (b/3). Ez utóbbi |szabálykiterjsztés is egyben, hiszen a zöngétlenítés az ép közlésekben is működik – de csak szekvenciavégen. Ennek a műveletnek a kiterjesztése a szekvencia eleji zöngétlenítés a nyelvbotlásokban.

Afáziában nem változik a betoldható elemek köre a magánhangzós kezdet indításjelzéseihez képest: most is a h, a k és a t látják el a tagolás kiemelésének feladatát. Ettől eltérően az időskori korpuszban a szegmentumbetoldásos kiemelés – hasonlóan a nyelvbotlásokhoz – nem jelenik meg. A betoldott elemek tagolási jel funkciója most is igazolódik, hiszen nem megy végbe a szegmentumok között kötelező palatalizáció az indításjelző t és a szókezdő j között..

Az afáziás korpusz (b/4)-es példái egy sajátos csoport képviselői. Közülük az első három, vagyis a nagyhobábó, a nagyhobába ‘a nagyszobából, a nagyszobába’, a húr ‘fúr’ és a Hetepi Gyula ‘Szepesi Gyula’ első ránézésre egyszerű helyettesítésnek tűnnek. Vagyis egy ki nem töltött szegmentumpozíció helyére egy h kerül. Ám a többi helyettesítő szegmentum előfordulásától és viselkedésétől élesen eltér h előfordulása és viselkedése. Az afáziás korpuszban a téves h-előfordulás igen korlátozott. Vagy szóindításkor jelenik meg, vagy szókezdő zár-, illetve réshangot követő pozícióban. Amikor h nem betoldás eredménye, akkor minden esetben csakis olyan szegmentum eltűnésekor jelenik meg, amelynek akusztikai struktúrája hasonló az övéhez (vagyis f és sz eltűnésekor). Értelmezhetnénk ezt úgy is, hogy h – a mássalhangzó-rendszerben általában is tanúsított különállásának megfelelően – kizárólag ilyen mássalhangzókat helyettesít (míg minden más szegmentum számos más szegmentumot helyettesít). Ám figyelembe kell vennünk még egy korlátozást. Nevezetesen azt, hogy h még ezt a két mássalhangzót sem helyettesíti másutt, mint indításnál, tehát sem morféma belsejében, sem morféma végén nem helyettesíti. Minden egyéb esetben h betoldott elemként jelenik meg, tagolási határjelző funkcióban. Az igen korlátozott előfordulás okán gazdaságosabb lenne az értelmezésben h-t a helyettesítésnek tűnő esetekben is tagolásjelzőnek tekinteni. Mi támasztja alá ezt a feltevést?

(1) Az általa helyettesített szegmentumok kivételesen kis száma (összeseb kettő: f, sz).

(2) Az előfordulás rendkívül erős korlátozása (kizárólag indításkor: szó vagy szekvencia indításakor – még a szóbelseji morfémaindításra is összesen egy példa van).

(3) A nagy hatókörű és gyakori tagolásjelző funkció (nem csak afáziában).

Tekintsük ezek alapján h-t a (b/4)-es csoport első három esetében is indításjelzőnek, ne pedig szegmentumnak azzal az értelmezéssel, hogy az indításjelző h törli a hozzá hasonló akusztikai szerkezetű szegmentumot a szekvencia indítópozíciójából, de nem törli a hozzá nem hasonlót. Így a (b/4)-es csoport eddig még nem tárgyalt adatai közül a khirályok ‘királyok’-ban a betoldott h mellett azért maradhatott meg a k, mert akusztikai szerkezete nem hasonló a h-éhoz. k és h fordított sorrendű megjelenését az adatban pedig téves időzítésnek tekintem, amely ráadásul az ejtést is könnyíti (bár ez általában nem szokott tényező lenni a tévesztések létrejöttében). Úgy vélem, nem lenne helytálló az az értelmezés, hogy a khirályok-ban h a szókezdő k-t helyettesíti, k pedig indításjelző protézis, egyszerűen azért, mert egyértelmű k→h szegmentumhelyettesítés a vizsgált afáziás korpuszban nem fordul elő, még szó belsejében sem. Márpedig univerzális fonológiai szabály, hogy a szóhatárokon lévő pozíciók kitöltésére vonatkozó megszorítások erősebbek, mint a szó belsejiekre vonatkozóak. A thőoros ‘főorvos’ adat pedig ebben az értelmezési keretben a következő megfejtést kapja. Az f indítószegmentumot törli az indításjelző h, amely elé még egy indításjelző toldódik be: a t. A többszörös indításjelzést indokolhatja az, hogy a thőoros indítása nem abszolút közléskezdésről történik. Abszolút közléskezdeten ugyanis már maga a szekvencia biztosít egy tagolásjelzést. Gondoljunk arra, hogy az indítást megelőző teljes hiánya a hangadásnak maga is határjelző funkciójú, tehát egy plusz jelzés már „csak”megerősíti a határt. A thőoros frázishatárral egybeeső szóhatárról indul, amely előtt van hangadás, tehát a szekvencia nem biztosít határjelzést. Azt előbb létre kell hozni (ez lesz az f-et törlő h), hogy aztán meg lehessen erősíteni (ez lesz a t). Ismét nem javaslom a szókezdő f→h helyettesítés feltevését amiatt, hogy h még szóbelsejében sem fordul elő helyettesítőként az afáziás korpuszban.

A tagolási határok kiemelése devianciaeljárás műveletei indításban
művelet	afázia	nyelvbotlás	időskori
(b) indításjelzés msh-s kezdeten:
(b/1) h, k, t protézisével	[x]gomp ‘gomb’ és a a#kpárkis ‘pár’ hát a#tjogi ‘jogi’ a némek[^W]tjogot ‘jogot’ Kalocsán#thőoros ‘főorvos’ tkult ‘kulcs’
(b/2) nazális vagy réshang helyett zárelemet tartalmazó homorgán hang	tin, tim ‘nem’ bár ‘vár’ dzseb ‘zseb’ csok, csokat ‘sok, sokat’		és volt a Cepi ‘és volt a Szepi’ de csok pogácsát ‘de sok pogácsát’ csitét ‘sötét’
(b/3) zöngés kezdés zöngétlenítése	kombát megeszem ‘gombát’ fízen ‘vízen’ a Pazilika mellett ‘Bazilika’ szár ‘zár’ a lábaspa ‘a lábasba’	tervezek egy arra faló kanyarást ‘tervezek egy arra való kanyarást’
(b/4) h protézisével (h törli az akusztikailag hasonló f, sz hangot, de nem törli a nem hasonlót)	nagyhobából, nagyhobába ‘nagyszobából/-ba’ húr ‘fúr’ Hetepi Gyula ‘Szepesi Gyula’ khirályok ‘királyok’ Kalocsán#thőoros ‘főorvos’

2. táblázat

Következzenek a határjelzések.

A határjelzések a morféma, szó-, frázis- vagy szekvenciazárás tagolási jelei. A zöngétlenítés (3. táblázat, (a) pont) a határjelzésekben, vagyis a zárásban ritkább, mint az indításjelzésekben. Láthatjuk azt is, hogy az erősen érintett parafáziákon kívül más korpuszban nem is fordul elő. Mivel azokat a zöngétlenítéseket, amelyek frázis-, mondat és szekvenciavégen jönnek létre, egyszerű, hétköznapi lenizáció is létrehozhatja, ezért azokat az adatgyűjtő nem feltétlenül értékeli tévesztésként, vagyis az on-line korpuszba nem mindig kerülnek be. A szóbelseji morfémavégi zöngétlenítés azonban biztosan nem jellegzetes köznapi lenizációs művelet, ezért feltehető, hogy ha az hiányzik a nyelvbotlás- és az időskori korpuszból, akkor ez a devianciatípus ott valóban nem fordul elő, és nem arról van szó, hogy a gyűjtő nem értékeli tévesztésnek.

A mássalhangzók köréből ismert másik tagolási jelzés, a zárművelet, vagyis zárkonstituens bevezetése a határmenti szegmentumba (3. táblázat, (b) pont) viszont mindegyik vizsgált korpuszban kimutatható művelete a határjelzések kiemelésének. Elsősorban szóbelseji morfémahatáron jelentkezik. Ilyenkor a tagolási határon lévő réshangból affrikáta vagy zárhang lesz. Az egyes korpuszok itt is sajátos megoszlást mutatnak: míg a művelet afáziában és nyelvbotlásban affrikátát eredményez, addig az időskori adatokban zárhangot.

A szegmentumbetoldással történő határkiemelés ((a)+(b)) pedig egyszerre zöngétlenség- és zárművelet, hiszen a zárásba betoldott elem minden esetben zöngétlen szegmentum, amely vagy zárhang (t), vagy tartalmaz zárkomponenst (cs). Afáziában mindhárom típus előfordul, nyelvbotlásban csak a szonoráns utáni betoldásra van adat. A zöngétlen zárelem betoldása magánhangzó vagy szonoráns mássalhangzó után azzal magyarázható, hogy ha a tagolási határt – lényege szerint – átmeneti közlésfelfüggesztésnek tekintjük, akkor a nagy hangzósságú magánhangzó és szonoráns mássalhangzó – akusztikai természeténél fogva – nem alkalmas határjelzésre. Ha pedig egy határjelzésre amúgy is alkalmas szegmentum (pl. egy zöngétlen spiráns vagy zárhang) egészül ki még egy zárhanggal, akkor az a zárelem-betoldás kiterjesztésének tekinthető.

A tagolási határok kiemelése devianciastratégia műveletei zárásban
művelet	afázia	nyelvbotlás	időskori
2. határjelzések
(a) zöngétlenségművelet: zöngés határ zöngétlenítése	dop ‘dob’ kész ‘kéz’ készen ‘kézen’ tévét nészni ‘tévét nézni’ repülögyetyet ‘repülőjegyet’ a kabátot hatyok ‘hagyok’
(b) zárművelet: zárkonstituens bevezetése – réshangból affrikáta – réshangból zárhang	Ápichám Ápisznál’ tidzennyolc ‘tizennyolc’	Dionüsziosz Trákcnál ‘Dionüsziosz Traxnál’ mocsogat ‘mosogat’ tévesztécsének tekintendő ‘tévesztésének’ kis tisztács ‘kis tisztás’	olyan sokszor hod ‘hoz’ videt adni ‘vizet adni’
(a)+(b) zöngétlen zárelem betoldása – mgh után – szonoráns után – obstruens után	Verencsi[tS]déza ‘Ferenczy Géza’ pipak ‘pipa’ sünt ‘sün’ ést#hogy, hod nem ‘és hogy, hogy nem’	rajtad a sort ‘rajtad a sor’

3. táblázat

Meg kell jegyeznünk, hogy nem mindig áll vitán fölül annak megítélése, hogy egy tagolásjelzőnek mi is a szekvenciában elfoglalt státusa. Ha például egy zöngétlenségművelet a jegyek nagyságrendjében megy végbe, akkor a zöngétlenség jegyéről egyértelműen megállapítható, hogy a határszegmentumhoz tartozik-e vagy sem. Például a készen ‘kézen’ szóalakban biztosak lehetünk abban, hogy a deviáns zöngétlenség az első morféma utolsó szegmentumát érintette, vagyis zárást emelt ki. Ám amint láttuk, tagolásjelző művelet egy teljes szegmentum betoldásával is létrejöhet, például egy zárhang betoldásával. Ha a közlésben ez a zárhang az indító vagy a záró hangadás, akkor a pozíciója egyértelműen vagy a közlés indításához, vagy a közlés zárásához tartozik: mint például a kablak ‘ablak’ vagy a sünt ‘sün’ közlésben. De ha a betoldott szegmentum a közlés belsejében hangzik el, frázishatáron, szóhatáron vagy morfémahatáron, ahol a betoldott szegmentum előtt is és mögött is van hangadás, akkor további információkra van szükség annak megállapításához, hogy a kérdéses szegmentum a határ melyik oldalához tartozik.

Vegyük a 2. táblázat (b/1)-es adatsorát: a némek[^W]tjogot ‘jogot’; és a a#kpár kis ‘pár’ (a és k között 0,395 s-os a szünet, hosszabb, mint a két a között); hát a#tjogi ‘jogi’ (0,590 s-os szünet); Kalocsán#thőoros ‘főorvos’, továbbá vegyük az 1. táblázatbeli könnyű#ta#dombrom ‘könnyű a dolgom’ (0,283 s és 0,181 s a szünetek hossza) adatot. Ezekben az adatokban két közös vonás van: (i) mindegyik esetben határmenti szegmentumbetoldás történt; (ii) a határ mindkét oldalán tart a közlés. Milyen alapon tekinthetjük a határ egyik, nem pedig a másik oldalához tartozónak a betoldott mássalhangzót? Azon az alapon, hogy az első példa kivételével mindenütt szünet, illetőleg új indítás van a betoldott szegmentum előtt, amely világosan elválasztja őt a korábbi szóalaktól. (Új indításról akkor beszélünk, amikor két, egymást követő szegmentum izoláltan hangzik el, nincsen közöttük átmeneti szakasz.) Az első példában pedig azt látjuk, hogy a korábbi szóalak vége és a későbbi szóalak t-protézise közé egy svá ékelődött be, ami ugyanolyan hatékony tagolásjelző a magyarban, mint a szünet.

Ám nem minden esetben áll rendelkezésünkre egy pót-tagolásjelzés. A 4. táblázat adataiban nem dönthető el, hogy a határkiemelő szegmentum a határ melyik oldalához tartozik, hiszen mindegyik betoldott szegmentum tartalmaz zárkonstituenst. Ezeket az elemeket pedig jól ismerjük mind a szekvenciazárásokból, mind a szekvenciaindításokból, tehát a betoldott elem lehet akár záró, akár indító szerepű. Például a nagyon[t]jól ‘nagyon jól’ esetében a betoldott t elem következhet szonoráns után és indíthatja a szonorással kezdődő szóalakot. Vagy a föl[t]ült ‘fölült’ alakban a t következhet szonoráns után és indíthatja a magánhangzóval keződő szóalakot.

Nem meglepő, hogy a szekvenciák belsejében túlnyomó többségében ugyanazokat a határkiemeléseket tapasztaljuk, mint a szekvenciák elején és végén, és még igen kis számban olyat (szám szerint kettőt), amely a szekvenciák elején és végén nem fordul elő. Ezeket a szekvenciabelseji plusz előfordulásokat a belső pozíciók már említett, kisebb mértékű korlátozása is indokolja. Nem fordul elő a szekvencia szélén a magánhangzós zárás utáni határjelzés. Szekvencia belsejében viszont megjelenik, és ha már, akkor mindhárom korpuszban (pl. a fők téma ‘a fő téma’). Szintén nem fordul elő szekvenciaszélen a szonoráns indítás előtti tagolásjelzés. A szekvencia belsejében a nyelvbotlás- és az időskori korpuszban bukkan fel (pl. kopasztra nyírt újonc ‘kopaszra nyírt újonc’, időbre ‘időre’ – ez utóbbi adat mindkét új tagolásjelzést egyszerre tartalmazza).

A tagolási határok kiemelése devianciastratégia műveletei belső határon, szegmentumbetoldással
művelet	afázia	nyelvbotlás	időskori
(c) zárelem betoldása – mgh-k között – mgh és szonoráns között – mgh és obstruens között – szonoráns és mgh között – szonoránsok között – szonoráns és obstruens között – obstruens és mgh között – obstruens és szonoráns között – obstruensek között	a[g]balátnőjének ‘a barátnőjének’ ekfeletettem ‘elfelejtettem’ helszizen[d]ődik ‘elszíneződik’ nagyon[t]jól ‘nagyon jól’ minen[t]jól ‘milyen jól’ el[t]nem körik ‘el nem törik’	a fő[k]téma ‘a fő téma’ az újság ír[t]ja ‘az újság írja’ megvan a flakon[t] ja ‘megvan a flakonja’ pórul[t]járt lakók ‘pórul járt lakók’ kopasz[t]ra nyírt újonc ‘kopaszra nyírt újonc’	hála[m]istennek ‘hála istennek’ csak a kiskapu[t]on ‘kiskapun’ idő[b]re ‘időre’ Törö[k]csik ‘Törőcsik’ föl[t]ült ‘fölült’ igen[d]ám, de ‘igen ám, de’ meg is hallgattam a hír[d]eket ‘a híreket’ ha te nem[t]eszöl többet ‘ha te nem eszel többet’ így volt az ujj[t]amban ‘az ujjamban’

4. táblázat

Az 5. táblázatból a következő összefüggések mutatkoznak a tagolásjelzéseknek az egyes zárások és indítások által történő kiváltását illetően, az egyes korpuszok tekintetében.

Ø Minden korpusz közel azonos számú határtípusban illeszt be tagolásjelzést, az időskori legnagyobb változatosságával:

o afáziás: 3/9;

o nyelvbotlásos: 3/9;

o időskori: 4/9.

Ø Az egyes korpuszok közös tagolásjelzés-típusai a következők:

o afázia–nyelvbotlás: 2 (mgh–obs, szon–szon)

o afázia–időskori: 1 (mgh–mgh)

o nyelvbotlás–időskori: 1 (mgh–obs).

Vagyis a magánhangzós zárás mindhárom korpuszban kivált tagolásjelzést.

Ø Mindhárom korpuszra érvényes, hogy obs indítás előtt csak mgh-s zárás vált ki tagolásjelzést.

Ø Az egyes korpuszok a következő mintázatot mutatják az egyes zárástípusok utáni tagolásjelzés alkalmazásában:

o az időskori és az afáziás korpuszban mgh-s és szon-os zárás vált ki tagolásjelzést;

o a nyelvbotlásos korpuszban mindhárom zárástípus kivált tagolásjelzést.

Ø Az egyes korpuszok a következő mintázatot mutatják az egyes indítástípusok előtti tagolásjelzés alkalmazásában:

o mgh-s indítás az időskori és az afáziás korpuszban vált ki tagolásjelzést:

§ az afáziásban szon-os zárás után;

§ az időskoriban mgh-s és szon-os zárás után;

o szon-os indítás mindhárom korpuszban kivált tagolásjelzést:

§ az időskoriban mgh-s zárás után;

§ az afáziásban szon-s zárás után;

§ a nyelvbotlásosban szon-s és obs-es zárás után;

o obs-es indítás mindhárom korpuszban csak mgh-s zárás után vált ki tagolásjelzést.

Ø Minél nagyobb szonoritású egy zárás, annál több indítástípus előtt vált ki tagolásjelzést:

o obs-es zárás után alig van határjelzés: 1/9 (szon előtt nyelvbotlásban);

o szon-os zárás után: 4/9 (mgh előtt afáziában és időskoriban, valamint szon előtt afáziában és nyelvbotlásban);

o mgh-s zárás után: 5/9 (mgh és szon előtt időskoriban, obs előtt mindhárom korpuszban);

Az időskori korpuszban a leglátványosabb az, hogy minél nagyobb szonoritású a zárás, annál több indítástípus előtt vált ki tagolásjelzést:

o mgh-s zárás után: 3/3 (mgh, szon, obs előtt)

o szon-os zárás után: 1/3 (mgh előtt)

o obs-os zárát után: 0/3

Ø A nyelvbotlásos korpuszban a mgh-s indítás semmilyen zárás után sem vált ki tagolásjelzést, míg a szon-os indítás msh-s zárás előtt, az obs-es indítás pedig mgh-s zárás előtt kivált tagolásjelzést.

Ø Nyelvbotlásban a msh-s (tehát a szon-os és az obs-es) zárás azonos minta szerint jelzi/nem jelzi a tagolási határt: mindkettő csak szonoránssal kezdődő indítás esetében jelzi.

zárás	afázia	nyelvbotlás	időskori	indítás
mgh	–	–	+	mgh
mgh	–	–	+	szon
mgh	+	+	+	obs
szon	+	–	+	mgh
szon	+	+	–	szon
szon	–	–	–	obs
obs	–	–	–	mgh
obs	–	+	–	szon
obs	–	–	–	obs

5. táblázat

A határjelzés megerősítésének a zöngétlenség és a zárelem bevezetése mellett harmadik – mindhárom korpuszban mutatkozó – módja az, amikor posztlexikális hasonulási szabályok elmaradnak morfémahatáron (6. táblázat, (d) pont). Itt is megoszlás mutatkozik: afáziában a palatalizáció, nyelvbotlásban és időskorban pedig az -sz tövű igék ragozott alakjának hasonulása maradása el.

A tagolási határok kiemelése devianciastratégia műveletei zárásban
művelet	afázia	nyelvbotlás	időskori
(d) posztlexikális hasonulás elmaradása morfémahatáron
(d/1) palatalizáció elmaradása	sajt#ja ‘sajtja’ tanul#junk ‘tanuljunk’
(d/2) -sz tövű igék		veszni ‘venni’ olyan szavakat is átvesztek ‘olyan szavakat is átvettek’ átveszte a kezdeményezést ‘átvette a kezdeményezést’	képes lesz teszni ‘képes lesz tenni’ nem akarom elhiszni ‘nem akarom elhinni’ fagylaltot esztünk ‘fagylaltot ettünk’ hiába visztem volna be a telefont ‘vittem volna be’ mentek viszni a cuccokat ‘vinni’

6. táblázat

Összefoglalás

A 7. táblázat az egyes tagolásjelzések típusainak előfordulását mutatja a vizsgált devianciakorpuszokban. A tagolásjelzések mind az indítás, mind a zárás, mind a belső határ kiemelésénél mindhárom korpuszban megjelennek. Összességében a legtöbb típus afáziában, a legkevesebb a spontán beszéd nyelvbotlásaiban. A nyelvbotlásokban nem fordul elő semmilyen tagolásjelzés mgh-s indítás előtt. Afáziában és az időskori tévesztésekben a h, t, k szegmentumok az indításjelzés kiemelt szerepű betoldott elemei, mind környezetfüggően, mind környezetfüggetlenül. Ám míg afáziában indításjelzésként semmilyen más szegmentumbetoldással nem találkozunk sem környezetfüggően, sem környezetfüggetlenül, addig az időskori korpuszban más elem is előfordul – de kizárólag környezetfüggően. A h, t, k szegmentumok afáziában mind a mgh-s, mind a msh-s indítás előtt, az időskori korpuszban pedig csak mgh-s indítás előtt jelennek meg. Mássalhangzós indítás előtt mindhárom korpusz mutat tagolásjelzést. Afáziában ezúttal is találkozunk a környezetfüggő és környezetfüggetlen h, t, k szegmentumok betoldásával, ám az időskori korpuszban ilyen tagolásjelzés nem fordul elő. A jegyek nagyságrendjében a msh-s indítást zöngétlenítéssel az afázia és a nyelvbotlás adatai hajtják végre, míg homorgán zárhanggal az afázia és az időskor adatai. Vagyis, míg az afáziás korpusz mind az időskori, mind a nyelvbotláskorpuszbeli adatokkal mutat azonosságot, addig a nyelvbotlásoknak és az időskori tévesztéseknek ebben a tekintetben nincs közös tartományuk.

Zárásjelzés mgh-s zárás után egyik korpuszban sem fordul elő, msh-s zárás után viszont mindháromban. A jegyek nagyságrendjében zárművelettel mindegyik korpusz él, zöngétlenségművelettel viszont csak az afáziás. A zárműveletek közül az afáziás és nyelvbotlás korpusz közös tartománya a jegyek nagyságrendjében a réshang→affrikáta helyettesítés, valamint – a szegmentumok nagyságrendjében – a zöngétlen zárhang betoldása. Ettől eltérően, kizárólag az időskori korpuszban fordul elő a jegyek nagyságrendjében a réshang→zárhang helyettesítés. Ebben a korpuszban a szegmentumok nagyságrendjében pedig nincs zárművelet.

A belső határ jelzése mindhárom korpuszban előfordul, méghozzá minden esetben zárhang betoldásával. Zöngétlen zárhang betoldása mindhárom korpuszban előfordul, míg zöngésé csak az afáziás és az időskori adatok között. A belsőhatár-jelzések ugyanazokat a megoldási módokat is mutatják a határ záró oldalán, mint a zárásjelzések, és ugyanazokat a határ nyitó oldalán, mint az indításjelzések. Az univerzális fonotaktikai megszorításoknak megfelelően a belső határok jelzései azonban számosabbak, mint az indításéi és a záráséi. A közös jelzéseken túl mindhárom korpuszban megjelenik a magánhangzós zárás utáni határjelzés, valamint a szonoráns indítás előtti tagolásjelzés a nyelvbotlás- és az időskori korpuszban.

Összefoglaló táblázat az egyes tagolási műveletek típusainak előfordulásáról a vizsgált devianciakorpuszokban
tagolási művelet	afázia	nyelvbotlás	időskori
1. indításjelzés
mgh-s indítás előtt
zöngétlenségművelet	+	–	+
zárművelet	+	–	+
körny.függő h,t,k	+	–	+
körny.független h,t,k	+	–	+
körny.függő más	–	–	+
körny.független más	–	–	–
msh-s indítás előtt
zöngétlenségművelet: zöngétlenítés	+	+	–
zárművelet: homorgán zárhang	+	–	+
körny.függő h,t,k	+	–	–
körny.független h,t,k	+	–	–
körny.függő más	–	–	–
körny.független más	–	–	–
akusztikai has. h	+	–	–
2. zárásjelzés
mgh-s zárás után	–	–	–
msh-s zárás után	+	+	+
zöngétlenségművelet: zöngétlenítés	+	–	–
zárművelet	+	+	+
rés→affrikáta	+	+	–
rés→zár	–	–	+
zöngétlen zár betold	+	+	–
mgh után	+		–
szon után	+	+	–
obs után	+	–	–
3. belsőhatár-jelzés
zárelem-betoldással	+	+	+
zöngétlennel	+	+	+
zöngéssel	+	–	+
mgh–mgh között	–	–	+
mgh–szon	–	–	+
mgh–obs	+	+	+
szon–mgh	+	–	+
szon–szon	+	+	–
szon–obs	–	–	–
obs–mgh	–	–	–
obs–szon	–	+	–
obs–obs	–	–	–
posztlex. has. elmarad	+	+	+
palatalizációnál	+	–	–
-sz tövű igéknél	–	+	+

7. táblázat

Irodalom

Blumstein, S. 1978. Segment structure and the syllable in aphasia. In: Alan, B. – Hooper J. B. (eds): Syllables and segments, 189–200.) North-Holland, Amsterdam.

Berg, T. 1997. The modality-specificity of linguistic representations: Evidens from slips of the tonge and the pen. Journal of Pragmatics 27: 671–698.

Berg, T. 2005. A structural account of phonological paraphasias. Brain and Language 94: 104–129.

Croot, K. – Hodges, J. R. – Xuereb, J. – Patterson, K. 2000. Phonological and articulatory impairment in Alzheimers disease: A case series. Brain and Language 75: 277–309.

Cutler, A. 1982. Slips of Tongue and Language Production. Mouton, Amsterdam,

Dell, G. S. 1986. A Spreading-Activation Theory of Retrieval in sentence production. Psychological Review. 3. 283–320.

Dell, G. S. 1985. Positive feedback in hierarchial connectionist models: applications to language production. Cognitive Science. 9. 3–23.

Fromkin, V. (szerk.) 1980. Errors in linguistic performance. London: Academic Press.

Fromkin, V. (szerk.) 1973. Speech errors as linguistic evidence. Janua Linguarum 77. The Hague: Mouton.

Hoffmann I. 2005. Afáziás, Alzheimer-kóros és ép kontroll időskorúak spontán beszédének temporális sajátosságai. PhD-értekezés. Pécs: PTE.

Huszár Á. 2005. A gondolattól a szóig. A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében. Budapest: Tinta.

Jakobson, R. 1941. Kindersprache, Aphasie und allgemeine Lautgesetze. Uppsala.

Jakobson, R. 1955. Two aspects of language and two types of aphasic disturbances. In: Jakobson, R. – Halle, M. (szerk.): Fundamentals of language 2. The Hague: Mouton. 53–82.

Jakobson, R. 1963. Towards a linguistic typology of aphasic impairments. In: Reuck, A.V.S. de – OConnor, M. (szerk.): Disorders of language. London: Churchill. 47–75.

Kajcsa N. 2005. Az időskori mentális károsodások hatása a nyelvhasználatra. Szakdolgozat. Piliscsaba: PPKE BTK.

Levelt, W. J. M.1989. From intention to articulation. Cambridge: MIT Press.

Siptár P. 1995. A magyar mássalhangzók fonológiája. Linguistica, Series A. Studia et dissertationes 18. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet.

Szende T. 1992. Phonological representation and lenition processes. MFF/HPP 24. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest,

Szende T. 1997. Alapalak és lazítási folyamatok. Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 22. Budapest: MTA Nyelvtudományi Intézet.

Szépe J. 2000. Fonémikus parafáziák magyar anyanyelvű afáziások közlésfolyamataiban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Nyelvészeti Intézetének Kiadványai 2. Piliscsaba: PPKE BTK.

Szépe J. 2002. A nyelvi rendszer egyszerűsítésének tendenciái és változatai az afáziában (A hangtan szintje). Magyar Nyelvőr. 126. évf. 2. 230–237.

Törkenczy M. 1994. A szótag. In: Kiefer F. (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan II. Fonológia. Budapest: Akadémiai. 273–392.

Források

Rejtő = Rejtő J. Piszkos Fred, a kapitány. Budapest: MEK. 106.

TESz = A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. 1976/II. 380–381.