In: Kukorelli Katalin: A tartalom és forma harmóniájának kommunikációja, 258–264.

XII. Dunaújvárosi Nemzetközi Alkalmazott Nyelvészeti és Kommunikációs Konferencia. Dunaújvárosi Főiskola, Dunaújváros.

Szépe Judit

Föntöző Anna, avagy hol kezdődik a közlésegység?

(Indításjelzés Broca-afáziában)

1. Problémafelvetés és célkitűzés

Az utóbbi évtizedben egyre növekvő igény mutatkozik az afázia típusainak leírásában és diagnosztikájában arra, hogy a klasszikus klinikai típusok egyedi esetei súlyosság és egyéb eltérések tekintetében is jellemezhetők legyenek a nyelvleírás eszközeivel (Mészáros é.n.).

Ennek a tanulmánynak a célja az, hogy középsúlyos és igen súlyos Broca-afáziások fonológiai szintű szekvenciaszervezési eljárásai közül az indításjelzések különféle típusainak előfordulásával mutassa be azt, hogy az indításjelzések milyen összefüggésben állnak az afázia súlyosságával, illetőleg a fonológiai károsodás súlyosságával.

2. Módszer

Négy gyógyult Broca-afáziás (Br₁, Br₂, Br₃, Br₄) fonológiai devianciáit vetettem össze. A típusba sorolás és az afázia súlyosságának azonosítása a Western afáziateszt magyarra kidolgozott változata alapján történt (Osmanné Sági, 1991), a fonológiai károsodás mértékének megállapítása pedig a következő módszerrel (Szépe, 2007). Minden közlő hangfelvételéből kiválasztottam azt a 15–25 perces részletet, amely azonos témájú interjúból, konfrontációs képmegnevezésből és utánmondásokból állt. A közlés időtartama a közlők eltérő beszédtempója szerint változott, illetőleg aszerint, hogy milyen hosszú közlés tartalmazott elegendő számú fonológiai devianciát. Mindegyik részletből az első 30 olyan közlésegység alapján számoltam ki a fonológiai károsodás mértékét, amely tartalmazta a Blumstein-i fonológiai devianciakategóriák (Blumstein, 1973, 1990) valamelyikét: tagolásihatár-jelölés, összetevő-ismétlés, összetevő-átrendezés, szabálykiterjesztés, egyjegyű helyettesítés, többjegyű helyettesítés, törlés és betoldás.

3. Eredmények

3. 1. A tagolási határok kiemelése

A folyamatos, kiemelést (fókuszt) nem tartalmazó közlésben a szóalak/frázis nagyságrendű közlésegységekben semmilyen tagolási határ jelölése nem kötelező. Ezért a legnagyobb entrópiájú, vagyis a legkevésbé redundáns közlésegység egyáltalán nem tartalmaz tagolásihatár jegyet. Ettől eltérni csak az információcsökkenés irányában lehetséges: méghozzá a tagolási határok akusztikailag azonosítható realizációjával. Ez számos, szegmentális és szupraszegmentális művelettel elérhető: hangsúly, intonáció, junktúra vagy szünet alkalmazásával a tagolási határon, illetőleg szegmentum betoldásával vagy valamely jegyösszetevő megváltoztatásával stb. (Szende 1989, 1992, 1995, 1997).

A szegmentális komponensek és a jegyösszetevők arra törekszenek, hogy a tagolási határon a közlést átmenetileg blokkolják vagy legalább is jelezzék, hogy bár már van hangadás, a közlés mégsem kezdődött el. Ezt például úgy érik el, hogy beiktatnak egy zöngétlen hangot, s ezzel felfüggesztik a glottisz működését, vagy beiktatnak egy zárkomponenst tartalmazó hangot, s ezzel megakasztják a levegőáramlást. Határmenti indítások és zárások mentén fordulnak elő, valamint a közlésegység valamely belső pozíciójában, zárás és indítás között (Szépe 2006).

3.2. Indításjelzések

Nyelvi diszfunkcióban, például olyan afáziások közléseiben, akiknél a szegmentumállomány egyetlen tagja sem esett ki, hozzáférési korlátozottság bonthatja meg a fonológiai programozás menetét. Ha a közlés valamely pontján a fonológiai reprezentáció, illetőleg valamely jegy vagy rendező művelet nem vagy nem időben érkezik meg, akkor információhiány keletkezik. Ha a közlés ennek ellenére folytatódik, akkor feltehetjük, hogy egy kompenzációs eljárás a meglevő, korlátozott információ alapján pótolta a hiányt, s a pótlás elegendő inputként szolgált a fonológiai programozás lefutásához. Abból, hogy pontosan milyen művelet hajtja végre a kompenzációt, nemritkán arra is következtetni lehet, hogy a fonológiai programozás melyik állomásán és milyen hozzáférési zavar lépett fel.

A tagolásihatár-jelölések egyik típusa a közlésegység indításának jelzése. Ha teljes szóalak vagy morféma érkezésére kell várni, vagyis a programozásnak még a fonológiai reprezentációhoz sincs az adott pillanatban hozzáférése, amely alapján megkezdhetné a szekvencia fonológiai tervezését, akkor azt várnánk, hogy a műveletsor már a globális programozás szintjén elakad, hiszen nincs input, amelyen lefuthatna (kivéve, ha a sikeresen előhívott szemantikai reprezentáció birtokában az afáziás közlő körülírást vagy töltelékszavakat alkalmaz, s nem vár a fonológiai reprezentáció érkezésére). Ha mégsem akad el, az arra utal, hogy mégis kell lennie elégséges inputnak. Ilyenkor egyetlen biztos információ marad: minden közlésegységnek van eleje és vége, vagyis határai. A közlés folytatását a fonológiai reprezentációról szóló információ megérkezéséig a tagolási határ megvalósítása és megerősítése teszi lehetővé. Ha nem állnak rendelkezésre határmenti szegmentumok, akkor a határjelzéshez szupraszegmentális eszközök sem vehetők igénybe, hiszen a szupraszegmentumok (hangsúly, hanglejtés, junktúra) szegmentumok nélkül nem realizálhatók. Ebben az esetben – a szünettartáson kívül – szegmentumbetoldás realizálhatja a határt. A leggyakoribb a közlésegységnek valamely zöngétlen és/vagy zárszegmentummal (h, t, k) mint határjelzéssel való indítása. Számos esetben, mire az indításjelzés megtörténik, megérkezik a hiányzó információ, s elkezdődik a szegmentumok fonológiai programozása. Ilyenkor a realizáció csupán annyiban deviáns, hogy az elején megjelenik egy határmegerősítő szegmentumbetoldás, pl. (1a–c):

(1) (a)	hasz hesőre	‘az elsőre’
(b)	és a kpár kis	‘és a pár kis’
(c)	a némek tjogot	‘a német jogot’

A szegmentumbetoldással történő indításjelzések a közlés átmeneti blokkolására mindenekelőtt a glottisz működését felfüggesztő h-betoldást, illetőleg a levegőáramlást megakasztó k-betoldást alkalmazzák. Előfordulnak egyéb zár-, illetőleg réshangok is ebben a funkcióban, pl. (2a–d):

(2) (a)	foda	‘oda’
(b)	barc	‘arc’
(c)	gymár	‘már’
(d)	a tvezérigazgató	‘a vezérigazgató’

Egy másik indításjelzés a nazális mássalhangzó betoldása a közlés első szegmentuma elé, pl. (3a–c):

(3) (a)	mbont	‘bont’
(b)	moda	‘moda’
(c)	[N]gomb	‘gomb’

A nazálisok képzésekor leeresztett uvula és velum a hangadás nélküli semleges légzőállás pozíciója, amely szintén a tényleges közlés megkezdését késlelteti.

A közlésegység első pozíciójában lévő szegmentum ugyancsak alkalmas az indításjelzésre. Ugyanaz történik, mint a szegmentumok esetében, csak ilyenkor a jegyösszetevők nagyságrendjében: egy zár-, egy zöngétlenség- vagy egy nazalitásjegy emeli ki az indítást, pl. (4a–c):

(4) (a)	dzseb	‘zseb’
(b)	a Pazilika	‘a Bazilika’
(c)	nobbal	‘dobbal’

A ritkább előfordulású időtartam-növelés is valamely következő komponens hozzáférési nehézségére utal, pl. (5):

(5)

[l:]avla, lavda

‘labda’

A szegmentumprotézisre és a jegy nagyságrendű indításjelzésre egyaránt érvényes még az afáziás beszédben is az, hogy világosan elkülönül a közlésegység határának és a határmenti első szegmentumnak a pozíciója. A betoldás szegmentuma a határ időfülkéjében foglal helyet, míg a jegy nagyságrendű indításjelzés a közlés első szegmentumának időfülkéjében. Ám egyes súlyosabb patológiás esetekben lehetővé válik a két pozíció közti átjárás. Például Br₃ közlő rendszeresen alkalmazza a h- és a t-protézist a közlésegység első szegmentuma előtti határpozícióban. (6a–b) esetében azonban a h és a t a határpozíció időfülkéje helyett az első szegmentum időfülkéjében foglal helyet, az első szegmentum pedig a határpozícióéban.

(6) (a)	a khirályok	‘a királyok’
(b)	ptalotától	‘palotától’

De a közlésegység kezdete még ennél jobban is elbizonytalanodhat a patológiás közlésben. Br₄ közlő rendszeresen alkalmazza a h-, k- és a s-protézist a közlésegység első szegmentuma előtti határpozícióban, pl. (7a–d):

(7) (a)	hállat	‘állat’
(b)	körökké	‘örökké’
(d)	solvas	‘olvas’

Ugyanakkor például a (8a–c) adatsor azt szemlélteti, hogy Br₄ közlő törli a közlésegység első pozíciójában lévő h, k és s szegmentumokat:

(8) (a)	inta	‘hintó’
(b)	edd	‘kedd’
(c)	írás	‘sírás’

Ha ugyanazok a szegmentumok látszólag ugyanabban a pozícióban egyszer betoldást, máskor pedig törlést szenvednek el, akkor feltehetjük, hogy itt másról van szó, mint az első szegmentum törléséről. Az afáziás közlő fonológiai programozása szerint az érintett szegmentumok (8a–c)-ben nem a közlésegység első szegmentumai, hanem ugyanúgy az indítás határpozíciójában helyezkednek el, mint a (7) (a–c) példák esetében. Csakhogy (8a–c) esetében a fonológiai programozás élt azzal a lehetőséggel, hogy az indításjelzés a közlésben fakultatív, tehát törölhető. Vagyis e három közlésegység első szegmentuma a szóalak első pozíciójának időfülkéje helyett a fonológiai tervezésben a határpozíció időfülkéjében kapott helyet.

A közlésegység kezdő pozíciói közti határok elmosódásának legösszetettebb és leglátványosabb példája az ugyancsak Br₄ közlőtől való (9)-es adat:

(9)

föntöző anna

‘öntöző kanna’

(7b)-ben már láttunk egy példát arra, hogy a közlő alkalmazza a k-protézist. További példákat ugyanerre, valamint az f-protézisre a (10a–g) példasor tartalmaz:

(10) (a)	hála a kék	‘hála az égnek’
(b)	kis fi... fitfi	‘és kifli’
(c)	kásik keb, keb	‘másik eb’
(d)	sört föszik	‘sört iszik’
(e)	füres	‘üres’
(f)	volt fiszik	‘bort iszik’
(g)	foda	‘oda’

A (9)-es példában bemutatott föntöző anna adat a frázis mindkét szóalakjára kiterjedő fonológiai devianciát tartalmaz. Az első szóalak első szegmentuma előtti határpozícióba szegmentum kerül, a második szóalak első szegmentumát pedig a fonológiai tervezés a határpozíció időfülkéjébe helyezi át, majd – mivel a további elemek hozzáférési nehézsége nem áll fenn – törli. Az átrendezés összességében moratartó.

4. Összefoglalás

Br4

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

AQ = 24

FK = 107

H

K

+naz

+zöng rés

–zöng rés

+zöng zár

–zöng zár

időtart

zár-műv

ztlen- műv

zár+ ztlen

+naz

–naz

S

4

6

1

2

8

4

1

1

12

9

6

3

8

65

26 (40%)

31 (47,69%)

8 (12,31%)

SZEGMENTUMBETOLDÁS

JEGYMŰVELET

HATÁRÁTLÉPÉS

Br3

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

AQ = 41

FK = 106

H

K

–naz

+zöng rés

–zöng rés

+zöng zár

–zöng zár

időtart

zár-műv

ztlen- műv

zár+ ztlen

+naz

–naz

S

3

2

2

1

2

1

2

1

4

1

2

7

28

14 (50%)

7 (25%)

7 (25%)

SZEGMENTUMBETOLDÁS

JEGYMŰVELET

HATÁRÁTLÉPÉS

Br2

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

AQ = 36,4

FK = 69

H

K

+naz

+zöng rés

–zöng rés

+zöng zár

–zöng zár

időtart

zár-műv

ztlen- műv

zár+ ztlen

+naz

–naz

S

16

1

2

1

2

3

1

1

27

22 (81,5%)

5 (18,5%)

0 (0%)

SZEGMENTUMBETOLDÁS

JEGYMŰVELET

HATÁRÁTLÉPÉS

Br1

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

V

C

AQ = 36

FK = 66

H

K

+naz

+zöng rés

–zöng rés

+zöng zár

–zöng zár

időtart

zár-műv

ztlen- műv

zár+ ztlen

+naz

–naz

S

1

3

4

1 (25%)

3 (75%)

0 (0%)

SZEGMENTUMBETOLDÁS

JEGYMŰVELET

HATÁRÁTLÉPÉS

1. táblázat: Indításjelzési eljárások középsúlyos és igen súlyos Broca-afáziában

Az 1. táblázat összefoglaló adatai, összhangban Szépe (2007)-tel azt mutatják, hogy az afázia súlyossága (AQ) és a fonológiai károsodás (FK) mértéke nem áll korrelációban. Noha a legsúlyosabb AQ együtt jár a legnagyobb mértékű fonológiai károsodással, a középsúlyos állapotok hasonló értékű AQ-i igen eltérő mértékű FK-kat mutatnak.

Fokozati korrelációt mutatnak az FK-értékek és az indításjelzések száma. Minél súlyosabb az FK, annál több patologikus indításjelzés. Míg azonban függetlenmintás t-próba alapján a súlyosabb és az enyhébb FK-értékek szignifikáns különbséget mutatnak (t=0,0008), addig a hozzájuk tartozó indításjelzések száma nem (t=0,146). A FK mértéke egyértelmű korrelációt mutat az indításjelzések típusai közül a szóhatár-pozíció és az első szegmentum közti időfülke-átjárással. Az enyhébb FK nem jár ilyen átjárással, míg a súlyosabb FK-ban az átjárás az előforduló patológiás indításjelzések 12,31–25%-át teszi ki, a különbség pedig szignifikáns (t=0,002). Mivel a súlyos fonológiai károsodás középsúlyos AQ-val is előfordul, a pozíciósértés kizárólag a súlyos fonológiai károsodásnak tudható be.

Az indításjelzés három művelettípusa közül minden közlő esetében mind a szegmentumbetoldás a szóhatár-pozícióba, mind a szóhatár melletti első szegmentumon történő, jegy nagyságrendű indításjelzés előfordul. A szegmentumbetoldások közül a h-betoldás a magánhangzóval kezdődő szóalak előtti indítópozíciójába az elsődlegesen alkalmazott művelet: ha a szegmentumbetoldás különféle esetei előfordulnak az adott közlőnél, akkor a h-betoldás a leggyakoribb, ha pedig közülük csak egy, akkor ez a h-betoldás. Minél súlyosabb a fonológiai károsodás, annál változatosabb képet mutat a különféle zöngés- és zöngétlen zár- és réshangok protézise. A függetlenmintás t-próba eredménye szerint a fonológiai károsodás mértéke nem mutat szignifikáns különbséget az alkalmazott betoldások előfordulási gyakorisága között (t=0,159), az afázia súlyossága azonban tendencia szinten (t=0,07) igen.

A szegmentumbetoldások közül a zöngétlen réshang betoldása magánhangzóval kezdődő szóalak előtti indítópozíciójában az elsődleges művelet az igen súlyos AQ esetében, míg a középsúlyos esetekben ez a művelet egyáltalán nem jelenik meg. Mivel a súlyos fonológiai károsodás szempontjából egymástól alig eltérő közlők között szignifikáns különbség van AQ tekintetében (p<0,05), a zöngétlen réshang megsokszorozódása magánhangzó előtti indításjelzésként kizárólag a súlyosabb AQ értéknek tudható be.

A jegyek nagyságrendjében történő indításjelzések közül a zöngétlenségművelet a minden esetben megjelenő indításjelzés a szóhatár melletti szegmentumpozícióban. A zárművelet csak a legenyhébb fonológiai károsodásnál nem jelenik meg. Minél nagyobb mértékű a fonológiai károsodás, annál nagyobb számban fordulnak elő. Azokban az esetekben, amikor előfordul, a jegyek nagyságrendjében a zárművelet a leggyakoribb előfordulású indításjelzés.

A nazalitásművelet a zárművelethez hasonló előfordulási mintázatot mutat. A legenyhébb fonológiai károsodásnál nem jelenik meg, s előfordulási gyakorisága párhuzamos a fonológiai károsodás súlyosságával.

A fonológiai károsodással való korrelációjuk mellett mindhárom jegyművelet a legsúlyosabb AQ esetében szignifikánsan többször fordul elő, mint a középsúlyos esetekben (p<0,05). Tekintve, hogy a súlyos fonológiai károsodás középsúlyos AQ-val is előfordul, a jegyműveletek megsokszorozódása kizárólag a súlyosabb AQ értéknek tudható be.

Felhasznált irodalom

Blumstein, S.: A phonological investigation of aphasic speech. Mouton, The Hague, 1973.

Blumstein, S.: Phonological Deficits in Aphasia: Theoretical Perspectives. In: Caramazza, A. (szerk.): Cognitive Neuropsychology and Neurolinguistics. Lawrence Erlbaum, New York, 1990. 33–53.

Mészáros É.: Az igeidő szelektív sérülésének mintázata magyar agrammatikus afáziásoknál. In: Nyelvtudományi Közlemények (megjelenés előtt).

Osmanné Sági J.: Az afázia klasszifikációja és diagnosztikája I–II. In: Ideggyógyászati Szemle 44, 1991. 339–362.

Szende T.: A beszéd hangszerelése. Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 13. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1995.

Szende, T.: Phonological representation and ‘global programming’. In: Magyar Fonetikai Füzetek/Hungarian Papers in Phonetics 21, 1989. 132–135.

Szende, T.: Phonological representation and lenition processes. Magyar Fonetikai Füzetek/Hungarian Papers in Phonetics 24. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1992.

Szende T.: Alapalak és lazítási folyamatok. Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 22. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1997.

Szépe J.: Ép és patologikus beszédbeli tévesztések szóalak szintű szerkezetrendező műveletei. In: Nyelvtudományi Közlemények 103, 2006. 129–147.

Szépe J.: Fonológiai devianciastratégiák anterior és poszterior afáziában. In: Tóth Andrea (szerk.): IX. Dunaújvárosi Nemzetközi Alkalmazott Nyelvészeti, Nyelvvizsgáztatási és Medicinális Lingvisztikai Konferencia. Dunaújvárosi Főiskola, Dunaújváros, 2007. 179–193.