Szépe Judit

Ép és patologikus beszédbeli tévesztések szerkezetrendező műveletei

1. Bevezetés

A nyelvi devianciák olyan alakulatai a közléseknek, amelyek eltérnek a rendszerszabályok alapján jósolható formáktól. Szabályszegő nyelvi alakulatok a nyelvhasználat számos területén felbukkannak: a köznapi beszéd lenizációs folyamataiban (1a) és nyelvbotlásaiban (1b), a nyelvi humorban (1c), a patologikus beszédben (1d), a gyermeknyelvben (1e), sőt a nyelv történeti változásának adatsoraiban (1f) is.

(1) (a)	asszem	‘azt hiszem’	(lenizáció)
(b)	eltöprő többség	‘elsöprő többség’	(nyelvbotlás)
(c)	Gombperec[,] a hídlakó	‘Gomperez, a hidalgó’ (Rejtő)	(nyelvi humor)
(d)	csedrenci	‘cseresznye’	(patologikus: afázia)
(e)	idemászt	‘idemászott’	(gyermeknyelv)
(f)	fenerossz póré	‘peronoszpóra’ (TESZ)	(történeti)

A szabályszegéseknek – látszólagos véletlenszerűségük ellenére – megvannak a maguk irányító szabályai (vö. pl. már Jakobson 1941, 1955, 1963, Fromkin 1973, 1980, Cutler 1982, Dell 1985, 1986, Levelt 1989). A deviáns formációk létrejöttét olyan determinációk irányítják, amelyek a nyelv működésének kognitív mechanizmusaiban gyökereznek, továbbá univerzális, illetőleg egyedi rendszersajátosságaiból következnek (vö. Blumstein 1978, Berg 1997, 2005, Croot et als 2000). Éppen ezért alkalmasak arra, hogy független bizonyítékként szolgáljanak olyan hipotézisek ellenőrzésére, amelyek a nyelv rendszerösszefüggéseiről, illetőleg működésfolyamatairól szólnak.

A tévesztéseknek – nemcsak a mindennapi közlésekben, hanem a patologikus megnyilatkozásokban és a nyelvbotlásokban is – ismert jelenségei a mássalhangzó-kapcsolatokon, illetőleg a szótagokon végbemenő átrendeződések. Ezek az átrendeződések mindig a szekvencia egyszerűsítését vagy felépítésük optimalizálását szolgálják.

Ez a tanulmány az ép spontán beszéd nyelvbotlásaiban, az afáziás beszédben és az időskori tévesztésekben működő hangsorépítési sajátosságok közül mutat be egyet: a deviáns alakok szótagszerveződését. A szótagszervező eljárások közül egyesek mindegyik vizsgált korpuszban fellelhetők, míg mások nem, vagy korpuszonként eltérő módon jelentkeznek.

2. A vizsgált korpuszok

Két non-poszterior és két poszterior afáziás beszélő 4 órányi spontán és előhívott közlését, amely nagy mennyiségben tartalmazott deviáns szótagszerveződést, összevetettem nem-afáziás korpuszok hasonló devianciáival. Ezek az adatok egy körülbelül 1200 spontán nyelvbotlást tartalmazó gyűjteményből és egy időskori tévesztéseket tartalmazó összeállításból valók. Szemben az afáziás adatokkal, e két utóbbi korpusz on-line korpusz, tehát összevetésük statisztikai eljárásokkal nem térképezhető fel: a kapott adatok típusoknak, nem pedig példányoknak tekintendők (vö. Huszár 2005: 23–26). Az időskori adatok közlőjénél enyhe, nem romló kognitív zavar áll fenn (Folstein-féle Mini Mentál Státus = 25–26, normál állapot = 26–30), akinél sem afáziát, sem Parkinson-kórt, sem Alzheimer-kórt nem diagnosztizáltak. A korpusz mintegy 500 spontán tévesztést tartalmaz, amelyet a közlő 81 és 83 éves kora között produkált. Már a magyarra vonatkozó vizsgálatok is kimutatták, hogy bár az időskor önmagában nem okoz romlást a mentális státusban, az ép mentális státusú időskorúak és fiatalabbak nyelvi teljesítménye szignifikánsan eltér (Hoffmann 2005, Kajcsa 2005). Ezzel együtt a mentális státus pontszáma és a nyelvi teljesítmény között sem egyik, sem másik korcsoportban egyéni korreláció nem mutatható ki (Kajcsa 2005: 37). Mivel saját vizsgálataim szerint a magas nyelvi teljesítményt mutató, magas pontszámú, ép mentális státusú időskorú közlők tévesztései nem térnek el a fiatalkorú közlők tévesztéseitől, viszont az alacsonyabb, de még mindig ép mentális státusú és nyelvi teljesítményű közlők a fiatalokétól eltérő devianciatípusokat is mutatnak, ezeknek a rendszeres kimutatása időskorúaknál a normál mentális státus alsó határán várható.

3. Szótagépítési devianciák

A szekvenciák szabályszegő alakulatai – általános megfogalmazásban – az egyszerűsítés elvét követik, vagyis fonológiai információtartalmuk mindig kisebb, mint a szabálykövető alakoké (Szende 1989, 1992, 180–183, 1997, 153–163, Szépe 2000, 158–166). Az információcsökkenésnek három forrása lehet.

(1) Szekvenciahatárok megerősítése vagy bevezetése, ami növeli a közlemény redundanciáját, ezáltal csökkenti információtartalmát: például az összetett szó két komponense közötti határ kiemelése történik akkor, amikor a közlő az alááll szóalakot úgy ejti, hogy a két á közé beiktat egy glottális zárat (2a). Morfémahatár bevezetése történik az Assisi Szent Ferenc tulajdonnév azt hiszi Szent Ferenc formában való értelmezése és ejtésekor (2b).

(2) Kevesebb eltérő komponens vagy szabály alkalmazása, mint amennyit az alakra a fonológiai reprezentációja eredetileg előír: például a szék szóalak szét, illetve tét formában való afáziás ejtése (2c) kevesebb képzéshely-, illetőleg képzésmódjegyet tartalmaz, mint amennyit a fonológiai reprezentáció előír. Ugyanis a szék lexéma egyaránt tartalmaz dentialveoláris és veláris képzéshelyjegyet, míg a szét csak dentialveolárist. Továbbá: a szék lexéma egyaránt tartalmaz zár és rés képzésmódjegyet, valamint dentialveoláris és veláris képzéshelyjegyet, míg a tét kizárólag zár képzésmódjeggyel és dentialveoláris képzéshelyjeggyel rendelkezik. Posztlexikális szabály alkalmazásának elmaradása lép fel a tanuljunk szóalaknak palatalizáció nélkül való ejtése, a tanul#junk esetében. A szabálykiterjesztés ugyancsak információhiányt idéz elő: az öttel több volt alak öttöl több vót formában való ejtése kiterjeszti a kerekségi harmóniát a labiális elöl képzett változattal nem rendelkező ‑val/‑vel toldalékra is (2e).

(3) Az összetevők sorrendezésére vonatkozó információ hiánya: a vágd zsebre szerkezet zságd vebre alakban való ejtése tartalmazza ugyan az összes szegmentális komponenst, ám létrejöttéből hiányzik az a művelet, amely a két kezdőszegmentumot a megfelelő pozícióba helyezi (2f).

(2) (a)	alá[?]áll	‘alááll’	határmegerősítés	(mindennapi közlés)
(b)	azt hiszi Szent Ferenc	‘Assisi Szent Ferenc’	határbevezetés	(gyereknyelv)
(c)	szét, tét	‘szék’	elemszámszűkítés	(afázia)
(d)	tanul#junk	‘tanuljunk’	szabálykorlátozás	(afázia)
(e)	öttöl több vót	‘öttel több volt’	szabálykiterjesztés	(afázia)
(f)	zságd vebre	‘vágd zsebre’	sorrendezéshiány	(nyelvbotlás)

A szótagépítési devianciákat létrehozó, legnagyobb hatókörű eljárások a szerkezetátrendezés, a szerkezetismétlés, valamint azok a szótagoptimalitást növelő, illetőleg szűkítő eljárások, amelyek az előző két művelettípus mellett szabályhatókör-módosításon, azaz szabálykiterjesztésen vagy ‑korlátozáson alapulnak. Mindegyiknek számos művelettípusa fordul elő a vizsgált korpuszokban, az alábbiak szerint:

1. Szerkezetátrendezés

a) Jegyek és elemek átrendezése szótagpozíciók között

b) Affrikáta virtuális komponenseinek átrendezése:

i) felbontás

ii) összeépítés

2. Szerkezetismétlés

a) Jegyek és elemek ismétlése szótagpozíciók között

b) Szerkezetismétlés mássalhangzó-kapcsolatok között

c) Teljes szótagszerkezet-ismétlés

3. Szótagoptimalitást növelő és szűkítő eljárások

a) A szonoritási hierarchia kiterjesztése hosszú mássalhangzókra

b) Szóbelseji morfémahatár kiemelése posztlexikális hasonulások felfüggesztésével

c) A szonoritási hierarchia szabályának kiterjesztése morféma-, illetőleg szóhatárral egybeeső mássalhangzó-kapcsolatokra

d) A szonoritási hierarchia szabályának kiterjesztése morfémahatár által nem tagolt mássalhangzó-kapcsolatokra

e) Rosszul formált szótagtípus vagy szótagillesztés kialakítása.

3.1. Szerkezetátrendezés

A deviáns szekvenciák egyik nagy hatókörű szótagépítő stratégiája a szerkezetet alkotó konstituensek sorrendjének felcserélése. A struktúraátrendezés fő forrása tehát az, hogy a deviáns alakokban az elemek vagy az összetevők egymás pozíciójában jelennek meg. Ebben az esetben az információcsökkenés forrása az, hogy a szótagépítés egy (vagy több) rendező szabállyal kevesebbet alkalmaz, mint ahány a jól formált alakra elő van írva. Összetevők sorrendjének cseréje a grammatikai elemzés bármelyik szintjén előfordulhat. Jegyek cseréje történik a táffítős ‘távfűtés’ afáziás alakban (3a), szegmentumoké a bekaranyodni ‘bekanyarodni’ időskori adatban (3b), morfolexikai elemeké a hangja a hallodat ‘hallja a hangodat’ nyelvbotlásos szerkezetben (3c). A fonológiai szinten értelmezhető cserék közül a vizsgált korpuszokban elsősorban a szegmentumcserék voltak gyakoriak, a jegycserék ritkábban fordultak elő.

(3) (a)	táffítős	‘távfűtés’	jegyek cseréje	afázia
(b)	bekaranyodni	‘bekanyarodni’	szegmentumok cseréje	időskori
(c)	hangja a hallodat	‘hallja a hangodat’	morfolexikai elemek cseréje	nyelvbotlás

A magyar szótag fő szerkezeti egységei a mássalhangzóval kitöltött vagy ki nem töltött szótagkezdet (onset), valamint a rím, amely tartalmazza a szótagalkotó magánhangzót (nukleust) és a szótagzáró mássalhangzóval kitöltött vagy ki nem töltött szótagzárlatot (kódát). A szegmentumok cseréje szinte minden esetben szótagpozíciókkal értelmezhető. Szükségszerű, hogy a magánhangzók egymás pozíciójában való megjelenése mindig a nukleus-kitöltés cseréje is legyen, de az már nem magától értődő, hogy a mássalhangzócserék is rendszeresen szótagpozíciókhoz kötődjenek. És mégis: összesen egyetlen olyan adat (a nyelvbotlásos ilodarmi ‘irodalmi’ alak) akadt az összevetett korpuszokban, amelyben nem köthető az elemcsere szótagpozíciókhoz.

A szótagstruktúrát átrendező különféle műveletek mindenekelőtt a mássalhangzóval kitölthető pozíciók között működnek gyakran, szótagon belül és szomszédos szótagok között egyaránt. Jellegzetes típusai a következők (az (a)-jelű példák az afázia-korpuszból valók, a (b) jelűek a nyelvbotlásosból, a (c) jelűek pedig az időskori tévesztések közül): a szomszédos szótagok (vagy szomszédos szóalakok párhuzamos) onsetjei közötti sorrendcsere (4); a szomszédos vagy párhuzamos nukleusok közötti sorrendcsere (5), a szomszédos vagy párhuzamos szótagok kódái közötti sorrendcsere (6); az azonos szótagi onset és kóda közötti sorrendcsere (7); valamint a korábbi szótag kódája és a következő szótag onsetje közötti sorrendcsere (8).

(4) (a)	thelszízenődi[x]	‘elszíneződik’	onsetek között	afázia
(b)	szoronánsabb	‘szonoránsabb’		nyelvbotlás
(c)	szőgenyek	‘szőnyegek’		időskori
(5) (a)	zsenár	‘zsanér’	nukleusok között	afázia
(b)	hidag, észeki táj	‘hideg, északi táj’		nyelvbotlás
(c)	Rudetolt	‘Rudotelt’		időskori
(6) (a)	nincs adat		kódák között	afázia
(b)	hertajtó	‘helytartó’		nyelvbotlás
(c)	püskönd	‘Pünkösd’		időskori
(7) (a)	tutac	‘tucat’	onset és kóda között	afázia
(b)	megbocsátó kanáj... kajánsággal	‘kajánsággal’		nyelvbotlás
(c)	karapták az ajtót	‘kaparták’		időskori
(8) (a)	csedrenci, csebrenci	‘cseresznye’	kóda és onset között	afázia
(b)	párfány	‘páfrány’		nyelvbotlás
(c)	a Hovnéd utcába	‘a Honvéd utcába’		időskori

Megfigyelhetjük, hogy míg más adatokban előfordul, az afáziás korpuszban egyáltalán nincsen példa sorrendcserére szomszédos kódák között. Ez utóbbi arra utal, hogy az afáziás hozzáférésben kiemelt szerepe van a szerkezet összetevői közül az első pozíciónak. Ezt a parafáziás mássalhangzó-harmóniák (Kassai 1981 gyermeknyelvre vonatkozó terminusával: távhasonulások) szintén alátámasztják: az érintett pozíció mindig a tagolási egységek első, szótag eleji mássalhangzója (Szépe 2000, 144–145). A nyelvbotlásos adatok is azt mutatják, hogy az onset érintettsége kiemelt: a szomszédos onsetek közötti sorrendcserére hatszor annyi példa van, mint a kódák közöttire, három és félszer annyi, mint a kóda és a szomszédos onset közöttire, valamint kétszer annyi, mint az azonos szótagi onset és kóda közöttire.

Ritka, de minden korpuszban előforduló esete a szerkezetátrendezésnek az affrikáta virtuális komponenseinek átrendezése. Ha az affrikátát egy zár- és egy résösszetevő szintéziseként fogjuk fel (amely összetevők fonetikailag el is különíthetők), akkor szerkezetátrendezési művelettel értelmezhetjük a következő afáziás jelenségeket (9a–d).

(9) (a)	tusva	‘csukva’	afázia
(b)	az egés talád	‘az egész család’	afázia
(c)	doszent	‘docens’	afázia
(d)	ha[dj]on nekik	‘hagyott nekik’	afázia

Az érintett affrikáták mindegyikére jellemző, hogy onset pozícióra vannak előírva. A műveletek mindegyikére pedig az jellemző, hogy csak az egyik komponenst helyezi el eltérő pozícióban, a másik összetevő az affrikáta eredeti helyén marad. Az elmozgatott elem valamelyik legközelebbi kódában fog pozicionálódni, előremozgásnál ugyanannak a szótagnak a kódájában, hátramozgásnál pedig az előző szótag kódájában. Ennek megfelelően a) az onset pozíciójára előírt affrikátából a résösszetevő ugyanannak a szótagnak a kódájába pozicionálódik (9a); b) az onset pozíciójára előírt affrikátából a résösszetevő a megelőző szótagnak a kódájába pozicionálódik (9b); c) az onset affrikátájából a zárelem ugyanannak a szótagnak a kódájába pozicionálódik (9c); d) az onset affrikátájából a zárelem a megelőző szótag kódájába pozicionálódik (9d).

Az ép nyelvi – tehát a spontán és az időskori – korpuszban az affrikátafelbontásnak éppen a fordítottja figyelhető meg: az affrikátaösszeépítés. Ez a művelet egy zár- és egy résszegmentumot épít össze affrikátává a felbontásnak megfelelő tükörművelettel (10a–c):

(10) (a)	farancs… fanyarságot	‘fanyarságot’	nyelvbotlás
(b)	rozsdamencs… rozsdamentes	‘rozsdamentes’	nyelvbotlás
(c)	csetvér	‘testvér’	időskori

3.2. Szerkezetismétlés

A szerkezetek konstituensei között akkor jön létre ismétlés, ha a téves szerkezetépítő művelet egy olyan komponenst (jegyet, szegmentumot, morfémát, szintaktikai vagy szemantikai szerkezetet), amely a szekvenciában legalább egy pozícióban már hatékonyan mozgósítva volt, elhelyez egy olyan pozícióban is, amelyre a rendszerszabály azt nem írja elő, s ahonnan törölheti a szabály szerinti komponenst. Ez a művelet is jellemzően ugyanazok között a szótagpozíciók között megy végbe, mint a szerkezetátrendező eljárások, vagyis szomszédos vagy párhuzamos onsetek között (11a–c), nukleusok között (12a–c), kódák között (13a–c), illetőleg azonos szótagi onset és kóda között (14a–c). (Az (a) jelű példák afáziás adatok, a (b) jelűek a nyelvbotlás-korpuszból, a (c) jelűek pedig az időskori tévesztések közül valók.)

Figyeljük meg, hogy a szomszédos szótagi kóda és onset közötti művelet szerkezetátrendezésben megjelenik, szerkezetismétlésben viszont egyetlen példa sem bukkant fel (15a–c). Az afáziás szerkezetismétlés hatóköre pedig szűkül: míg a szerkezetátrendezés csak a kódák közti átpozicionálásra nem terjed ki, addig a szerkezetismétlés kizárólag az azonos szótagpozíciókra korlátozódik. Vizsgáljuk meg részletesen a (13a) adatot, amelyben a szerkezetismétlés több lépése is megjelenik. Az ütöm szóalakot záró kódának, az m-nek a nazalitásjegye ráterjed a megelőző ragos főnév ugyanilyen pozíciójára, így lesz a t tárgyragból homorgán képzéshelyű nazális, azaz n. De a szóalak többi mássalhangzója is információhiányos. Egyik onsetpozíció sem a saját képzéshelyjegyét viseli, hanem egymásét. Az első szótagban a képzéshely labiodentális helyett bilabiális, a második pedig bilabiális helyett labiodentális lett. Vagyis d helyett b, b helyett pedig t. A létrejött alak tehát egy sorrendező művelettel is szegényebb, mint a standard változat. Ráadásul a szóalak második szótagi onsetje a saját zöngésségjegye helyett a következő szóalak második szótagjából kapta meg onsetjének zöngésségi értékét. Ezért nem d, hanem t jelenik meg a főnévi tő végén. (13a) esetében tehát láttunk példát az információcsökkenésnek arra a típusára is, amelyben a felhasznált összetevők száma csökken, és arra is, amelyben a sorrendezési műveletek száma lesz kisebb.

(11) (a)	körkő	‘körző’	onsetek között	afázia
(b)	kukacban	‘kupacban’		nyelvbotlás
(c)	haszlos lesz	‘hasznos lesz’		időskori
(12) (a)	kuroszú	‘koszorú’	nukleusok között	afázia
(b)	nézzük sörra	‘nézzük sorra’		nyelvbotlás
(c)	nyugdújas	‘nyugdíjas’		időskori
(13) (a)	a boton ütöm	‘a dobot ütöm’	kódák között	afázia
(b)	húspogás	‘húspogács’		nyelvbotlás
(c)	hideg víg	‘hideg víz’		időskori
(14) (a)	nincs adat		onset és kóda között	afázia
(b)	kék fokhagyma	‘két fokhagyma’		nyelvbotlás
(c)	megidedtem	‘megijedtem’		időskori
(15) (a)	nincs adat		kóda és onset között	afázia
(b)	nincs adat			nyelvbotlás
(c)	nincs adat			időskori

Szerkezetismétlés nemcsak jegyek és szegmentumok között történhet, hanem – akár szóhatárokon keresztül is – mássalhangzó-kapcsolatok között is. Ez az eljárás a gyors vagy lezser beszédben is létezik lenizációs folyamatként (Siptár 1995, Szende 1992, 1997). Ott az a szabály érvényesül, hogy a korábban megjelenő beszédhang artikulációja követi a későbbiét, pl.: lesz sütemény [S:], tíz zseb [J:] ejtése. A mássalhangzó-kapcsolatok közötti szerkezetismétlés kiterjesztése a lenizáción túlra sem az ép beszéd nyelvbotlásaiban, sem az időskori tévesztések között nem fordult elő. Az afáziás szerkezetismétlő művelet pedig módosítja a lenizációnál megismert szabályt. Függetlenül attól, hogy melyik mássalhangzó jelentkezik korábban vagy későbben, az afáziás példákban a nem elöl képzett mássalhangzó illeszkedik az elöl képzetthez, illetőleg az orális zárhang illeszkedik a vele azonos képzéshelyű nazálishoz (16a–c).

(16) (a)	t + k → tt	menet tözbe	‘menet közben’	afázia
	g + d → dd	gymár gyuddida ba	‘már nyugdíjban van’	afázia
(b)	d + n → nn	Sinney-be	‘Sidney-be’	afázia
	t + n → nn	ha[dj]on nekik	‘hagyott nekik’	afázia
(c)	r + n → nn	pánna	‘párna’	afázia
	l + n → nn	hen nem törik	‘el nem törik’	afázia

Amint látjuk, ezekben az esetekben a mássalhangzó-kapcsolat egyik szegmentuma helyén is a másik szegmentum jelenik meg. A két azonos mássalhangzó pedig a Kötelező Kontúr Elve (Törkenczy 1994, 327, Siptár 1995, 29) értelmében egy hosszút hoz létre. A szerkezetismétlést az indítja el, hogy a mássalhangzó-kapcsolat egyik eleme sikeresen aktivizálódik, a másik viszont egy-vagy több jegy tekintetében információhiányos. A jegyek pótlása a kapcsolat másik, sértetlen eleme felől érkezik. A célszekvenciában a mássalhangzó-kapcsolat elemei számos közös jeggyel rendelkeznek. Egészen pontosan, a kapcsolat elemeinek csupán egyetlen jegye nem közös. Az (a) esetekben két, eltérő képzéshelyű zárhang, (b)-ben homorgán nazális és zárhang, (c)-ben homorgán likvida és nazális követi egymást a kapcsolatban. Ám ha két olyan mássalhangzó találkozik, amelyeknek nincs vagy alig van közös jegyük, az afáziás kompenzációs stratégia más. Ekkor nem a kapcsolat másik eleméből pótlódnak a hiányok, hanem egy másik, a hiány helyének szótagpozíciójával megegyező szótagpozícióból, amely a szekvencia távolabbi helyéről kerül a műveleti mezőbe (17).

(17) (a)	magam mellé vettem tilenc történés	‘magam mellé vettem kilenc történészt’	afázia
(b)	bordasztó sokat dolgaztam	‘borzasztó sokat dolgoztam’	afázia
(c)	helyestek tartja	‘helyesnek tartja’	afázia

A sértetlen alakoknál (a) esetben a mássalhangzó-kapcsolat két eleme (mk) között sem képzéshelyben, sem képzésmódban, sem zöngésségben nincs egyező jegy. (b)-ben (rz) a képzéshely azonos, (c)-ben (sn) pedig ismét semmi. Az információhiányos onsetpozíciókat egyik esetben sem a mássalhangzó-kapcsolat másik elemének jegyei töltik fel, hanem egy másik onsetpozíció, amellyel viszont mindig van több közös jegy. Egészen pontosan csupán egy jegy nem közös. Az (a) esetben (k–t) megegyezik a képzésmód és a zöngétlenség, (b)-ben (z–d) a képzéshely és a zöngésség, (c)-ben pedig a pár tagjai (n–t) egymásnak homorgán szonoráns és zöngétlen megfelelői (n zöngéssége redundáns, ezért tekinthető a t-től való különbsége csupán egy jegynyinek). Egyértelmű, hogy az információhiány pótlását a meglévő információk irányítják a legkisebb különbség elve alapján. Mássalhangzó-kapcsolat esetén a kapcsolat információhiányos elemének jegypótlása csak akkor érkezhet a kapcsolat hiánytalan eleméből, ha annak jegyei nem kisebb mértékben egyeznek meg az információhiányos pozíció meglévő jegyeivel, mint az információhiányos pozíció meglévő jegyei a közlésegység egy másik, azonos helyzetű szótagpozíciójának jegyeivel. Máskülönben ez utóbbi ismételheti meg saját jegyeit az információhiányos pozícióban.

Az eltérő rendszerszintű betoldások a közlésegységet szekvenciaszervezési szempontból teszik homogénebbé, vagyis egyszerűbbé. A szótag üres szerkezeti pozíciójába való szegmentumbetoldás az érintett szótagok szerkezetének egyneműsítését idézi elő (18a–c), a teljes szótag betoldása pedig ezen felül még szegmentálisan is homogenizálja az alakot (19). Ez utóbbi eljárás kizárólag az afáziás korpuszban jelent meg.

(18) (a)	mindan ketten	‘mind a ketten’	afázia
(b)	még sosem láttam tranktort trankolni	‘traktort tankolni’	nyelvbotlás
(c)	szerencsé[k]tlenséget	‘szerencsétlenséget’	időskori
(19) (a)	Huhunágel a feladatata	‘Hufnágel’ ‘a feladata’	afázia
(b)	nincs adat		nyelvbotlás
(c)	nincs adat		időskori

3.3. A szótagoptimalitást növelő, illetőleg szűkítő eljárások

A legfőbb szótagillesztési szabály a szonoritási sorbarendezés (Törkenczy 1994, 276, 365–367). E szabály értelmében a) a szótaghatár által tagolt mássalhangzó-kapcsolat esetében hátrányos, ha a kapcsolat két tagja azonos szonoritású. Ezen belül b) hátrányos, ha első tagja nem nagyobb szonoritású, mint a második tagja. Ez a szabály nem terjed ki a szó-, illetőleg morfémahatáron lévő kapcsolatokra, továbbá az intervokális hosszú mássalhangzókra, amennyiben fonológiai reprezentációjukban kételemű kapcsolatoknak (geminátáknak) tekintjük őket. A deviancia által kiterjesztett szabály ezeken a szekvenciarészleteken is működik, s ezzel is a szótagszerkezet optimalitásának növelésére törekszik.

A jelenség a nyelvbotlás- és az időskori korpuszban fordul elő, a parafáziák között mindössze két adat lelhető fel. Ez nem véletlen, hiszen a parafázia stratégiája épp az ellenkező művelettel egyszerűsít, nevezetesen a mássalhangzó-kapcsolatok egyneműsítésével (vö. 16a–f). A nyelvbotlásos és az időskori tévesztések alapján úgy tűnik, hogy az a) szabály erősebb, mint a b). A korpusz adataiban a szabálykiterjesztés ugyanis rendre megszünteti a hosszú mássalhangzók szonoritási egyneműségét azzal, hogy egyik elemüket megváltoztatja (20a–f). Ugyanakkor teljesen esetleges, hogy a létrejött mássalhangzó-kapcsolat két eleme közül az első vagy a második rendelkezik nagyobb szonoritással. A (20)-as példákban az időskori (a–d) és nyelvbotlásos (e–f) példák mellett a korpusz két afáziás adata (g–h) szerepel.

(20) (a)	fél kentőtől nem indítanak	‘fél kettőtől nem indítanak’	nt > tt	időskori
(b)	hallosztad azt a borzalmat	‘hallottad azt a borzalmat?’	szt > tt	időskori
(c)	hogy estek túl rajta	‘essek’	st > ss	időskori
(d)	rá lehetne vetni	‘venni’	tn > nn	időskori
(e)	könyvem	‘könnyem’	nyv > nyny	nyelvbotlás
(f)	garmatika	‘grammatika’	rm > mm	nyelvbotlás
(g)	télt kelezsített	‘célt teljesített’	tk > tt	afázia
(h)	menjenek honszá	‘hozzá’	nsz > zz	afázia

Megfigyelhetjük, hogy a megváltoztatott elem mindig a kapcsolat első eleme. A jelenség párhuzamba állítható a gyors-, lezserbeszédnek azzal a szabályával, hogy ha egy kételemű mássalhangzó-kapcsolatból hosszú mássalhangzó lesz, akkor mindig az első elem hasonul a másodikhoz. A jelenség megfelel az asszimilációk magyarban általános irányának. Ugyanakkor az adatok többségénél kimutatható, hogy a hosszú mássalhangzó bontása további struktúrarendezésre vezethető vissza. Olyanra, mint a példasorban a szóalakok párhuzamos szótagjainak szerkezeti és szegmentális homogenizálása (20a, d).

A hosszú mássalhangzók szonoritási egyneműségét megszüntető művelet eredménye egyes esetekben egybeesik egy másik egyszerűsítési stratégia működésével: a szóbelseji morfémahatár kiemelésével. Ez a stratégia posztlexikális hasonulások végbemenését függeszti fel. Nyelvbotlásokban és időskori tévesztésekben az -sz tövű igék hasonulása marad el (21a–d). Afáziában erre nem akadt példa. Ezzel szemben kizárólag az afáziás adatokra jellemző művelet volt a palatalizáció törlése morfémahatáron (21e–f).

(21) (a)	veszni	‘venni’	szn > nn	nyelvbotlás
(b)	átveszte a kezdeményezést	‘átvette a kezdeményezést’	szt > tt	nyelvbotlás
(c)	nem akarom elhiszni	‘nem akarom elhinni’	szn > nn	időskori
(d)	fagylaltot esztünk	‘fagylaltot ettünk’	szt > tt	időskori
(e)	sajt#ja	‘sajtja’	palatalizáció törlése	afázia
(f)	tanul#junk	‘tanuljunk’	palatalizáció törlése	afázia

A szonoritási hierarchia szabályának kiterjesztése a mássalhangzó-kapcsolatok egy másik tartományban is végbemegy: az olyan szótaghatárokon, amelyek morféma-, illetőleg szóhatárral esnek egybe. A működési elv itt is hasonló: növeld a kapcsolat elemei között lévő szonoritási különbséget, függetlenül sorrendjüktől. (22) példái közül (a) még az antilabiális szabályt is kiterjeszti. Az antilabiális szabály szerint a kis szonoritáskülönbségű kételemű intervokális mássalhangzó-kapcsolatok esetében hátrányos, ha a második mássalhangzó labiális, de ez nem érvényes akkor, ha az első mássalhangzó sz vagy s (Törkenczy 1994, 375–378). Számos szabálykiterjesztéses adat ugyancsak visszavezethető további struktúrarendezésre. Például párhuzamos szótagi onsetismétlést mutat a tövekben (22a), szomszédos onsetistmétlést toldalékolt formában pedig (22f). Az adatoknak ebben a tartományában afáziás példa nem fordul elő.

(22) (a)	kakaskort	‘kakas-port’	sk > sp	nyelvbotlás
(b)	szétmont	‘szétbont’	tm > tb	nyelvbotlás
(c)	a te tantékeden tartom	‘tanszékeden’	nt > nsz	nyelvbotlás
(d)	késmenge	‘késpenge’	sm > sp	nyelvbotlás
(e)	eltöprő többség	‘elsöprő’	lt > ls	nyelvbotlás
(f)	becslérlő	‘becsmérlő’	csl > csm	nyelvbotlás
(g)	nagyon haszlos lesz	‘hasznos’	szl > szn	időskori
(h)	akkor venné érte	‘észre’	rt > szr	időskori

Feltűnő, hogy morfémahatár által nem tagolt szótaghatáron sokkal kevésbé jellemző a szonoritási hierarchia kiterjesztése mind a nyelvbotlások, mind az időskori adatok esetében, afáziában pedig egyáltalán nem jelentkezik (23a–c).

(23) (a)	küldött Titánnak jó, finom porcogókat, hű, de bordog volt	‘boldog’	rd > ld	időskori
(b)	érzelmi kurtúra	‘kultúra’	rt > lt	nyelvbotlás
(c)	szemgentális	‘szegmentális’	mg > gm	nyelvbotlás

A szótagoptimalitás növelésével ellentétes irányú folyamat a rosszul formált szótag kialakítása. A devianciakutatások régi megállapítása, hogy a tévesztések nem szegik meg a közlő anyanyelvének fonotaktikai szabályait. Megfigyelésem szerint afáziában rendszeresen, az időskori tévesztések között pedig ritkán és korlátozottan, de megjelenik a rosszul formált szótagtípus vagy szótagillesztés. Az afázia-korpuszban nagy számban fordulnak elő a következő deviáns alakulattípusok: a) szekvencia- vagy szóvégen középső nyelvállású, rövid magánhangzó (24a–c); b) egyszótagú szó vagy szekvencia végén felső nyelvállású, ajakkerekítéses rövid magánhangzó (25a–c); (c) rosszul formált onset (26a–d); (d) rosszul formált szótagillesztés morfémahatár által tagolt szótaghatáron (27a–c).

(24) (a)	fokofo	‘fogkefe’	afázia
(b)	joesö	‘jól eső’	afázia
(c)	ékö	‘pék’	afázia
(25) (a)	gombostü	‘gombostű’	afázia
(b)	fü	‘öv’	afázia
(c)	zsü	‘zseb’	afázia
(26) (a)	[xg]omb	‘gomb’	afázia
(b)	[Ng]omb	‘gomb’	afázia
(c)	[nj]o	‘nő’	afázia
(d)	tkébébe	‘tévébe’	afázia
(27) (a)	a[l#j]án	‘alján’	afázia
(b)	tanu[l#j]unk	‘tanuljunk’	afázia
(c)	megdagasz[t#j]a	‘megdagasztja’	afázia
(28) (a)	sok dolg volt	‘sok dolog volt’	afázia
(b)	szerencsé[k]tlenség	‘szerencsétlenség’	időskori

Rosszul formált kóda egyetlen esetben fordult elő a parafáziák között (28a). Az időskori adatok között ugyancsak egyetlen rosszul formált alak szerepelt (28b). A szerencsétlenség szóalak szerkezetépítésébe akkor került hiba, amikor a magánhangzóra végződő tőhöz már kiválasztott -tlan allomorf elé (a zöngésségi hasonulás során zöngétlenedő) g betoldásának művelete megtörtént. Azzal ugyanis, hogy a g kódába került, a -tlan elvesztette átszótagolásának lehetőségét, hiszen a kóda nem tölthető ki [kt] kapcsolattal. Ugyanakkor ez a művelet szekvenciaszervezési szempontból egyszerűbbé tette az alakot, hiszen szótagszerkezet-ismétlést eredményezett a harmadik és az ötödik szótag között.

4. Összefoglalás

Igazolodótt, hogy a deviáns alakok fő szervezőelve az egyszerűsítés, amely nagy hatókörű eljárások működése által irányítja a hangsorépítést a szekvenciában. Láttuk azonban, hogy ugyanazoknak az eljárásoknak eltérő korpuszokban eltérő műveletei lehetnek. A következő kérdés tehát az, vajon milyen tényezők hatására indítanak el hasonló környezetben azonos stratégiák eltérő műveleteket. A jelenség végső értékelése pedig akár történeti–tipológiai perspektívát is felidézhet. Feltehető, hogy a kevésbé differenciált képletek – egyéb patológiai, gyermeknyelvi, történeti, dialektológiai párhuzamok alapján – elementárisabb állapotokat és univerzális stratégiákat tükröznek.

Felhasznált irodalom

1. Berg, T.: The modality-specificity of linguistic representations: Evidences from slips of the tonge and the pen. In: Journal of Pragmatics 27, 1997. 671–698.
2. Berg, T.: 2005. A structural account of phonological paraphasias. In: Brain and Language 94, 2005. 104–129.
3. Blumstein, S.: Segment structure and the syllable in aphasia. In: Alan, B. – Hooper, J. B. (szerk.): Syllables and segments. North-Holland, Amsterdam, 1978, 189–200.
4. Croot, K. – Hodges, J. R. – Xuereb, J. – Patterson, K.: Phonological and articulatory impairment in Alzheimer’s disease: A case series. In: Brain and Language 75, 2000. 277–309.

5. Cutler, A.: Slips of Tongue and Language Production. Mouton, The Hague, 1982.

6. Dell, G. S.: Positive feedback in hierarchial connectionist models: applications to language production. In: Cognitive Science 9, 1985. 3–23.

7. Dell, G. S.: A Spreading-Activation Theory of Retrieval in sentence production. In: Psychological Review 3, 1986. 283–320.

8. Fromkin, V. (szerk.): Speech errors as linguistic evidence. Janua Linguarum 77. Mouton, The Hague, 1973.

9. Fromkin, V. (szerk.): Errors in linguistic performance. Academic Press, London, 1980.

10. Hoffmann I.: Afáziás, Alzheimer-kóros és ép kontroll időskorúak spontán beszédének temporális sajátosságai. PhD-értekezés. PTE, Pécs, 2005.
11. Huszár Á.: A gondolattól a szóig. A beszéd folyamata a nyelvbotlások tükrében. Tinta, Budapest, 2005.
12. Jakobson, R.: Kindersprache, Aphasie und allgemeine Lautgesetze. Uppsala, 1941.
13. Jakobson, R.: Two aspects of language and two types of aphasic disturbances. In: Jakobson, R. – Halle, M. (szerk.): Fundamentals of language 2. Mouton, The Hague, 1955, 53–82.
14. Jakobson, R.: Towards a linguistic typology of aphasic impairments. In: Reuck, A. V. S. de – O’Connor, M. (szerk.): Disorders of language. Churchill, London, 1963, 47–75.

15. Kajcsa N.: Az időskori mentális károsodások hatása a nyelvhasználatra. Szakdolgozat. PPKE BTK, Piliscsaba, 2005.

16. Kassai I.: Távhasonulás a gyermeknyelvben. In: Nyelvtudományi Közlemények 83, 1981. 160–167.

17. Levelt, W. J. M.: 1989. From intention to articulation. Cambridge: MIT Press.

18. Siptár P.: A magyar mássalhangzók fonológiája. Linguistica, Series A, Studia et dissertationes 18. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1995.

19. Szende, T.: Phonological representation and ‘global programming’. In: Magyar Fonetikai Füzetek/Hungarian Papers in Phonetics 21, 1989. 132–135.
20. Szende, T.: Phonological representation and lenition processes. MFF/HPP 24. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1992.
21. Szende T.: 1997. Alapalak és lazítási folyamatok. Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 22. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest 1997.
22. Szépe J.: Fonémikus parafáziák magyar anyanyelvű afáziások közlésfolyamataiban. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Nyelvészeti Intézetének Kiadványai 2. PPKE BTK, Piliscsaba, 2000.

23. Törkenczy M.: A szótag. In: Kiefer F. (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan II. Fonológia, 273–392. Akadémiai, Budapest, 1994.

Források

1. Rejtő = Rejtő J.: Piszkos Fred, a kapitány. MEK, Budapest, é.n., 97.

2. TESz = A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. III. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976, 167.