Szépe Judit

MTA Nyelvtudományi Intézet – PPKE BTK

 

Univerzális vs. rendszerszabályozott elem- és szerkezetválasztás

(Parafáziák szegmentumválasztó és hangsorépítő stratégiái)

 

Megjelent in: Kukorelli Sándorné (főszerk.): A nyelvtudás szerepe a változó Európában. V. Dunaújvárosi Nemzetközi Nyelvvizsgáztatási és Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia, 313–323. Dunaújvárosi Fő­iskola, Dunaújváros.

 

            A kreatív nyelvhasználat szabálykövető természete nemcsak a rendszerszabályoknak megfelelő nyelvi alakulatokban mutatkozik meg, hanem az azoktól eltérőkben is tetten érhető.

Szabályszegő nyelvi alakulatok a nyelvhasználat számos területén felbukkannak: a köznapi beszéd nyelvbotlásaiban, a nyelvi humorban, a költészetben, a patologikus beszédben, a gyermeknyelvben, sőt a nyelv történeti változásának adatsoraiban is. Nyelvi rendszerszabályt lehet akaratlagosan is megszegni, de a szabályszegés lehetséges eljárásainak megvannak a maguk irányító szabályai (vö. pl. már Jakobson 1941, 1955, 1963, Fromkin 1973, 1980, Cutler 1982, Dell 1985, 1986, Levelt 1989). A deviáns formációk létrejöttét olyan elvek irányítják, amelyek a nyelv működésének kognitív mechanizmusaiból, továbbá univerzális, illetőleg egyedi rendszersajátosságaiból ve­zethetők le. Éppen ezért a tévesztések alkalmasak arra, hogy független bizonyítékként szolgál­janak a nyelv rendszerösszefüggéseiről, illetőleg működésfolyamatairól megfogalmazott hipo­tézisek ellenőrzésére mintegy a tettenérés erejével.

            A deviáns formációk olyan nyelvi alakulatok, amelyek a beszédprodukcióban a rend­szer működése során fellépő téves műveletek következményeképp jönnek létre. Téves műve­letek különféle, általában mentális (fogalmi) és nyelvi szinteken jelenhetnek meg (vö. Huszár 1998, 2000, Gósy 2001, 2002), így a deviáns formációk a grammatika eltérő elemzési szintjein, illetőleg dimenzióiban értelmezhetők. Most bemutatandó vizsgálatom elsősorban patologikus devian­ciákra, afáziás beszélők fonológiai szinten értelmezhető parafáziás jelenségeinek szekvenciaszervezési sajátosságaira terjed ki. Célom, hogy kimutassam – s lehetőség szerint az afáziás jelenségeken kívüli független bizonyítékokkal is alátámasszam –, hogy a szekven­ciába tévesen kerülő elem kiválasztását és pozícióját egyfelől rendszerszabályok, másfelől olyan, nagy hatókörű egyszerűsítési stratégiák irányítják, amelyek eltérő műveletek formájá­ban öltenek testet.

            A parafázia az afáziás beszédnek az a jellegzetessége, hogy a közlemény egyik össze­tevője helyén egy másik, ugyanolyan nyelvi szintű összetevő jelenik meg. Szegmentális parafázia jön létre tehát, ha egy közlésegységben valamelyik szegmentum helyett egy másik szegmentum jelenik meg, így pl. piros helyett kiros adatban p helyett k. Ez a jelenség a szak­irodalomban beszédhang-helyettesítés néven is ismert. (A könnyebb olvashatóság kedvéért az adatokat a magyar helyesírás szerint közlöm, s a későbbi példákban nem az asszimilációt, hanem az asszimiláció szabályszegő elmaradását jelölöm szögletes zárójelek közé tett IPA-átírási jelekkel. Ugyanígy jelölöm szükség esetén a téves művelet által érintett szegmentumo­kat.) A helyettesítésen kívül az elemek törlését és betoldását is para­fá­ziá­nak tekintjük. Ezek­ben az esetekben egy szegmentum helyén zéró, illetőleg egy zéró helyén szegmentum jelenik meg, pl. szalámi helyett saámi, beledolgoztam helyett belgedolgoztam.

            A vizsgálat négy non-poszterior afáziás beszélő 4 órányi spontán és előhívott közlésé­ből (saját gyűjtés) elemzi a fonológiai adatokat. Annak bizonyítására, hogy az egyszerűsítési elv a szekvenciaszervezésnek valóban univerzálisnak tekinthető stra­tégiáiban nyilvánul meg, a parafáziás adatok szekvenciaszerveződési sajátosságait nem-afá­ziás korpuszokkal is össze­vetem: egy körülbelül 700 spontán nyelvbotlást tartalmazó gyűjte­ményből (saját gyűjtés), egy 81 éves közlő mintegy 300 spontán tévesztését tartalmazó gyűj­teményből (saját gyűjtés), egy nem értelmi fogyatékos autista kisfiú anyanyelvelsajátításának a kezdetektől 7 év 9 hónapos koráig felvett beszédkorpuszából (Forró Orsolya gyűjtése), illető­leg gyermeknyelvi deviáns adatokból (Dezső 1970, Gósy 1999, Kassai 1981, Lengyel 1981a,b továbbá Rétei Eszter gyűjtése, Svak Tímea gyűjtése és saját gyűjtés) és általános iskolások mintegy 1000 íráshibáját tartalmazó korpuszból (Lengyel é.n.) való adatokkal.

           

Rendszerszabályok a szegmentumok kiválasztásában

     Megfigyelhető, hogy a parafáziás folyamatokban tendenciaszerűen ugyanazok a magán­hangzók és mássalhangzók töltik be a helyettesített és a helyettesítő szerepet is: a nem-hátulképzett mássalhangzók (pl.: /t z d l/) és a nem-alsó nyelvállású magánhangzók (pl.: /y i o e:/). Ezek az elemek a rendszer legnagyobb sűrűségű tartományának tagjai, és feltehetően ez­zel összefüggésben a spontán beszédben is a leggyakoribbak. (A nagy sűrűségű tartomány halmazelméleti kifejezéssel nagy számosságú (rész)halmaz.) A lehetséges magyarázat ezek­nek az elemeknek az implementációbeli kétarcúsága. A nem-hátulképzett mássalhangzók a viszonylag legkisebb artikulációs energiafelhasználással ejthető egységek, a semleges légző­álláshoz közelebbi, nem-alsó magánhangzók pedig a képzési konfiguráció kis mértékű szükséges elmozdulásával ejthetők. Ez indokolja ezeknek az elemeknek a helyettesítőként való gyakori megjelenését. Ugyanakkor a szájcsatorna (közel) azonos felületén képezendő számos mássalhangzó, illetőleg a (közel) azonos konfigurációs térben képezett számos magán­hangzó az artikuláció olyan nagyfokú pontosságát követeli meg, amely az afáziás köz­lők számára nem ritkán elérhetetlen. Ezt az igazolja, hogy az itt említett elemek gyakran je­lennek meg helyettesítettként is (Szépe 2000: 102–109).

 

Az egyszerűsítés elve a szekvenciaszervezésben: elemválasztó és szótagépítő stratégiák

            A szekvenciák szabályszegő alakulatai az egyszerűsítés elvét követik, vagyis fonoló­giai információtartalmuk mindig kisebb, mint a szabálykövető alakoké (Szende 1992, 180–183, 1997, 153–163, Szépe 2000, 158–166). Ez az elv az alapja annak, hogy olyan, egymással ellentétes irányú műveletek eredményeit is, mint a törlés és a betoldás, azonos keretben értel­mezhessük (Szépe 2002).

            Az egy­sze­rű­sí­tés elve a deviáns nyelvi alakulatok létrehozása során mind az elem­válasz­tásban, mind a szótagépítésben jelen van. Négy nagy hatókörű stratégiája van, amelyek közül a szekvenciaszervezés egynek vagy többnek a követésével állítja elő a deviáns alakot. E stratégiák a következk:

Az egyszerűsítés elvét képviselő nagy hatókörű stratégiák – amelyeknek eredményei a parafáziás ala­kok – a következők: (A) a tagolási határok kiemelése; (B) az összetevők sorrendjének cseréi; (C) a szerkezetek konstituenseinek harmonizálása (szerkezetismétlés); (D) a rendszerszabá­lyok hatókörének kiterjesztése. (A (D) pont eseteit nem külön, hanem az (A)–(C) műveletein belül fogom bemutatni.)

            (A) A tagolási határok kiemelése

            Az afáziás szekvenciák legnagyobb számban és változatosságban megjelenő egyszerűsítési stratégiája a tagolási határok kiemelése. A tagolási határok kiemelése növeli a közlemény redundanciáját, ezáltal csökkenti információtartalmát. A tagolási határ kiemelése vagy határjelöléssel történik ott, ahol a folyamatos közlés szekvenciaszervezési szabályai ezt nem írják elő vagy éppen tiltják, vagy többféle tagolási jel együttes alkalmazásában nyilvánul meg: a tagolás kijelölésében a szupraszegmentális tényezők megjelenése és a posztlexikális szabályok felléptének elmaradása mellett szegmentális komponensek is részt vesznek. A szegmentális komponensek a tagolási határon a közlés átmeneti felfüggesztésére törekszenek, vagyis vagy a glottisz működését szüntetik meg zöngétlen hang beiktatásával, vagy zárkomponenst tartal­mazó hanggal akasztják meg a képzés folyamatát, sőt gyakran a két komponenst együtt tartal­mazó elemet választanak a határ megerősítésére. Mind az indításjelzés, mind a határjelzés leggyakoribb megerősítői tehát a zöngétlenségművelet és a zárművelet. (A példasorokban az (a) jelű példák minden esetben a parafáziás adato(ka)t, a (b) a nyelvbotlásbelit, a (c) az idős­korit, a (d) az autistát, az (e) pedig a gyermeknyelvi adato(ka)t tartalmazza.)

            Zöngétlenségműveletet tartalmaz indításjelzésben a h bevezetése a közlésegység ele­jére, ahogyan ezt az (1) példasor mutatja, továbbá a zöngés kezdés zöngétlenítése (2). A zön­gétlenítés a határjelzés kiemelésében is részt vesz (5), ám az afázián kívül csak a gyermek­nyelvi korpuszban volt kimutatható.

            Zárműveletet tartalmaz indításjelzésben egy zárhang protézise (3), továbbá a nazális vagy réshang helyett zárelemet tartalmazó homorgán hang megjelenése (4a).

            A zárelemet tartalmazó zöngétlen hang protézise, pl. (3a,c,d), továbbá a zöngétlen zár­hang és a h együttes megjelenése a közlésegység elején (pl.: thőorvos főorvos) egyszerre tartalmaz zöngétlenség- és zárműveletet. A zöngétlenségművelet minden korpuszban fellel­hető, míg a zárművelet nyelvbotlásban nem jelenik meg, továbbá  a nazális vagy réshang he­lyett zárelemet tartalmazó homorgán hang megjelenése kizárólag afáziában mutatkozik. A határjelzés kiemelésének minden korpuszban megjelenő zárműveletei pedig a zárkonstituens bevezetése a zárószegmentumba vagy zárhang betoldása a közlésegység végére (6). Ez utóbbi esetben a zárhangok az esetek legnagyobb részében zöngétlenek, vagyis egyszerre képviselik a zöngétlenség- és a zárműveletet. (Itt köszönöm meg Szende Tamásnak a jelenség értelmezésében nyújtott segítségét.)

            A szóbelseji morfémahatárok kiemelésének az afázián kívül kizárólag az időskori adatokban megjelenő művelettípusa a posztlexikális szabályok elmaradása (7).

            Míg a szegmentális műveletek kiemelik a határjelzéseket, addig a szótag-, azaz hangsorépítő műveletek bevezetik azokat. A rendszerszabályok által elő nem írt tagolási határ bevezetése úgy rendezi át a közleményt, hogy annak ritmus- és redundanciaviszonyai növeljék a szekvencia morfémaszerkezeti vagy fonotaktikai tagoltságát. A határbeiktatás minden vizs­gált korpuszban jelen lévő stratégia (8).

 

(1) (a)

hírt egy levelet

írt egy levelet

(b)

nincs adat

 

(c)

az három hadag volt

az három adag volt

(d)

hamiska

apiska

(e)

hújcip[ë.]

új cipő

(2) (a)

komb

fízen

gomb

vízen

(b)

tervezek egy arra faló kanyarást

tervezek egy arra való kanyarást

(c)

megsütni a saját sírjában

megsütni a saját zsírjában

(d)

nincs adat

 

(e)

firág

virág

(3) (a)

kpár

tjogi

nem kirodába

pár

jogi

nem irodába

(b)

nincs adat

 

(c)

föltült

fölült

(d)

tüzemanyag

üzemanyag

(e)

addide blabda

add ide a labdát

(4) (a)

tin

bár

csok

nem

vár

sok

(b–e)

nincs adat

 


 


(5) (a)

dop

készen

tévét nészni

dob

kézen

tévét nézni

(b–d)

nincs adat

 

(e)

szalat

ténylek

szalad

tényleg (írásban)

(6) (a)

Ápichán

nagyont jól

Ápisznál

nagyon jól

(b)

mocsogat

rajtad a sort

mosogat

rajtad a sor

(c)

igendám, de

igen ám, de

(d)

apunt

damódak(k)

apu

mamóka

(e)

edz enyim

banánt

eljönk

ez az enyém

banán

eljön (írásban)

(7) (a)

saj[t#j]a

tanu[l#j]unk

sajtja

tanuljunk

(b)

nincs adat

 

(c)

nem akarom elhiszni

fagylaltot esztünk

nem akarom elhinni

fagylaltot ettünk

(d)–(e)

nincs adat

 

(8) (a)

szentember

szeptember

(b)

habdarál

harapdál

(c)

a forrállást még húsz per­cig folytatni kell

a forralást még…

(d)

sajtóci

majmóci

(e)

Ki az a Szárnyati Géza?

szárnyat igéz a [malacra]

 

(B) Az összetevők sorrendjének cseréi

            Az afáziás beszéd másik nagy hatókörű egyszerűsítő stratégiája a szerkezetet alkotó konstituensek sorrendjének felcserélése. A struktúra-átrendezés fő forrása tehát az, hogy a deviáns alakokban az elemek vagy az összetevők egymás pozíciójában jelennek meg. Ebben az esetben az információcsökkenés forrása az, hogy a beszédmechanizmus egy (vagy több) rendező szabállyal kevesebbet alkalmaz, mint ahány a jól formált alakra elő van írva. Össze­tevők sorrendjének cseréje a grammatikai elemzés bármelyik szintjén előfordulhat. Jegyek cseréje történik a táffítős távfűtés alakban, szegmentumoké a künölös különös-ben, mor­fémák a Rábírni se nézel? ránézni se bírsz? szerkezetben. A fonológiai szinten értelmezhető cserék közül a vizsgált korpuszokban elsősorban a az elemcserék voltak gyakoriak, a jegy­cserék ritkábban fordultak elő, méghozzá a parafázián kívül egyértelműen csak a nyelvbotlá­sokban és az időskori adatokban (9).

 

(9) (a)

táffítős

összpo[N]kort

távfűtés

összkomfort

(b)

a hír fütőtúzként terjedt

szaccsolok

a hír futótűzként terjedt

saccolok

(c)

csinálj egy kapicsúnót

csinálj egy kappucsínót

(d)–(e)

nincs adat

 

 

            A magyar szótag fő szerkezeti egységei a mássalhangzóval kitöltött vagy ki nem töltött szótagkezdet (onset), valamint a rím, amely tartalmazza a szótagalkotó magánhangzót (nukleust) és a szótagzáró mássalhangzóval kitöltött vagy ki nem töltött szótagzárlatot (kódát). A szegmentumok cseréje szinte minden esetben szótagpozíciókkal értelmezhető. Szükségszerű, hogy a magánhangzók egymás pozíciójában való megjelenése mindig a nukleus-kitöltés cseréje is legyen, de az már nem magától értődő, hogy a mássalhangzó-cserék is rendszeresen szótagpozíciókhoz kötődjenek. És mégis: összesen egyetlen olyan adatot talál­tam az összevetett korpuszokban, amelyben nem köthető az elemcsere szótagpozíciókhoz: ez a nyelvbotlásos ilodarmi irodalmi alak.

            A szótagstruktúrátkülönféle átrendező műveletek mindenekelőtt a mássalhangzóval kitölthető pozíciók között gyakoriak szótagon belül és szomszédos szótagok között. Jellegze­tes típusai a következők: a szomszédos szótagok (vagy szomszédos szóalakok párhuzmos) onsetjei közötti sorrendcsere (10); a szomszédos vagy párhuzamos nukleusok közötti sorrend­csere (11), a szomszédos vagy párhuzamos szótagok kódái közötti sorrendcsere (12); az azo­nos szótagi onset és kóda közötti sorrendcsere (13); és a korábbi szótag kódája és a következő szótag onsetje közötti sorrendcsere (14).

 

(10) (a)

szoronánsabb

szonoránsabb

(b)

thelszízenődik

elszíneződik

(c)

szőgenyek

szőnyegek

(d)

nedves cirkos

kedves cirmos

(e)

panicsor

paradicsom

(11) (a)

nincs adat

 

(b)

hidag, észeki táj

hideg, északi táj

(c)

Rudetolt

Rudotelt

(d)–(e)

nincs adat

 

(12) (a)

nincs adat

 

(b)

hertalytó

helytartó

(c)

püskönd

Pünkösd

(d)–(e)

nincs adat

 

(13) (a)

nüs

sün

(b)

befezejte

befejezte

(c)

boroszkány

boszorkány

(d)

vullánk

vulkán

(e)

nincs adat

 

(14) (a)

nincs adat

páfrány

(b)

párfány

 

(c)

a Hovnéd utcába

a Honvéd utcába

(d)

nincs adat

 

(e)

rednesség

rendesség (írásban)

 

Megfigyelhetjük, hogy míg más adatokban előfordul, az afáziás korpuszban egyáltalán nin­csen példa kóda és következő szótagi onset, illetőleg szomszédos kódák közötti sorrendcsere. Ez utóbbi arra utal, hogy az afáziás hozzáférésben kiemelt szerepe van a szerkezet összetevő­jében az első pozíciónak. Ezt a parafáziás mássalhangzó­harmóniák szintén alátámasztják: az érintett pozíció mindig a tagolási egységek első, szótag eleji mássalhangzója. (Szépe 2000, 144–145). A nyelvbotlásos adatok is azt mutatják, hogy az onset érintettsége kiemelt: a szom­szédos onsetek közötti sorrendcserére hatszor annyi példa van, mint a kódák közöttire, három és félszer annyi, mint a kóda és a szomszédos onset közöttire, valamint kétszer annyi, mint az azonos szótagi onset és kóda közöttire.

 

(C) A szerkezetek konstituenseinek harmonizálása (szerkezetismétlés)

A szerkezetek konstituensei között akkor jön létre harmónia, lényegében tehát egyszerűsítő egyenirányítás, ha a téves szerkezetépítő művelet egy olyan komponenst (jegyet, szegmentumot, morfémát, szintaktikai vagy szemantikai szerkezetet), amely a szekvenciában leg­alább egy pozícióban már hatékonyan mozgósítva volt, elhelyez egy olyan pozícióban is, amelyre a rendszerszabály azt nem írja elő, s ahonnan törli a szabály szerinti komponenst.

            Ez történik az afáziás közlésegységek magánhangzóinak téves hangrendi illeszkedése­iben. A köznyelvi szabályt az afáziás egyszerűsítési stratégia egyrészt módosíthatja, másrészt pedig túlgeneralizálhatja, vagyis kiterjesztheti a normál működési környezetén túlra (15). A szabálymódosítás abból áll, hogy a hangrendi illeszkedést nem a tő váltja ki, mint a köznyelvi alakban (Nádasdy–Siptár 1994), hanem a következő szótag (15b), a túlgenerálás pedig abban, amikor a stratégia végrehajtja az illesztést nem illeszkedő jegy (nyelvállásfok) esetében is (15e), vagy a szabály által elő nem írt tőben (15c) vagy toldalékon (-val/-vel) is (15a, második adat).

           

(15) (a)

hetvenhárombe kezdtem

öttöl több vót

hetvenháromban kezdtem

öttel több volt

(b)

illetéleg a beszélő

illetőleg a beszélő

(c)

az ebődhordó fogóját

az ebédhordó fogóját

(d)

nincs adat

 

(e)

a kanyha fala

repöllő

a konyha fala (írásban)

repülő (írásban)

 

            Harmónia nemcsak magánhangzók, hanem mássalhangzó-jegyek (16) és szegmentu­mok (17) között is létrejöhet, illetőleg – akár szóhatárokon keresztül is – mássalhangzó-kap­csolatok között is (18). A mássalhangzó-harmóniában a deviáns elem a közlésegység egy má­sik pozíciójában szintén megjelenik, de ott megfelelően. (17)-ben az is megfigyelhető, hogy leggyakrabban (afáziában mindig) az onset az irányító pozíció. A mássalhangzókapcsolat-harmónia a gyors vagy lezser beszédben is létezik (Siptár 1995, Szende 1992, 1997). Ott az a szabály érvényesül, hogy a korábban megjelenő beszédhang arti­ku­lá­ció­ja követi a későbbiét, pl.: lesz sütemény [S:], tíz zseb [J:] ejtése. Az afáziás beszéd ezúttal is módosítja a szabályt. Függetlenül attól, hogy melyik mássalhangzó következik korábban vagy későbben, az afáziás példákban a nem elöl képzett mássalhangzó illeszkedik az elöl képzetthez, illetőleg az orális zárhang illeszkedik a vele azonos képzéshelyű nazálishoz (18a).

 

(16) (a)

tontosság

a Nagyar Nemdebe

pontosság

a Magyar Nemzetbe

(b)

eloszlász

eloszlás

(c)

ezt a hülye kuját

ezt a hülye kutyát

(d)

nincs adat

 

(e)

szürdőszoba

gergeti

fürdőszoba

kergeti (írásban)

(17) (a)

küzönbözik

különbözik

(b)

egyre csöbb csángó

egyre több csángó

(c)

haszlos lesz

hasznos lesz

(d)

vullánk

vulkán

(e)

szésze

közomböző

csésze

különböző


 

(18) (a)

szottam

tunnám

pánna

szoktam

tudnám

párna

(b)

szemmel voltak velem

szemben voltak velem

(c)

nincs adat

 

(d)

buffenc

bukfenc

(e)

Jukka

Jutka

 

            A különféle szintű betoldások a közlésegységet szekvenciaszervezési szempontból teszik homogénebbé, vagyis egyszerűbbé. A szótag üres szerkezeti pozíójába való szeg­mentum­betoldás az érintett szótagok szerkezetének egyneműsítését idézi elő (19), a teljes szótag betoldása pedig ezen felül még szegmentálisan is homogenizálja az alakot (20).

                                              

(19) (a)

mindan ketten

mind a ketten

(b)

tropik prominens

topik prominens

(c)

szerencsé[k]tlenséget

szerencsétlenséget

(d)

nincs adat

 

(e)

krokrodil

krokodil

(20) (a)

Huhunágel

a feladatata

Hufnágel

a feladata

(b)–(c)

nincs adat

 

(d)

lálálában

lábambam

valalamit

lábam

lábam

valamit

(e)

igengen

mozoziba

nenemérdekelsz

igen

moziba (írásban)

nem érdekelsz

           

            Szabályok túlgeneralizációja nemcsak a jegyek, illetőleg a szegmentumok, hanem a szótag nagyságrendjében is végbemennek. Végezetül tekintsük át ezt a kérdéskört.

            A legfőbb szótagillesztési szabály a szonoritási (hangzóssági vagy zengős­ségi) sorbarendezés (Törkenczy 1994). E szabály értelmében a) a szótaghatár által tagolt mással­hangzó-kapcsolat esetében hátrányos, ha a kapcsolat két tagja azonos szonoritású. Ezen belül b) hátrányos, ha első tagja nem nagyobb szonoritású, mint a második tagja. Ez a szabály nem terjed ki a szó-, illetőleg morfémahatáron lévő kapcsolatokra, továbbá az intervokális hosszú mássalhangzókra, amennyiben fonológiai reprezentációjukban kételemű kapcsolatoknak (geminátáknak) tekintjük őket. A túlgeneralizált szabály ezeken a szekvenciarészleteken is működik, s ezzel is a szótagszerkezet optimalitásának növelésére törekszik.

            A fonológiai reprezentációjukban geminátáknak tekintett inter­vokális hosszú mással­hangzók elemei azonos szonoritásúak. A jelenség a nyelvbotlás- és az időskori korpuszban fordul elő, a parafáziák között mindössze egyetlen adat lelhető fel. Ez nem véletlen, hiszen a parafázia stratégiája épp az ellenkező művelettel egyszerűsít, nevezetesen a mássalhangzó­kapcso­latok egyneműsítésével. A nyelvbotlásos és az időskori tévesztések alap­ján úgy tűnik, hogy az a) szabály erősebb, mint a b). A korpusz adataiban a túlgeneralizáció ugyanis rendre megszünteti a hosszú mássalhangzók szonoritási egyneműségét azzal, hogy egyik elemüket megváltoztatja (21a­–e), de teljesen esetleges, hogy a létrejött mássalhangzó-kapcsolat két eleme közül az első vagy a második rendelkezik nagyobb szonoritással. (A 21–22-es példában kizárólag nyelvbotlásos (21a–d, 22a–f) és időskori (21e–f, 22g–i) adatok sze­repelnek.)

 

(21) (a)

fél kentőtől nem indítanak

fél kettőtől nem indítanak

[nt]>[tt]

(b)

hallosztad azt a borzalmat

hallottad azt a borzalmat?

[st­]>[tt]

(c)

hogy estek túl rajta

essek

[St]>[SS]

(d)

rá lehetne vetni

venni

[tn]>[nn]

(e)

könyvem

könnyem

[ùv]>[ùù]

(f)

garmatika

grammatika

[rm]>[mm]

           

            Megfigyelhetjük, hogy a megváltoztatott elem mindig a kapcsolat első eleme. A jelen­ség párhuzamba állítható a gyors-, lezserbeszédnek azzal a szabályával, hogy ha egy kételemű mássalhangzó-kapcsolatból hosszú mássalhangzó lesz, akkor mindig az első elem hasonul a másodikhoz, ami egyébként megfelel az asszimilációk magyarban általános irányának. Ugyanakkor a – környezet nélküli – (21e) kivételével az adatok döntő többségénél kimutat­ható, hogy a hosszú mássalhangzó bontása további struktúrarendezésre vezethető vissza. Olyanra, mint a példasorban a szóalakok párhuzamos szótagjainak illesztési harmóniája (21a).

            A szonoritási hierarchia szabályának túlgeneralizálása a mássalhangzó-kapcsolatok egy másik tartományban is végbemegy: az olyan szótaghatárokon, amelyek morféma-, illető­leg szóhatárral esnek egybe. A működési elv itt is hasonló: növeld a kapcsolat elemei között lévő szonoritási különbséget, függetlenül sorrendjüktől. (22) példái közül (22a) még az antilabiális szabályt is kiterjeszti. (Az antilabiális szabály szerint a kis szonoritáskülönbségű kételemű intervokális mássalhangzó-kapcsolatok esetében hátrányos, ha a második mássalhangzó labiális, de ez nem érvényes akkor, ha az első mássalhangzó sz- vagy s.) Számos túlgeneralizációs adat ugyancsak visszavezethető további struktúrarendezésre. Például első szótagi onset-, illetőleg kódaharmóniát mutat a tö­vekben (22i), szomszédos onsetharmóniát pedig (22f, g).

 

(22) (a)

kakaskort

kakas-port

[Sk]>[Sp]

(b)

szétmont

szétbont

[tm]>[tb]

(c)

a te tantékeden tar­tom

tanszékeden

[nt]>[ns]

(d)

késmenge

késpenge

[Sm]>[Sp]

(e)

eltöprő többség

elsöprő

[lt]>[ls]

(f)

becslérlő

becsmérlő

[tSl]>[tSm]

(g)

nagyon haszlos lesz

hasznos

[sl]>[sn]

(h)

akkor venné érte

észre

[rt­]>[sr]

(i)

küldött Titánnak jó, finom porcogókat, hű, de bordog volt

boldog

[rd­]>[ld]

 

((22i)-ben azt az igen ritka példát láthatjuk, hogy a tévesztés hatóköre átlépi a frázishatárt.)

            Megfigyelhetjük, hogy a szonoritási hierarchia túlgeneralizálására morfémahatár által nem tagolt szótaghatá­ron sokkal kevésbé jellemző a nyelvbotlásokra és az időskori adatokra. A (22i)-n kívül összesen még két példa mutatkozott a korpuszban (szemgentális szeg­mentális [mg]>[gm], kurtúra kultúra [rt]­>[lt]).

           

 

Kitekintés

            Megfigyelhettük, hogy ha egy deviáns alak létrejöttében téves hangsorépítő művelet működik közre, az otthagyja a nyomát az alakon. Hiszen a deviáns jelenséget kiváltó komponensek adottak és jelen vannak, vagy nincsenek jelen, de levezethetők. Ám az, hogy miért indul el egy hangtani szempontból deviáns szekvenciát létrehozó stratégia, annak oka nem minden esetben hangtani: eltérő nyelvi szintek és dimenziók lehetnek indítói az implementációban hangtani devianciát eredményező szekvenciaszervezési stratégiának. A tévesztéseket vizsgáló következő kérdésnek a jelenségszintű megfejtések után tehát a kiváltó okot kell keresni.

            Igazolodótt, hogy a deviáns alakok fő szervezőelve az egyszerűsítés, amely nagy hatókörű stratégiák működése által irányítja az elemválasztást és a hangsorépítést a szekvenciában. Láttuk azonban, hogy ugyanazoknak a stratégiáknak eltérő korpuszokban eltérő műveletei lehetnek. A következő kérdés tehát az, vajon milyen tényezők hatására indítanak el hasonló környezetben azonos stratégiák eltérő műveleteket.

             A jelenség végső értékelése pedig akár történeti–tipológiai perspektívát is felidézhet. Feltehető, hogy a kevésbé differenciált képletek – egyéb patológiai, gyermeknyelvi, történeti, dialektológiai párhuzamok alapján – elementárisabb állapotokat és univerzális stratégiákat tükröznek.

 

A munkát az OTKA T 034960 pályázata támogatta.

           

Felhasznált irodalom

 

Cutler, A. Slips of Tongue and Language Production. Mouton, Amsterdam, 1982.

Dell, G. S.: A Spreading-Activation Theory of Retrieval in sentence production. In: Psychological Review 3, 1986. 283–320.

Dell, G. S.: Positive feedback in hierarchial connectionist models: applications to language production. In: Cognitive Science 9, 1985. 3–23.

Dezső L.: A gyermeknyelv mondattani vizsgálatának elméleti–módszertani kérdései. In: Álta­lános Nyelvészeti Tanulmányok VII, 1970. 77–99.

Fromkin, V. (szerk.): Errors in linguistic performance. Academic Press, London, 1980.

Fromkin, V. (szerk.): Speech errors as linguistic evidence. Janua Linguarum 77. Mouton, The Hague, 1973.

Gósy M.: A lexikális előhívás problémája. In: Gósy M. (szerk.): Beszédkutatás 2001. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest. 2001. 126–142.

Gósy M.: A megakadásjelenségek eredete a spontán beszéd tervezési folyamatában. In: Magyar Nyelvőr 126/2, 2002. 192–204.

Gósy M.: Pszicholingvisztika. Corvina, Budapest 1999.

Huszár Á.: Az elszólásvizsgálat egy lehetséges módja. In: Gósy M. (szerk.): Beszédkutatás 98. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1998. 21–34.

Huszár, Á.: A versengési elv a nyelvbotlások létrejöttében. In: Gósy M. (szerk.): Beszédkuta­tás 2000. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 2000. 63–74.

Jakobson, R.: Kindersprache, Aphasie und allgemeine Lautgesetze. Uppsala, 1941.

Jakobson, R.: Two aspects of language and two types of aphasic disturbances. In: Jakobson, R. – Halle, M. (szerk.): Fundamentals of language 2. Mouton, The Hague, 1955. 53–82.

Jakobson, Roman: Towards a linguistic typology of aphasic impairments. In: Reuck, A.V.S. de – OConnor, M. (szerk.): Disorders of language. Churchill, London, 1963. 47–75.

Kassai I.: Távhasonulás a gyermeknyelvben. In: Nyelvtudományi Közlemények 83, 1981. 160–167.

Lengyel Zs.: A gyermeknyelv. Gondolat, Budapest 1981a.

Lengyel Zs.: Tanulmányok a nyelvelsajátítás köréből. Nyelvtudományi Értekezések 107. Aka­démiai, Budapest, 1981b.

Lengyel Zs.: Az írás. Kezdet–folyamat–végpont. Az írástanulás pszicholingvisztikai alapjai. Corvinus, Budapest, é.n.

Levelt, W. J. M.: From intention to articulation. MIT Press, Cambridge MA., 1989.

Nádasdy Á. – Siptár P.: A magánhangzók. In: Kiefer F. (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan II. Fonológia. Akadémiai, Budapest, 1994. 42–182.

Siptár P.: A magyar mássalhangzók fonológiája. Linguistica, Series A. Studia et dissertationes 18. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1995.

Szende T.: Phonological representation and lenition processes. MFF/HPP 24. MTA Nyelv­tudományi Intézet, Budapest, 1992.

Szende T.: Alapalak és lazítási folyamatok. Linguistica, Series A, Studia et Dissertationes 22. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 1997.

Szépe J.: Fonémikus parafáziák magyar anyanyelvű afáziások közlésfolyamataiban. A Páz­mány Péter Katolikus Egyetem Magyar Nyelvészeti Intézetének Kiadványai 2. PPKE BTK, Piliscsaba, 2000.

Szépe J.: A nyelvi rendszer egyszerűsítésének tendenciái és változatai az afáziában (A hangtan szintje). Magyar Nyelvőr 126/2, 2002. 230–237.

Törkenczy M.: A szótag. In: Kiefer F. (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan II. Fonológia. Akadémiai, Budapest, 1994. 273–392.