2009-ben a két területen folytattam vizsgálatokat: egyfelől a harmóniákat és a harmóniasértéseket egyaránt létrehozó jegyterjedés természetéről, másfelől pedig az eltérő súlyossági fokozatú Broca-afáziások fonológiai programozásának egyes műveleteiről.

 

A jegyterjedésről

A jegyterjedés az egyik legátfogóbb fonotaktikai művelet a magyarban. A fonológiai devianciáknak is jellegzetes folyamata mind a magánhangzók, mind a mássalhangzók esetében. Megjelenésük a közlésegység szerkezetileg vagy szekvenciálisan meghatározott szótagpozíciójában jellemző. Vizsgálataim azt a hipotézist kívánták ellenőrizni, hogy eltérő megvalósulású, de azonos elvű műveletekre vezethetők-e vissza mássalhangzók esetében a távhasonulás, illetőleg a mássalhangzó-kapcsolatok homogenizálása, magánhangzók esetében pedig az illesztés- és a harmónia kiterjesztése, illetőleg megsértése.

Poszterior és non-poszterior afáziások, időskorúak és ép nyelvbotlások adatainak összevetéséből a következő eredmények születtek.

A szekvenciák szabályszegő alakulatai az egyszerűsítés elvét követik, vagyis fonoló­giai információtartalmuk mindig kisebb, mint a szabálykövető alakoké. Az információ csökkenése abból adódik, hogy a sérült be­szédmechanizmus a közlésfolyamatnak egy adott pontján nem fér hozzá egy fonológiai in­formációhoz. Az információ pótlásának egyik igen gyakori szekvenciaszervező eljárása az összetevők ismétlése. Ilyenkor a beszédmechanizmus valamely sikeresen előhívott jegyet vagy jegynyalábot ismétel meg az információhiányos pozícióban. Vagyis egy vagy több jegyet a szóalaknak a lexikonban előírtnál több pozíciójára is kiterjeszti. A jegyterjedés művelete jellemzően szomszédos vagy párhuzamos onsetek, nukleusok, kódák között, illetőleg azonos szótagi onset és kóda között megy végbe.

Ezekben az esetekben a mássalhangzó-kapcsolat egyik szegmentuma helyén is a másik szegmentum jelenik meg. Az összetevő-ismétlést az indítja el, hogy a mássalhangzó-kapcsolat egyik eleme sikeresen ak­ti­vizálódik, a másik vi­szont egy vagy több jegy tekintetében információhiányos. A jegyek pótlása a kapcsolat másik, sértetlen eleme felől érkezik. A célszekvenciá­ban a mássalhangzó-kapcsolat ele­mei számos közös jeggyel rendelkeznek. Egészen pontosan: a kapcsolat elemeinek csupán egyet­len jegye nem közös. Ám ha két olyan mássalhangzó talál­kozik, amelyeknek nincs vagy alig van közös jegyük, az afáziás kompenzációs stratégia más. Ekkor nem a kapcsolat másik eleméből pótlódnak a hiányok, hanem egy másik, a hiány helyé­nek szótagpozíciójával megegyező szótag­pozícióból, amely a szekvencia távolabbi helyéről kerül a műveleti mezőbe.

Az információhiány pótlását tehát a meglévő infor­má­ciók irányítják a legkisebb különbség elve alapján. Mással­hangzó-kapcsolat esetén a kapcsolat információhiányos elemének jegypótlása csak akkor érkezhet a kap­csolat hi­ánytalan eleméből, ha annak jegyei nem kisebb mér­tékben egyeznek meg az információhiá­nyos pozíció meglévő jegyeivel, mint az információhiányos pozíció meglévő jegyei a közlésegység egy másik, azonos helyzetű szótagpozí­ciójának jegyeivel. Máskülönben ez utóbbi ismételheti meg saját jegyeit az információhiányos pozícióban.

Egy másik fonotaktikai szabály, a magánhangzó-harmónia, illetőleg -illeszkedés működése a magyar devianciaadatok egy különösen érdekes kérdésköre. Legutóbb Huszár Ágnes elemzései mutatták ki, hogy a nyelvbotlás következményeként létrejött logatom nem sérti meg a magánhangzó-harmóniát, sőt esetleg létre is hozza azt (düblőr, dublór). A deviancia­kutatás régi mítosza, hogy a műveleti hibák nem érintik az adott nyelv fonotaktikai szabályait. Ám mindenekelőtt a gyűjtött adatok alapján tudomásul kell vennünk, hogy mind a jegyillesztés, mind annak megsértése kétségkívül létező folyamata a nyelvi devianciáknak. Az egymásnak látszólag ellentmondó jelenségeket akkor tudjuk kielégítően értelmezni, ha megtaláljuk közös irányító elvüket, amelyből mindkét adattípus levezethető.  

A magánhangzók elölségét és kerekségét szabályozó elvek két tartományban működnek: harmóniáról akkor beszélünk, ha monomorfemikus lexémában egyeznek meg az elölségi jegyek, illeszkedésről pedig akkor, ha a tő­magán­hangzó(k) elölségi és kerekségi jegyei – meghatározott szabályok szerint – ráterjednek az alulspecifikáltnak tekintett toldalék magánhangzójára. A devianciák a két tartományban azonban – látszólag – nem azonos módon működnek. Monomorfemikus lexémán belül a devianciaműveletek valóban nem zárkóznak el a jegykülönbségek elsimítása elől, főképp ha hátul képzett, valamint elöl képzett ajak­kerekítéses (ún. harmonikus) magánhangzó kerül közös tőmorfémába, mint a dublőr, vagy a büró szavak esetében. Azt, hogy ilyenkor az elölség melyik értéke kerül ki győztesen a versenyből, számos tényező befolyásolhatja, mint például a szekvenciában elfoglalt pozíció, a hangsúlyosság vagy a kontextus.

Az illeszkedési devianciák ettől eltérően, többmorfémás szóalakokon működnek, továbbá nem elsimítják, hanem létrehozzák a jegykülönbségeket tő- és toldalékmorféma között, például hajszínezó sampon, örökra odavan. Ám ez a művelet is – csakúgy, mint a harmóniát létrehozó devianciák – jegykiterjesztés. ­Ezekben az esetekben a toldalék alul­specifikált magánhangzójának – a standard alak­­­tól eltérően – nem az őt megelőző tő, hanem a következő szóalak ad értéket. A  szégyellhatod magadat tévesztésben pedig azt érhetjük tetten, amint a jegyterjesztő művelet a következő szóalak felől kiindulva, jobbról balra végiggördül a megelőző szóalak teljes toldalékmorféma-állományán. Sőt a devianciák jegyterjedését nem szükségképpen állítja meg a tő és a toldalék közti határ sem. Az A Tűzfoldon tartózkodó pártelnök adatban a következő szóalak hátul képzettsége a megelőző szóalak toldalékjára, azután az azt megelőző tőmorfémára terjed. Az afáziás közlésekre pedig ezen kívül jellemző magánhangzó-illeszkedés, ille­tőleg ‑har­­­­mónia szabályának kiterjesztése is. A toldalék illeszkedését azonban a standard alak­­­tól eltérően nem az őt megelőző tő, hanem a következő szóalak határozza meg. A létrejött közlésegység pedig az ajakrés jegyének hiányával szegényebb, mint a sértetlen változat. A magyar­ban nincs nyelv­állás­fok szerinti harmónia vagy illeszkedés. Nincs továbbá olyan fono­tak­ti­kai szabály sem, amely a toldalék-magán­hangzót jogosítaná fel a tőmagán­hangzó képzéshely tekintetében való specifikálására. A ráhongolódik afáziás szóalak attól deviáns, mert pontosan ez a két művelet megy rajta végbe: a toldalék­­magánhangzók nyelvállás­fok­jegye, a középső nyelvállásfok rá­terjed a tőmagánhangzóra. A mű­velet egy nyelvállásfokjegynyit homogenizál az alakon.

Összefoglalva: a magánhangzókra előírt illesztési szabályokat ugyanaz a művelet sérti meg, mint ami létrehozza vagy továbbviszi: a jegyterjedés. A deviáns alakokban azonban a jegyterjedés vagy áthágja azokat a korlátozásokat, amelyeket számára a fonotaktikai szabályozás előír, vagy megváltozik a művelet iránya. Mindkét viselkedés hátterében a nyelv változást indukáló működésfolyamatainak jellemző stratégiái állnak: az összetevők vagy a szabályok homogenizálása. A jegyterjedés az összetevőket teszi egyneművé, az illeszkedés irányának megfordítása pedig a magyar mássalhangzókra vonatkozó, kiterjedt hasonulási–illesz­ke­dési műveletrendszer jobbról balra tartó hatás­irányában való felsorakozás a fono­tak­ti­kai szabályrendszert homogenizálja. Az egyneműsítés pedig információszűkítés, amennyiben a létrejött deviáns alak (a realizáció) kevesebb eltérő összetevővel rendelkezik, mint lexikonbeli reprezentációja.

 

Fonológiai programozás Broca-afáziában

Az afáziás beszédtevékenység leglátványosabban tetten érhető deviánciái a fonológiai parafáziák, amelyek a közlésegység-elemek előhívásának és/vagy sorrendezésének műveleti hibáiból erednek. A hibázások, bár látszólag rendszertelenek, első pillantásra minden és mindennek az ellenkezője előfordulhat közöttük, valójában szabálykövetők. Minden hibázás hátterében közös vezértényező működik: az információszűkítés. Az információ csökkenése abból adódik, hogy a sérült be­szédmechanizmus a közlésfolyamatnak egy adott pontján nem fér hozzá valamely fonológiai in­formációhoz. Az információszűkítés a Globális Programozás (Szende, 1989; 1992; 1997) központi elve. Az elmélet szerint az előhívandó közlésegységek lexikonbeli, illetőleg posztlexikális fonológiai reprezentációjának előhívása két eltérő műveleti szinten történik.

1. A globális fonológiai programozás a fonológiai reprezentáció által tartalmazott információk közül a szótagszámot, a szóhatárokat, a hangsúlymintákat és a fonotaktikai elrendezést hívja elő, valamint a közlésegység egészében felhasználandó megkülönböztető jegyeket. Nem hívja elő azonban a szegmentumok pontos számát. Így a jegyek sor­ren­de­zé­sé­ről is csak korlátozottan, kizárólag a szóalak prominens pozícióira vonatkozóan rendelkezhet. Vagy­is ezen a szinten kizárólag a közlésegységet határoló szegmentum­pozí­ciók kapják meg teljes jegyfeltöltésüket.

2. A fonológiai finomprogramozás a közlésegység teljes szegmentumszámát előhívja. Az absztrakt közlésegységet szegmentumfülkék sorozata alkotja. Az ezeket a fülkéket feltöltő megkülönböztető jegyek alkotják a közlésegységek szegmentumait. Ezen a szinten szek­ven­cia­­szer­ve­zési műveletek sorrendezik a közlésegység egészére globálisan előhívott jegyeket a nem prominens pozíciókban, amelyek ezáltal megkapják teljes jegy­specifikációjukat. A globális programozás bemenetét képezi a finomprogramozásnak, amely pedig az implementáció kiindulását adja. Deviáns közlésekben az ép beszédben organikusan együttműködő szintek szét­vál­hat­nak. Ha az egyik és/vagy a másik szint nem fér hozzá a közlésegységre vonatkozó valamely in­formációhoz, akkor fonológiai devianciák, parafáziák jönnek létre.

Egy korábbi vizsgálatom magyar anyanyelvű anterior és poszterior afáziások közléseinek elemzése alapján kimutatta, hogy az egyes fonológiai devianciák előfordulási gyakorisága elsősorban az afázia súlyosságához köthető, s csak azon belül, korlátozottan az egyes kli­nikai afázia-főcsoportokhoz. Mindegyik afáziatípusban és mindegyik súlyossági fokozat­ban mindegyik, információhiányt pótló eljárás kimutatható volt: a tagolásjelölés, az összetevő-ismétlés, az összetevő-átrendezés, a szabálykiterjesztés, az egyjegyű helyettesítés, a többjegyű helyettesítés, a törlés és a betoldás.

További elemzésekkel arra a kérdésre kerestem a választ, vajon az egyes eljárások eltérő művelettípusokban mutatkoznak-e meg a Broca-afázia eltérő súlyossági fokozataiban, vagyis előfordulnak-e olyan művelettípusok, amelyek differenciál­diagnosztikai értékkel rendelkeznek. Középsúlyos és igen súlyos Broca-afáziások fonológiai devianciáit vetettem össze. A közlők beszédjének károsodását előzetesen három szempont alapján csoportosítottam: az afázia súlyossága szerint, az afáziahányados szerint, valamint a fonológiai károsodás mértéke alapján. Ezután azt vizsgáltam, hogy devianciaeljárások, illetőleg azok műveletei közül melyek fordulnak elő a vizsgált korpuszban. Az eljárások közül a tagolásjelzés, az összetevő-ismétlés, az összetevő-átrendezés, a lenizáció, a helyettesítés, az indítászöngésítés, a törlés, a mássalhangzó-kapcsolatokban végrehajtott egyszerűsítési és optimalizálási műveletek, az erősítés, a zárás szonoritásának optimalizálása, valamint a nem prominens pozícióba történő betoldás jellemezte a korpuszt. Az egyes devianciatípusok mintegy fele a középsúlyos és az igen súlyos Broca-afáziában rendszeresen megjelenik. Ezek az eljárások a korpuszban a tagolásjelzés, a helyettesítés, a törlés, az összetevők ismétlése és átrendezése, valamint a mássalhangzó-kapcsolatok végrehajtott egyszerűsítési és optimalizálási műveletek voltak. Ezek az eljárások előfordulási gyakoriságukban szignifikánsan eltérnek középsúlyos és igen súlyos afáziában (t<0,05), műveleteik mintázata azonban hasonlóságot mutat. A tagolásjelzésre mindkét súlyossági fokozatban jellemző az indításjelzés erős többsége a zárásjelzéshez képest. Ennek hátterében a Broca afáziára általában jellemző közlésindítási nehézség áll. A tagolásjelzések közlésegység nagyságrendben nagyobb gyakorisággal fordulnak elő, mint morféma nagyságrendben, s ez még az igen súlyos Broca-afáziára is jellemző. Még az egyes morfémák előhívási időzítésének nehézségei sem növelik meg a morféma nagyságrendű tagolásjelzések számát, ami arra utal, hogy a közlésegység a fonológiai programozás első, globális szintjére morfológiai szerkezetét illetően elkészült állapotban kerül.    

A helyettesítések közül az egyjegyű helyettesítés erősebben jellemzi mind a középsúlyos, mind az igen súlyos Broca afáziát (Lecours–Lhermitte–Deloche, 1973). Az egyjegyű helyettesítések dominanciája azt jelenti, hogy az információhiány pótlására a fonológiai programozás elsősorban olyan halmazból választ elemet, amelynek tagjai minél több összetevő tekintetében azonosak. A választást környezetfüggő helyettesítésekben a közlésegységben eredményesen előhívott összetevők irányítják, környezetfüggetlen helyettesítésekben pedig a rendszer- és közlésszintű előfordulási gyakoriság. A törlések mindkét súlyossági fokozatban megjelennek. Az össszetevők ismétlése és átrendezése jellegzetesen szótagpozíciókhoz kötődik, a mássalhangzó-kapcsolatokon végbemenő műveletek pedig mind a középsúlyos, mind az igen súlyos Broca-afáziában homogenizálást, illetőleg szótagoptimalitás-növekedést hoznak létre. A műveletek előfordulási mintázata azt mutatja, hogy a súlyossági fokozat növekedésével jelenik meg a kóda erősebb érintettsége.

A korpuszban megjelennek olyan devianciatípusok is, amelyek csak az igen súlyos Broca-afáziára jellemzők, és nem vagy csupán elenyésző mértékben fordulnak elő középsúlyos fokozatban. Szignifikánsan gyakrabban fordul elő igen súlyos Broca-afáziában, mint középsúlyos Broca-afáziában a lenizáció, a tagolási határ melletti (elsősorban indító pozícióban működő) törlés, a tagolási határ melletti (elsősorban indító pozícióban működő) zöngésítés, a közlésegység zárásának optimalizálása szonoritás tekintetében, valamint a nem prominens pozícióba történő betoldás.

A lenizáció igen súlyos Broca-afáziában elsősorban a tagolási pozíciók melletti szegmentumokat érinti, különös tekintettel a közlésegység indító szegmentumára. A lenizáció a folyamatosság vagy a nazalitás jegyének hozzáadásával történik. Ez a művelet középsúlyos Broca-afáziában igen ritkán fordul elő. Alajouanine–Ombredane–Durand már 1939-ben megállapítja, hogy a Broca-afáziának az agykárosodás utáni két, egymást követő szakasza közül az egyikre az általános gyengülési, a másikra az általános erősödési tendenciák jellemzők, a jelenséget pedig a Broca-afáziában nem ritka artikulációs problémák körébe utalja (Alajouanine–Ombredane–Durand 1939). Ám a vizsgálatomban részt vevő közlők mindegyikét, így az igen súlyos Broca-afáziást is a vizsgálat idején legalább egy év választotta el az idegrendszeri történéstől, így a két, egymást követő szakasz már mindegyiküknél lezárult. Másfelől a lenizáció mellett az ellenkező irányú művelet is megjelenik: a zöngétlenség- és a zárművelet a tagolásjelzésben, továbbá a folyamatosság és a nazalitás jegyének törlése indítópozícióban, valamint a folyamatosság és a zöngésség törlése szóbelseji pozícióban. Megjelenésükben feltehetően a Broca-afáziára gyakran jellemző indítási nehézség játszik szerepet, amely a velum és a nyelv nyugalmi, illetve ahhoz közelebbi pozíciójának választásával a kisebb erőfeszítés irányában hat. Az ellenkező irányú fortizációs folyamatok viszont a Broca-afázia időzítési zavaraira utalnak, hiszen a nazalitás- vagy a folyamatosság jegyének törlése valamelyik szomszédos szótagpozíció vagy prominenciahely hatását mutatják.    

A közlésegység indító pozíciójában lévő szegmentum törlése a tagolásjelzések ellenpontja. Míg az utóbbi mindkét súlyossági fokozatban előfordul, addig az előbbi kizárólag súlyos Broca-afáziában. A jelenség értelmezhető a fonológiai programozás globális szintjén történő károsodással, amely abban áll, hogy a közlésegység határa és a határ menti szegmentumpozíció funkcionálisan nem különül el egymástól. Az, hogy jellemzően az első (nem pedig a második vagy a harmadik) szegmentumpozíció tartalmának törlése következik be, a globális szint sérülését igazolja, amelyen a határmenti szegmentumok előhívása még nem történik meg. A két, egymással ellenkező irányú művelet továbbá arra is utal, hogy a közlésegység határai maguk is időfülkével rendelkező tagolási pozíciók.

A középsúlyos Broca-afáziában csupán elenyésző számban megjelenő zöngésítés az igen súlyos Broca-afázia gyakori művelete. Túlnyomó többségében tagolásjelzések mentén, elsősorban indítópozícióban lévő szegmentumon megy végbe. Ez a művelet a minden súlyossági fokozatra jellemző tagolásjelzések egyikének, a zöngétlenségműveletnek az ellenpontja, hátterében azonban nem a határkiemelés információszűkítő eljárása áll. Az indító mássalhangzó-szegmentum zöngésítése mindig a szótagmagot anticipálja: ez pedig ismét a Broca-afázia időzítési nehézségeire utal.

A fokozatos zárás művelete, vagyis a magánhangzóra vagy szonoráns mássalhangzóra végződő közlésegységet záró kóda kitöltése vagy kiegészítése zárszegmentumot tartalmazó szonoránssal és/vagy obstruenssel a tagolásjelzés jellemző formája a Broca-afázia mindkét súlyossági fokozatában. Ennek ellenkező irányú művelete a gyors zárás, amely törli az utolsó szótag magánhangzója és a zárkomponenst tartalmazó obstruens közül a szonoránst és/vagy a zöngétlen réshangot, megszüntetve ezzel a zárás fokozatosságát. A jelenség hátterében feltehetően a mássalhangzó-kapcsolatnak a súlyos Broca-afáziára erősebben jellemző egyszerűsítési tendenciája áll.

Mind a középsúlyos, mind az igen súlyos Broca-afáziára jellemző, hogy a betoldások a közlésegység prominenciapozícióit érintik, vagyis a határmenti szegmentumokat. Azonban súlyos afáziában ez a művelet olykor kiterjedhet nem prominens pozícióban lévő szegmentumokra is. Általában kitöltetlen szótagpozícióban működnek, például magánhangzók közötti hiátustöltőként vagy kitöltetlen kódapozíción, amelyben megismétlődik a szomszédos kóda teljes jegyfeltöltése.

Összefoglalva: az elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a Broca-afázia eltérő súlyossági fokozatai­ban közös devianciaeljárások kompenzálják az információhiányos közlésegységeket. Ezeknek az eljárásoknak egyes műveletei mindkét vizsgált súlyossági fokozatban előfordulnak, mások azonban kizárólag igen súlyos Broca-afáziában. A közös eljárások ellentétes irányú műveletei középsúlyos Broca-afáziában kiegyenlítettebb gyakorisággal, igen súlyos Broca-afáziában pedig szélsőségesebb eloszlásban jelennek meg. Feltehető, hogy a kizárólag igen súlyos Broca-afáziában mutatkozó műveletek hátterében a fonológiai programozás globális szintjének érintettsége, az időzítési zavarok, valamint a közlés indításában való nehézségek állnak.

 

 

 

 

 

 

DDD Vissza a főoldalra