2005-ös kutatásaim központi problémája tipológiai megfeleltetések problematikája volt. Az afáziás jelenségek nyelvészeti megközelítésének egyik alapkérdése az, hogy a klinikai típusokat jellemzik-e grammatikai különbségek. A fonológiában a kérdés főleg az, hogy az egyes afázia­típusok jellemezhetők-e a deviáns szekvenciaszervezés jelenségeivel: például a szegmentális para­fáziák különféle típusaival. A kérdésre vonatkozóan a szakirodalomban két szembenálló irányzatot ismerünk. Az egyik irányzat szerint (fő képviselőjéről, Sheila Blumsteinről nevezzük Blumstein-vonalnak) nincsenek olyan nyelvészeti distinkciók, amelyekkel meg lehetne ragadni a klinikai típusok közti eltéréseket. Függetlenül klinikai típusától, szinte minden afáziás mutat valamilyen fonológiai szinten értelmezhető devianciát (Blumstein 1990). Broca-, Wernicke és vezetéses afáziások szegmentális parafáziáit vizsgálva Blumstein kimutatta, hogy mindegyik klinikai csoportban leggyakoribbak az egyjegyű helyettesítések, jellemző a mássalhangzó-kap­cso­latok egyszerűsítése és a jelölt felől a jelöletlen felé vezető helyettesítési irány. A másik irányzat szerint (fő képviselőjéről nevezzük Nespoulous-vonalnak) vannak különbségek az egyes klinikai típusokban előforduló nyelvi jelenségek között, például a Broca- és a vezetéses afázia sajátosságai között (Nespoulous 1982, 1983, 1984, 1985). Míg a Broca-afáziásokra inkább az egyjegyű helyettesítés jellemző, valamint az, hogy a képzés helye egy fokkal előrébb húzódik, addig a vezetéses típusban a többjegyű helyettesítés dominanciája mutatható ki, a helyettesítési irány bármilyen preferenciája nélkül. Nespoulous és mtsai a Blumstein által kimutatott, a jelölt felől a jelöletlen felé való helyettesítési irányt kizárólag a zöngés–zöngétlen helyettesítések körében tapasztalták Broca-afáziásoknál. Nespoulous csoportjának egyik kutatása egy Broca-, Wernicke- és vezetéses afáziásokból álló csoportot nem afáziatípusuk szerint, hanem aszerint kívánt elkülöníteni, hogy mely afáziások közlései mutatják a szegmentális parafáziák hasonló, illetve eltérő típusait. Minden csoportra jellemzőknek találta a szegmentális parafáziákat, azon belül is a helyettesítéseket. Ám a csoportok a helyettesítések különbségei tekintetében nem különültek el a klinikai típusok szerint. A különféle vizsgálatok és értelmezések vázlatos áttekintéséből megállapítható, hogy legalább is kérdéses, hogy a fonológiai szinten értelmezhető afáziás jelenségek kapcsolhatók-e klinikai afázia­típusokhoz.

Bizonyítottnak tekinthetjük a következőket.

(1) Fonológiailag azonosnak értelmezhető jelenségek több, eltérő afáziatípusban is megjelenhetnek.

(2) Ugyanabba a klinikai típusba tartozó afáziások közlései olyan jelenségeket tartalmaznak, amelyek ellentétes fonológiai művelethez köthetők.

(3) Az afáziatípusok és a fonológiai jelenségek között részleges átfedés mutatható ki.

Mindezek alapján feltehető, hogy a két osztályozás – a klinikai és a fonológiai szempontú osztályozás – metszésvonalai nem esnek egybe.

Saját vizsgálataim a magyarra vonatkozó adatokkal járulnak hozzá a fő irányok ellenőrzéséhez. Blumstein, valamint Nespoulous et al. korábban ismertetett vizsgálatainak megfelelően anterior és poszterior afáziás csoport fonológiai műveleteit vetettem össze. A vizsgált 180 közlésegység összesen 515 fonológiai jelenséget tartalmazott. Ennek 47%-át az anterior-csoport (eltérő súlyosságú Broca-afáziások), 53%-át pedig a poszterior-csoport (vezetéses és Wernicke-afáziások) hajtotta végre. Egy csoporton belül a szélső érintettségértékek eltérése kicsi (27–27%, illetőleg 37–

43%), a középső értékek közül az anterior csoportban az alsó értékhez, a poszteriorban a felsőhöz áll közelebb (28 és 34%). Mindkét csoport esetében az egy-, majd a kétjegyű helyettesítések fordulnak elő a leggyakrabban (32 és 26%, illetőleg 12 és 21%), a szabálykiterjesztések pedig a legritkábban (2 és 1 %). A t-próba, amely az átlagok és a szórások alapján azt jósolja meg, hogy feltehetően eltérő statisztikai sokasághoz tartozik-e a két csoport, semelyik fonológiai művelet esetében nem mutatott ki szignifikáns különbséget az anterior és a poszterior afáziás csoport teljesítményében. Ennek egyes esetekben az volt az oka, hogy a csoportokon belül nagy volt a szórás, más esetekben pedig a csoportok között nem volt jelentős eltérés. Ezek után minden fonológiai műveletnél csökkenő sorrendbe állítottam az egyes közlőktől kapott adatok számát függetlenül a közlő csoportba tartozásától. Majd azt vizsgáltam meg, vajon a magasabb egyéni értékeket és az alacsonyabb egyéni értéket egy-egy csoportnak tekintve, azok mutatnak-e szignifikáns különbségeket. A vizsgált 8 fonológiai művelet közül hat esetben (75%-ban) mutatkozott a két csoport között szignifikáns különbség. Tehát van elkülönülés az egyes fonológiai műveletek terén a közlők között, ám ez nem az anterior–poszterior vonal mentén történik. Vegyük most sorra, milyen együttelőfordulások mutatkoznak a közlők között az egyes csoportokon belül. A szignifikáns különbségek összevetéséből a következő kép bontakozik ki annak tekintetében, hogy mely afáziatípushoz tartozó közlők mutatnak közös műveleteket fonológiai devianciákban. Összefoglalva a szekvenciaszervezés fonológiai stratégiáinak és a klinikai tipológiának az megfeleltethetőségére vonatkozó eredményeket, az alábbi összefüggéseket kaptam:

(1) A vezetéses és kevésbé érintett Brocások közös fonológiai művelete a törlés.

(2) A vezetéses és az érintettebb Brocások közös művelete a szabálykiterjesztés.

(3) A vezetéses, az erősen érintett Brocások és az erősen érintett Wernickések közös művelete a szerkezetátrendezés.

(4) A Wernickések és a leginkább érintett Brocások szignifikánsan többet használják az egy- és többjegyű helyettesítéseket, és szignifikánsan kevesebbet a törléseket, mint a vezetéses afáziások.

(5) A Wernickések és az erősebben érintett Brocások szignifikánsan többet használják a tagolási határok kiemelését és a betoldásokat, mint a vezetéses csoport.

(6) A Wernickések és a legkevésbé érintett Brocások szignifikánsan kevesebbet használják a szabálykiterjesztést.

(7) A szerkezetátrendezés tekintetében a Wernickéseken belül eltérő csoportok alakultak: a nem echoláló Wernickések az erősen érintett Brocásokkal és a vezetésesekkel nem szignifikánsan, de tendenciózusan gyakrabban alkalmazzák a sorrendcserét, mint az echoláló Wernickések és a kevésbé érintett Broca afáziások.

Tehát a műveletek és típusok együttállását illetően arra a következtetésre juthattam, hogy a vezetéses és a Broca afáziások közös műveletei a törlés és a szabálykiterjesztés. A törlés a kevésbé érintett Brocásokkal közös, a szabálykiterjesztés pedig az erősebben érintett Brocásokkal közös. A Wernicke afáziások közös művelete az erősebben érintett Broca afáziásokkal a helyettesítés, a kevésbé érintett Brocásokkal pedig a tagolási határ kiemelései és a betoldások.

Visszatérve a kiinduló kérdéshez: a magyar adatok egyfelől Blumsteint igazolták: hiszen semelyik fonológiai művelet esetében nem mutattak ki szignifikáns különbséget az anterior és a poszterior afáziás csoport teljesítményében. Viszont meglehetős élességgel különül el a poszterior csoporton belül a Wernicke-típus a vezetéses afáziától. Hasonló élességgel különülnek el az anterior csoportban az erősebben érintett Brocások a kevésbé érintettekől. Míg az kevésbé érintett Brocások a vezetés típussal, addig az erősen érintett Brocások a Wernickésekkel mutatnak együttállást.

 

 

Hivatkozások:

 

Blumstein, S. (1990): Phonological Deficits in Aphasia: Theoretical Perspectives. In: Caramazza, A. (szerk.): Cognitive Neuropsychology and Neurolinguistics 33–53. Lawrence Erlbaum, New York.

Nespoulous, J.-L., Lecours, A. R., Joanette, Y. (1982): Stabilité et instabilité des déviations phonétiques et/ou phonémiques des aphasiques. Insuffisance dun modèle statique danalyse. La Linguistique 18: 85–96.

Nespoulous, J.-L., Lecours, A. R., Joanette, Y. (1983) La dichotomie  ,,phoné­tique–pho­né­mique” a-t-elle une valeur nosologique? In: Messerli, P., Laurel, P., Nespoulous, J.-L. (éds): Neuropsychologie de lexpression orale, 71–91. Paris: CNRS.

Nespoulous, J.-L., Joanette, Y., Béland, R., Caplan, D., Lecours, A. R. (1984): Phonologic disturbances in aphasia: Is there a ,,markedness effect in aphasic phonemic errors? In: Rose, F. C. (ed.): Progress in Aphasiology, 203–214. Advances in Neurology 42. Raven Press, New York.

Nespoulous, J.-L., Ska, B., Joanette, Y., Lecours, A. R. (1985): The taxonomy of phonetic/phonemic disturbances in aphasia. Pittsburg, Academy of Aphasia.

 

 

 

 

DDD Vissza a főoldalra