2004-ben folytattam az elemzendő korpuszok gyűjtését a nyelvi devianciák különféle típusaiból: afáziás adatokból, ép beszédbeli nyelvbotlásokból és időskori tévesztésekből. Gyűjtöttem továbbá gyermeknyelvi tevékenységből származó adatokat. E korpuszok adatait vetettem össze a szegmentumválasztó stratégiák tekintetében, és részletesen jellemeztük a környezetfüggetlen parafáziás szegmentumválasztást. Megállapítottam, hogy a nyelvi devianciák szegmentum­választásai környezetfüggetlen és környezetfüggő típusokra oszlanak. Igazoltuk, hogy teljes szegmentum­állománnyal rendelkező közlők esetében környezet­független szegmentumválasztás kizárólag afáziás közlésekben fordul el szegmentum­helyettesítések, -törlések és -betoldások formájában. A gyűjtött korpusz alapján fel­tér­ké­pez­tem és értelmeztem a helyettesítésben részt vevő szegmentumok helyettesítéseinek szabályszerűségeit. Számszerűen igazolódott azt, hogy a szegmentális parafáziák részben másképp működő helyettesítési műveletek, mint a nyelvleírás más területein helyettesítésnek nevezett jelenségek: dominánsak az egyjegyű helyettesítések, azon belül pedig szinte minden előfordulhat, vagyis első látásra csaknem bármelyik szegmentum helyettesítheti csaknem bármelyik szegmentumot. Megvizsgáltam a törléseket és a betoldásokat, másfelől pedig az egyjegyű helyettesítéseken belül az egyes szegmentumok előfordulási arányait a helyettesítésekben. Megállapítottam, hogy az egyjegyű helyettesítésekben részt vevő szegmentumok egy része két-, illetőleg többjegyű helyettesítésekben is megjelenik. A szegmentumok egy része törlődhet vagy betoldódhat a következő összefüggés szerint. Egyfelől csak azoknak a mássalhangzóknak a törlése fordul elő, amelyeknek van két- vagy többjegyű helyettesítőjük, másfelől csak olyan mássalhangzók betoldása tapasztalható, amelyek két- vagy többjegyű helyettesítőként is előfordulnak. (Egyetlen kivétel van: a helyettesítettként elő nem forduló h – a lexikális h-törlésen túl is – törlődhet.) Ez az összefüggés arra utal, hogy a törlés értelmezhető úgy, hogy a szegmentum létrehozásához szükséges fonológiai információk egyike sem hozzáférhető az afáziás közlő számára azadott közlésegységen belül. Az epentézis pedig felfogható a hatékonyan hozzáférhető fonológiai információ generalizált felhasználásaként. A törölt és betoldott szegmentumok tartománya a mássalhangzók körében 70%-ban megegyezik. Ez az összefüggés a magánhangzóknál is kimutatható. Ám a szótagszámot megváltoztató magánhangzótörlés, illetve magánhangzó-betoldás annyira ritka volt a korpuszban, hogy feltehetjük, hogy a szegmentális folyamatokban a szegmentumszám csak annyiban változhat, amennyiben nem változtatja meg a szótagszámot. Tehát a szótagszám állandósága erősebb megkötésnek bizonyul, mint a szegmentumok számáé. A szegmentumhelyettesítéseket illetően megállapítottam, hogy az afáziás közlésekben tendenciaszerűen ugyanazok a mássalhangzók töltik be a helyettesített és a helyettesítő szerepet is: a spontán beszédben gyakoribb elemek helyettesítőként és helyettesítettként is a leggyakoribbak, míg a spontán beszédben kevésbé gyakoribbak helyettesítőként és helyettesítettként is a legritkábbak. A legtöbb helyettesítő és helyettesített típust alkotó elemek elsősorban a szájcsatorna elülső részén képzettek (elsősorban [denti]alveolárisok) és [k], amely utóbbi viszont a második leggyakoribb magyar mássalhangzó (Szende 1973). Azoknak a mássalhangzóknak pedig, amelyek helyettesítőként és helyettesítettként is a legkevesebb típust képviselik, mindegyike tartalmaz képzésmódjában résösszetevőt. Az a jelenség, hogy a leggyakoribb helyettesítők és helyettesítettek egyaránt elsősorban a (denti)alveolárisoknak a szegmentumrendszer szempontjából legnagyobb sűrűségű tartományából kerülnek ki, arra utal, hogy a (denti)alveolárisok kétarcúak. Az alveolárisok a fajlagosan legkisebb artikulációs energiafelhasználással ejthető mássalhangzók. A jelenség párhuzamban áll az érintett elemek rendszerbeli gyakoriságával is. A kisebb erőfeszítés pedig korrelál helyettesítő típusként való intenzív megjelenésükkel. Ugyanakkor a beszédcsatorna közel azonos felületén képezendő számos elem a kivitelezésnek nagyfokú, afáziás közlők számára nem ritkán elérhetetlen pontosságát követeli meg, amit az is igazol, hogy a (denti)alveolárisok gyakran jelennek meg helyettesítettként. Amint láttuk, a spontán beszédben gyakori [h] – amely az afáziás törlésben és betoldásban egyaránt érintve van – igen kis mértékben vesz részt a helyettesítésben. Ez arra enged következtetni, hogy a mennyiségi és minőségi változást létrehozó afáziás folyamatok feltételezhető motivációja lehet eltérő: [h] esetében a mennyiségi változás az elem gyakoriságával, a minőségi változás pedig a rendszerben elfoglalt szélső pozíciójával mutat párhuzamot. a helyettesítésekben részt vevő magánhangzók nem a mutatnak a mássalhangzókéhoz hasonló gyakorisági eloszlást. A leggyakrabban helyettesítő két magánhangzó egyike, az [y(:)], a spontán beszédben legkevésbé gyakori, másika pedig, az [i(:)], közepes gyakoriságú. Azok a magánhangzók, amelyeket a legtöbb különféle magánhangzó helyettesíti a korpuszban, az [o(:)], az [e:] és az [E], közepesen gyakoriak vagy gyakoriak a spontán beszédben. A legritkábban helyettesítő [a:]-t és [E]-t ismét éppen nem a spontán beszédben kis gyakoriságú magánhangzók között találjuk. Tehát az [a:] is, amelyet a legkevesebb különféle magánhangzó helyettesíti, spontán beszédben ugyancsak a gyakoriak közé tartozik. Kimutattam, hogy a magánhangzók állományában helyettesítőként és helyettesítettként egyaránt a legtöbbször megjelenő elemek a magánhangzórendszer nem alsó (tehát felső vagy középső nyelvállású) tartományába sorolódnak. A spontán beszédben a leggyakoribb, alsó nyelvállású [E] helyettesítettként a leggyakoribbak közé tartozik, viszont a legkevesebb különféle magánhangzót helyettesíti. Az [a:] pedig helyettesítettként és helyettesítőként egyaránt a legritkább. Az iménti jelenségek, továbbá a nem-alsó nyelvállású magánhangzók intenzív részvétele a helyettesítési folyamatokban hasonlóságot mutatnak a mássalhangzó-készletben legnagyobb számban előforduló (denti)alveolárisok kettős viselkedésével. A nem-alsó tartomány elemei, amelyek a semleges légzőálláshoz közelebbiek, a képzési konfiguráció kisebb mértékű elmozdulásával ejthetők, mint az alsó tartomány elemei, ezért a legtöbb helyettesítő típus közülük kerül ki. Másfelől azonban a közel azonos felületen képezendő számos elem nagy részletességgel meghatározott artikulációt kíván meg. A helyettesítettek magas típusszáma arra utal, hogy az afáziás közlésben ennek megvalósítása – az imént leírtak okán – nehézségekbe ütközik.

A helyettesítő és helyettesített szegmentumok előfordulási gyakoriságának feltérképezésével választ kaptunk arra a kérdésre, hogy miért mások a parafáziák helyettesítési műveletei, mint más helyettesítési műveletek. Ezek a helyettesítési műveletek környezettől függetlenül így működnek, tehát a közlésegység bármelyik, a szegmentum számára lehetséges pozícióban előfordulnak. Vagy­is a környezetfüggetlen helyettesítéseket a fonológiai elemkészlet tagolási vonalai irányítják. Nemcsak annak a halmaznak a számossága tud irányító szerepet betölteni a helyettesítésekben, amelybe az adott szegmentum tartozik. Előzetes megfigyelések arra utalnak, hogy más tagolási vonalak is mutatnak a halmazra jellemző helyettesítési műveleteket, mint pl. az obstruens«szonoráns elkülönülés, vagy az affrikáták. Ennek feltérképezése a kutatás következő szakaszában valósítandó meg.

 

 

Hivatkozás:

 

Szende Tamás (1973): Spontán beszédanyag gyakorisági mutatói. Nyelvtudományi Értekezések 81. Akadémiai Kiadó, Budapest.

 

 

 

 

DDD Vissza a főoldalra