2003-ban a vizsgált szabálykategóriák és jelenséghalmazok leírása és értékelő elemzése történt. A vizsgálatok feltárták a fonológiai reprezentáció regressziós szabályainak és a szekvencia­szervezés fonológiai szintű műveleteit, az afáziás szegmentális- és szótagműveletek sajátosságait.

Az afáziás beszédanyagot tartalmazó korpuszból származó adatokat rendszeresen összevetettem egy saját gyűjtésű spontán beszédbeli nyelvbotlásokat tartalmazó korpuszból származó adatokkal, illetőleg megkezdtem időskori nyelvi devianciák gyűjtését. Az összevetés célja az volt, hogy kimutassa, milyen közös, illetőleg eltérő szegmentumválasztó és szótagépítő stratégiák működnek a devianciák két eltérő típusában. A mindkét korpuszban működő műveletek a következők: 1. a szótag szerkezeti elemei közötti sorrendcserék; 2. szótagok, illetve szótagillesztések harmonizálása (egyneműsítése); 3. tagolási műveletek. Elsősorban a nyelvbotlások hangsorépítésére jellemző a szonoritási sorbarendezési szabály túlgeneralizációja. Elsősorban a parafáziák hangsorépítésére jellemző: 1. az affrikátafelbontás; 2. a rosszul formált szótagtípus vagy szótagillesztés létrehozása.

Közös műveletek nyelvbotlásokban és parafáziákban

1. A szótag szerkezeti elemei közötti sorrendcserék

A szótagstruktúra különféle átrendező műveletei mindenekelőtt a mássalhangzóval kitölthető pozíciók között gyakoriak, szótagon belül és szomszédos szótagok között. Míg a nyelvbotlásos adatok közt van példa arra, hogy a kódát és következő szótagi onsetet kitöltő egységek felcserélődnek, az afáziás korpuszban ilyen egyáltalán nincsen. Ez arra utalhat, hogy az afáziás hozzáférésben kiemelt szerepe van a szerkezet összetevőjében az első pozíciónak. Ezt a parafáziás mássalhangzóharmóniák szintén alátámasztják: az érintett pozíció ugyanis mindig a tagolási egységek első, szótag eleji mássalhangzója. A nyelvbotlásos adatok is azt mutatják, hogy az onset érintettsége kiemelt: a szomszédos onsetek közötti sorrendcserére hatszor annyi példa van, mint a kódák közöttire, három és félszer annyi, mint a kóda és a szomszédos onset közöttire, valamint kétszer annyi, mint az azonos szótagi onset és kóda közöttire.

2. Szótagok, illetve szótagillesztések harmonizálása

A szótagot érintő szerkezetismétlő műveletek leggyakrabban vagy (a) két, eltérő szótag onsetje között, vagy (b) két, eltérő szótag kódája között mennek végbe. A két eltérő szótag vagy két szomszédos szótag, vagy két azonos ritmikai pozíciójú vagy morfológiai státusú szótag. A szerkezetismétlés feltétele az, hogy a két érintett összetevő közül az egyikben legyen olyan üres pozíció, amelyikben a másik összetevő tartalma megismételhető. Nyelvbotlásban a harmonizálás az onsetben négyszer olyan gyakori, mint a kódában, a parafáziás adatok viszont elsősorban a kódákat érintik. Másik gyakori művelettípus a szótagillesztés harmonizálása: eredményeként az egyik szótaghatáron lévő kóda–onset találkozás szegmentálisan vagy jegyeiben megismétlődik egy következő szótag, morféma vagy szóalak hasonló pozíciójában. Feltétel: az ismétlendő kapcsolat egyik eleme teljes egészében egyezzen meg az ismételt kapcsolat azonos pozíciójában lévő elemmel. A harmonizálás nyomán a kapcsolat másik eleme pedig az ismételt kapcsolat másik elemével lesz azonos vagy legmeghatározóbb képzési és osztályozási jegyeiben megegyező lesz.

3. Tagolási műveletek

A tévesztések tagolási határokat bevezető, illetőleg kiemelő stratégiájának műveletei a redundanciát növelik. Vagy a szóalak morfémaszerkezetét teszik világosan tagoltabbá, vagy ott vezetnek be határokat, ahol az a normál alakban nincs. A stratégia a nyelvbotlásokban elsősorban határbevezető, a parafáziákban pedig határkiemelő műveletekkel képviselteti magát.

Nyelvbotlásműveletek: a szonoritási sorbarendezési szabály túlgeneralizációi

A legfőbb szótagillesztési szabály a szonoritási sorbarendezés (Törkenczy 1994). E szabály értelmében a szótaghatár által tagolt mássalhangzó-kapcsolat esetében hátrányos, ha 1. szabály: a kapcsolat két tagja azonos szonoritású. Ezen belül 2. szabály: hátrányos, ha első tagja nem nagyobb szonoritású, mint a második tagja. Ez a szabály nem terjed ki a szó-, illetőleg morfémahatáron lévő kapcsolatokra, továbbá az intervokális hosszú mássalhangzókra, amennyiben fonológiai reprezentációjukban kételemű kapcsolatoknak (geminátáknak) tekintjük őket. Ám a túlgeneralizált szabály a korpuszban ezeken a szekvenciarészleteken is működik. A fonológiai reprezentációjukban geminátáknak tekintett intervokális hosszú mássalhangzók elemei azonos szonoritásúak. A nyelvbotlásos tévesztések alapján úgy tűnik, hogy az első szabály erősebb, mint a második. A korpusz adataiban a túlgeneralizáció ugyanis rendre megszünteti a hosszú mássalhangzók szonoritási egyneműségét azzal, hogy egyik elemüket, de teljesen esetleges, hogy a létrejött mássalhangzó-kapcsolat két eleme közül az első vagy a második rendelkezik nagyobb szonoritással. A szonoritási hierarchia szabályának túlgeneralizálása végbemegy olyan szótaghatárokon is, amelyek morféma-, illetőleg szóhatárral esnek egybe. A működési elv itt is hasonló: növeld a kapcsolat elemei között lévő szonoritási különbséget, függetlenül sorrendjüktől.

Parafáziás műveletek

1. Affrikátafelbontás

A tagolási határok kiemelésének egy sajátos módja parafáziában az affrikáta virtuális komponenseire való felbontása. A korpusz négy műveleti típus által létrehozott változatokat tartalmaz. Az érintett affrikáták mindegyike a szóalakban onset pozícióra vannak előírva. Az affrikátafelbontó művelet úgy jár el, hogy az affrikátának csak az egyik komponensét mozgatja el eredeti pozíciójából, a másik összetevő az affrikáta eredeti helyén marad. Az elmozgatott elem valamelyik legközelebbi kódában fog pozicionálódni (előremozgásnál ugyanannak a szótagnak a kódájában, hátramozgásnál pedig az előző szótag kódájában).

2. Rosszul formált szótagtípus vagy szótagillesztés létrehozása

Az afáziakutatás egyik közismert mítosza szerint az afáziás formációk nem sértik meg a közlő anyanyelvének fonotaktikai szabályait. A vizsgált korpusz adatai azonban ellentmondanak e megállapításnak. Nagy számban fordulnak elő benne ugyanis rosszul formált onsetek, illetőleg szóvégi nukleusok. Ritka viszont a rosszul formált kóda: csupán egyetlen esetben fordult elő a parafáziák között.

 

 

Hivatkozás:

 

Törkenczy Miklós (1994): A szótag. In: Kiefer F. (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan II. Fonológia, 273–392. Akadémiai, Budapest.

 

 

 

 

DDD Vissza a főoldalra